Ferenc pápa hamar belopta magát az emberek szívébe, pedig nem azt mondja, amit a tömeg hallani szeretne. Mondanivalója azonban közérthetõ és sokakat megérint. Most egy olyan üzenetérõl írok, amellyel a közéleti felelõsséget viselõkhöz, tehát mindannyiunkhoz szólt.
Surján László
Pápai üzenet
Ferenc pápa hamar belopta magát az emberek szívébe, pedig nem azt mondja, amit a
tömeg hallani szeretne. Mondanivalója azonban közérthetõ és sokakat megérint.
Most egy olyan üzenetérõl írok, amellyel a közéleti felelõsséget viselõkhöz,
tehát mindannyiunkhoz szólt.
Történt, hogy egyszer egy vidéki plébánost tett érsekké Róma. A tudós teológusok
fanyalogtak: plébános. Az illetõbõl a maga korában hazája egyik legjobb fõpapja
lett. Most szinte e folyamatnak a fordítottját éljük meg. Ferenc pápa nem ugrott
át grádusokat, bíborosból lett pápa. Viccelõdhetünk, hogy argentin érsekbõl csak
püspök lett, de Róma püspöke. Ezen a poszton azonban úgy viselkedik, olyan a
hatása, mintha az egész világ plébánosa volna. Twitter üzenetei, a reggeli
szentmiséken mondott prédikációi eljutnak mindenhova és mindenkihez. Szavai a
keresztényeket mélyebb, Krisztusibb életre biztatják, ám olykor olyan
megfogalmazással él, hogy gondolatait befogadhatja hívõ és hitetlen egyaránt.
2013. szeptember 16-án, például igen gyakorlatiasan fogalmazott, s üzenetét el
kellene juttatni mindenkihez, aki politikai, közszolgálati munkát végez.
„Mindenki,
aki kormányzati munkában vesz részt, tegyen fel magának két kérdést: Szeretem-e
az embereket, hogy jobban szolgálhassam õket? Alázatos vagyok-e és figyelek-e
mindenkire, az eltérõ véleményûekre is, hogy a legjobb utat válasszam?”
A
kormányzás felelõsségét viselõknek szóló megjegyzés után Ferenc pápa tágította a
kört. Arra is kitért, hogy senki nem vonhatja ki magát a felelõsség alól, arra
hivatkozva, hogy nem õ kormányoz. Azzal a meglepõ gondolattal állt elõ, hogy
mindenki felelõs a kormányzásért: „mindent meg kell tegyek, hogy jól
kormányozzanak, és mindenkinek a lehetõ legtöbbet meg kell tennie, hogy részt
vegyen a kormányzásban, már amennyire a lehetõségek és képességek ezt
megengedik. A politika az egyház társadalmi tanítása szerint a szeretet
legmagasabb megnyilvánulási formáihoz tartozik, hiszen a közjót szolgálja.”
Tehát a kormányzás terhét viselõkön túl felelõsséget tett az ellenzék vállára és
a választópolgárokéra is, egyértelmûen a közügyek intézésében való aktivitásra
buzdítva mindenkit.
Magyarországon olvasva az üzenetét, az elsõ nehézséget az alázatosságra való
utalásnál érzem. Orbán Viktor ugyan 2010 áprilisában megfogalmazta ezt, de úgy
érzem, szavainak kisebb volt a hatása, mint amennyire fontos lett volna, hogy a
Fidesz-KDNP politizáló emberei megfogadják azokat. Más kérdés, hogy az eltérõ
véleményûek nemhogy a kákán is csomót kerestek, hanem a jót is rosszá próbálták
nyilvánítani, s nem álltak elõ olyan javaslatokkal, amelyeket meghallgatva
jobban mehettek volna a dolgaink. Ráadásul a légkör olyan volt, hogy a kormány
oldalon az ellenzéki javaslatokat csapdának lehetett tekinteni. Nem volt meg, s
sajnos okkal hiányzott, a bizalom, az a meggyõzõdés, hogy mindkét oldal jót, a
haza javát akarja, csak más úton véli azt elérhetõnek.
Vasárnap van. Ferenc pápa szavai nyomán szép lenne, ha a keresztények találnának
ma arra idõt, hogy fohászkodjanak a kormányzás terhét viselõkért és az
ellenzékért: mindannyian a közjó szolgálatát lássák munkájukban. Akikre pedig
vonatkozik, nõjenek fel a feladathoz. Aki pedig nem talált rá még Istenére, az
is végiggondolhatja, mennyivel jobb lenne az országnak, ha a közéleti emberek
Ferenc pápa szavai szerint látnák el feladataikat. Tegyünk meg mindent, hogy
szebb legyen a világ.