"Az olvasmány különlegességek ínyenc olvasóját talán meglepi ez az egyszerû cím, amit könyvajánló soraim elé választottam. Mert a könyv, amire szeretném felhívni minden magyar figyelmét, legyen hívõ zsidó, vagy hívõ keresztény, de legyen magát ateistának tekintõ is egy mélységesen mély párbeszéd közreadása." - Dobos Marianne írása
Dobos Marianne
Két
ember beszélget
Az olvasmány
különlegességek ínyenc olvasóját talán meglepi ez az egyszerû cím, amit
könyvajánló soraim elé választottam.
Mert a könyv, amire
szeretném felhívni minden magyar figyelmét, legyen hívõ zsidó, vagy hívõ
keresztény, de legyen magát ateistának tekintõ is egy mélységesen mély párbeszéd
közreadása.
Bevezetõ írásában, A
homlokzat mint tükör, egy képre emlékeztet az egyik beszélgetõtárs, amely a
katedrális belsõ oldalát díszíti Buenos Airesben. József és testvéreinek
találkozását ábrázolja:
„A
kép nem ok nélkül került oda a nemzet megszervezésének idejében: az
argentinoknak azt a vágyát fejezte ki, hogy egymásra találjanak. A jelenet ’a
találkozás kultúrája’ létrehozására irányuló törekvésre utal. Többször beszéltem
már arról, milyen nehéz nekünk, argentinoknak ’a találkozás kultúráját’
megszilárdítanunk, mert úgy látszik inkább a széthúzás és a történelem által
teremtett szakadékok csábítanak minket. Olykor inkább a városfalak építõivel,
semmint a hidak építõjével azonosulunk. Nincs ölelés, sírás, az apára, a
vagyonra, a haza gyökereire vonatkozó kérdés. Nincs párbeszéd.”
Itt egy kérdés következik,
amit hadd egészítsek ki, hadd aktualizáljak, mert, így lesz érthetõvé, hogy
miért ajánlom édes hazánk, nemzetünk minden honpolgárának különösen nagy
szeretettel figyelmébe a kötetet.
„Igaz
volna, hogy mi, argentinok (magyarok!!!) nem akarunk párbeszédet folytatni? Így
azért nem mondanám. Inkább úgy gondolom, hogy olyan magatartásoknak válunk
áldozataivá, amelyek nem teszik lehetõvé a párbeszédet; ezek: a prepotencia, az,
hogy nem tudunk meghallgatni másokat, a társalgás nyelvének eldurvulása, az
elõre elhatározott elutasítás és sok minden más.”
Argentína érsekének, Jorge
Bergolionak, 2013. március 13. óta Ferenc pápának a sorai ezek.
A beszélgetõtárs, a Buenos
Aires-i Latin-Amerikai Rabbiképzõ Szeminárium vezetõje: Abraham Skorka rabbi.
A borítókra kattintva olvasható méretet kapunk
Kölcsönös, és
hosszú idõre visszanyúló egymás iránti tisztelet, és szeretet elõzte meg azt,
hogy megjelöljenek egy helyet, és egy idõpontot, amikor leülnek beszélgetni,
amikor megkezdik ezt a párbeszédet. Azzal a szándékkal, hogy beszélgetéseiket
könyvben is közreadják. Mert: „A leírt gondolatok megmaradnak, és lehetõvé
teszik, hogy sokan részesüljenek belõle.” S szólhattak volna-e másról ezek a
beszélgetések, mint Az ÉGRÕL és a FÖLDRÖL? „A téma az élet volt, sokféle
arculatában: az argentin társadalom, a világ problémái, a körülöttünk
tapasztalható hitványság és nagyság. Hogy ne legyen jelen senki más, csak Õ, aki
bár nem emlegettük gyakran (szükség lett volna rá?), éreztük, hogy mindig ott
van velünk.”—ahogyan a rabbi fogalmaz az õ bevezetõ soraiban.
Biztos, hogy nem jelenik
meg annyi nyelvre lefordítottan, és annyi példányban ez a könyv, ha nem az
argentin érsek neve hangzik el a „Habemus papam!” után, alig több mint egy évvel
ezelõtt.
Ha elolvassuk a könyvet,
belátjuk, hogy az egyszeri elolvasás kevés. Jobb, ha mindig olyan közelségben
tartjuk, hogy bármikor egyes gondolatköröket újra olvasva feleletet kapjunk
fontos, olykor megoldhatatlannak látszó kérdésekre.
Ahogyan „…papnak lenni nem
szakma; hogy nem õk választották, hanem õket választották.” – szokta volt
mondani papszenteléskor Bergoglio érsek, ugyanúgy pápának lenni még kevésbé
szakma.
Ezért is olvassuk
különleges figyelemmel: változtak-e, és ha igen, mennyiben a gondolatai az
elmúlt 15 hónapban. És milyen nagy örömmel vetjük össze tapasztalatainkat azzal,
amit olvasunk. Mennyire megegyezik egyházkormányzói hivatalának gyakorlása
azzal, ahogyan errõl a beszélgetések során vélekedett:
„Van,
aki olyan hatalmak hálójába kerül, amelyek egészen mások, mint amit a
felszentelésükkor kaptak. Vagy hisz a felszentelésben, vagy egy olyan világi
hatalmat gyakorol, ami nem az, amit az Úr akar. Az egyik jó dolog, ami az
egyházzal történt, a pápai állam elvesztése volt, mert nyilvánvaló lett, hogy a
pápának fél négyzetkilómétere maradt, semmi más. De mikor a pápa világi király
is volt, és a lelkek királya is, akkor belekeveredtek az egészbe az udvari
intrikák és minden más. És most nem keverednek bele? De igen, most is elõfordul,
mert az egyházi emberek közt nagyratörõk is vannak, és – sajnos – van
karrierizmus is. Emberek vagyunk, kísértések vesznek körül, nagyon kell
vigyáznunk, hogy megõrizzük a szentséget, amellyel felkentek, mert az Isten
ajándéka. A hatalmi klikkek, amelyek az egyházban voltak és most is vannak,
azért jöhettek létre, mert emberek vagyunk. De amint valaki belekerül egy
ilyenbe, attól kezdve õ már nem egy szolgálatra kiválasztott ember, hanem õ
választja azt, hogy úgy él, ahogyan akar és elvegyül a benti szeméttel.”
Az argentin egyház fejébõl
lett a világegyház feje, aki Istennek hála tíz talentumos, és semmiként sem egy
középszerû ember, és aki nincs eltelve saját nagyságával. Aki jól megtanulta a
leckét édesapjától:
„
Köszönj az embereknek, amikor fölfelé mész, mert
lefelé jövet találkozni fogsz velük. Ne hordd fenn az orrodat.”
Két ember beszélget, de az
egész világnak kéne tanulnia belõle…
Ne holnap, még ma vonjuk le
a tanulságokat elsõsorban a magunk számára…
A legfontosabb tanulság
pedig nem új, hanem örök, amivel egy hiteles ember ebben a dimenzióban a másik
dimenzió biztos tudatában él.
„Jót
és helyeset cselekedni Isten tekintete elõtt.” – ahogyan a Tóra mondja.
„Uram
magadnak teremtettél minket, és mindaddig nyugtalan a szívünk, amíg meg nem
nyugszik benned.” – ahogyan Szent Ágoston fogalmazta.
(Jorge
Bergoglio – Abraham Skorka: Az Égrõl és a Földrõl, Holnap Kiadó, Budapest, 2014.
Ára: 2900 Ft.)