A tisztánlátás kedvéért


A részletek nem nagyon érdeklik a választókat, de a televíziókban, illetve az interneten követhetõ elnökjelölti vita körül van jócskán félreértés. Ezeket Van Rompuy, a Tanács állandó elnöke nyilatkozataiban megpróbálja tisztázni. Az alábbiakban erre támaszkodva ismertetem a problémát.


Surján László

A
tisztánlátás kedvéért

A
részletek nem nagyon érdeklik a választókat, de a televíziókban, illetve az
interneten követhetõ elnökjelölti vita körül van jócskán félreértés. Ezeket Van
Rompuy, a Tanács állandó elnöke nyilatkozataiban megpróbálja tisztázni. Az
alábbiakban erre támaszkodva ismertetem a problémát.


Herman Van Rompuy, az uniós országok állam-, illetve kormányfõi testületének, az
Európai Tanácsnak a vezetõje egy vasárnapi nyilatkozatában ismételten utalt arra
az eshetõségre, hogy az európai parlamenti (EP-) választások után nem
feltétlenül az európai pártcsaládok által elõzetesen kiválasztott
"csúcsjelöltek" közül kerül majd ki az unió központi javaslattevõ-végrehajtó
intézményének, az Európai Bizottságnak az elnöke.

A
Lisszaboni Szerzõdés értelmében az Európai Bizottság új elnökét az
EP-választások eredményének figyelembe vételével kell megválasztani. Az Európai
Tanács jelöl, az Európai Parlament pedig egyszerû többséggel választ.

Van
Rompuy, vasárnapi tévényilatkozatában - nem elõször - hangsúlyozta, hogy a
Tanács jogi értelemben nem feltétlenül az európai pártok által megnevezett
csúcsjelöltek közül köteles választani. Egy ilyen kötelezettség nincs bent a
Szerzõdésben. Az Európai Parlament többsége szeretné, ha a Tanács elfogadná ezt
a helyzetet, de nem kötelezheti erre. A Szerzõdés nem fogalmazta meg, mit
jelent: „az EP választás figyelembe vételével kell jelölni”. Van Rompuy szerint
a kiválasztott személynek "nagy többséget" kell majd élveznie az Európai
Tanácsban, és "többséget" az Európai Parlamentben.

A
közvélemény-kutatások alapján egyik pártcsaládnak sincs esélye az abszolút
többségre. A szokásjog alapján a relatív többséggel rendelkezõ pártnak kell
adnia a jelöltet. Ám mi van akkor, ha a parlament megmakacsolja magát és valaki
mögé több párti koalíciót állít? Ez sajnálatos módon tovább párt-politizálná az
európai döntéshozatalt, ami valójában megkettõzné a politikai életet, ráadásul
úgy, hogy egy-egy tagállamban, ahol más a nemzeti kormány összetétele, mint az
unió egészében, komoly konfliktusokra és az unió ellenesség növekedésére lehetne
számítani.

A
két legnagyobb európai pártcsalád az elõrejelzések szerint az új összetételû
EP-ben is a legtöbb mandátumra számíthat. A kereszténydemokrata, jobbközép
irányzatú néppártiak Jean-Claude Juncker volt luxembourgi kormányfõt, a
szociáldemokraták pedig Martin Schulzot, az EP eddigi német elnökét jelölték az
Európai Bizottság élére. Az eddigi harmadik legnagyobb pártcsalád, a liberálisok
jelöltje Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök annyira le van maradva, hogy
esélye sincs, a többi elnökjelöltnek még kevésbé. Szereplésük valójában
színjáték.

Az
EP-választási kampányban az elnökjelöltek érthetõen úgy foglaltak állást, hogy a
demokrácia azt kívánja, a tagállamok vezetõi közülük jelöljenek majd európai
bizottsági elnököt. Egyes kormányok azonban - Van Rompuy többször kinyilvánított
egyetértése mellett - azt hangsúlyozzák, hogy nincs ilyen kötelezõ automatizmus.
Schulz viszont a minap figyelmeztetett: ha a kormány- és államfõk nem a jelöltek
közül választanak, az illetõ nem kapja majd meg az EP többségének támogatását.
Ezzel a zsarolás ízû, tipikusan szocialista mondattal az a baj, hogy az európai
pártok nem vonhatják el a Tanácstól annak a Szerzõdésben rögzített jogát, és
Schulz nem elõlegezheti meg a még ismeretlen összetételû parlament
állásfoglalását. Ez legalább annyira sérti a demokráciát, amennyire a Tanács
fogja, ha fogja, akkor, ha nem a választásokon nyertes képzeletbeli listavezetõt
jelöli.


Brüsszeli találgatások szerint, ha a néppártiak nyernék az EP-választást, akkor
esetleg mégsem Juncker, hanem a fiatal Jyrki Katainen finn miniszterelnök, ha
pedig a szociáldemokraták kerülnének az élre, akkor Schulz helyett Helle
Thorning-Schmidt dán kormányfõ személye körül alakulhatna ki végül konszenzus.


Most tehát még szinte semmit sem tudunk. Egy dolog azonban biztos. Ha az európai
pártok és a Tanács, valamint a Parlament között kakaskodás kezdõdik, a sóhivatal
jelleg tovább erõsödik. Ha a Bizottság új elnökét nem a lehetõ leghamarabb
választják meg, az Unió nemcsak néhány hónapra áll, hanem akár félévnél
hosszabban is saját magával lesz elfoglalva, miközben az európaiak
energiaellátása bizonytalanná válhat, Ukrajna destabilizálódik és az európai
országok ígéretes összefogásából egy tekintélyét, politikai súlyát veszítõ,
versenyképtelen, vagyis felesleges szervezet lesz. Szívbõl remélem, hogy a
megválasztott képviselõk felmérik mindezt, és nem vélt tekintélyüket, hanem
választóik érdekeit képviselik. Ezért is fontos, hogy érezzék: a választók
mögöttük állnak. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha kellõ számú szavazatot
adunk le.

(Az
MTI alapján)