Most légy okos...


Pár napja jelent meg a Nézõpont Intézet felmérése, ami ugyan erõs Fidesz-KDNP vezetést jelzett, de befutó volt az LMP, az Együtt és a DK is, ez utóbbi csak alacsony részvétel esetén. Ebben a felmérésben a második helyen az MSZP állt. Vagy a helyzet változott, de nagyon, vagy a két felmérés köszönõ viszonyban sincs egymással, ugyanis a HVG számára készített medián felmérés szerint a jelentõsen erõsödõ Fideszt már a Jobbik követi, majd az MSZP jön, s a többieknek aligha van esélyük a bejutásra.


Surján László


Most légy okos...


Pár napja jelent meg a Nézõpont Intézet
felmérése, ami ugyan erõs Fidesz-KDNP vezetést jelzett, de befutó volt az LMP,
az Együtt és a DK is, ez utóbbi csak alacsony részvétel esetén. Ebben a
felmérésben a második helyen az MSZP állt. Vagy a helyzet változott, de nagyon,
vagy a két felmérés köszönõ viszonyban sincs egymással, ugyanis a HVG számára
készített medián felmérés szerint a jelentõsen erõsödõ Fideszt már a Jobbik
követi, majd az MSZP jön, s a többieknek aligha van esélyük a bejutásra.


Hogy valós-e ez a mérés, tévedés vagy
éppen manipuláció, hogy felébressze az alvó szocialistákat, nem tudhatom. A
manipulációt udvariasan kihagyom a számításból, s akár valós, akár téves az
adat, mindenképp riadót fúvat, már persze csak akkor, ha van kürt és van aki
fújja. Most épp úgy látszik, hogy nincs. Ha a Nézõpontnak van igaza, a
Fidesz-KDNP listán tíz képviselõ juthat be, a medián számai alapján lényegesen
több. Nem csoda, hogy a mediánnak drukkolok.


De ne mandátumbecsléssel foglalkozzunk.


Az MSZP mintha mással lenne elfoglalva,
mint az európai kampány. Ma ugyan hallottam Gurmai Zitát a nõk
foglalkoztatásáról szónokolni, mondókáját ugyan leöntötte egy kis európai
szósszal, de csupa olyasmit mondott, ami valójában tagállami feladat, s ami
ráadásul a körülményekhez képest egészen jól folyik is az országban. Mesterházy
is nyilatkozott, tudatta velünk, amit Orbán Viktor szokott emlegetni, hogy
ugyanis a fejlesztési pénzek zöme az Unióból származik. Ezzel még nem gyõzött
meg, hogy rájuk szavazzak. A Jobbik kezelni próbálta Kágébéla ügyét, méghozzá az
érintett Kovács Béla mellett felvonult a párt leginkább vonzó egyénisége, Balczó
képviselõ úr is. Furcsálltam, hogy Morvai nem szólalt meg. Az index.hu azonban
fején találta a szöget, amikor címoldalra tette: Kágébéla lehet a Jobbik veszte.
A Jobbik formailag ugyan most ünnepelhetne, hogy elérte a hõn óhajtott második
helyet, de azt hiszem, hogy a pezsgõbontás elmarad. Ennek pedig nem az orosz
kémkedéssel vádolt Kovács Béla az oka, hanem az a számukra szomorú tény, hogy ez
a közvélemény-kutatás nem az õ erõsödésükrõl szólt. Õk ugyanis, az árpilisi 20
százalékból vagy hármat elvesztettek. Második helyüket annak köszönhetik, hogy
az MSZP még többet veszített. A medián felmérése áprilisi, tehát nemhogy a KGB
kapcsolat, de még a Kossuth téri köpködés sem lehetett rá hatással. Ezek pedig
aligha lendítenek rajtuk.


Most már csak azt kell eldönteni, ki van
rosszabb helyzetben: az MSZP, a Jobbik, vagy a vihar által partra vetett hal az
index.hu fényképén?


A tisztán látásra nincs esélyünk.
Okoskodni nem érdemes, de okosak még lehetünk. Csak folytatni kell, tenni, amit
eddig: megteszünk mindent, hogy a szavazóink, akik április hatodikán kétharmadra
tették az országgyûlési képviseletünket, most ismét kitegyenek magukért,
egyrészt azzal, hogy elmennek, másrészt azzal, hogy a 2010-ben ránk szavazóknak
legalább egy részét is az urnák elé szólítják. Nem felejtjük: jó ugyan az
esélyünk, de nincs garanciánk. Jean Monnet nyomán mondhatjuk, nem elég a jóra
várni, tenni is kell érte.