A liberalizmus a XX század folyamán elvetette a közjó fogalmát, és ezzel a hatalmasok korlátlan kiszolgálója lett. A gyakorlatban a liberális demokrácia kifejezés inkább gúny, mint valóság. A gazdagodó bankok és lakásukat elvesztõ adósok világa a liberalizmus torzszülötte, és semmiképp nem demokrácia. Tusványos ezzel a világgal szakít.
Surján László
Az illiberális
demokrácia felé
A liberalizmus a XX
század folyamán elvetette a közjó fogalmát, és ezzel a hatalmasok korlátlan
kiszolgálója lett. A gyakorlatban a liberális demokrácia kifejezés inkább gúny,
mint valóság. A gazdagodó bankok és lakásukat elvesztõ adósok világa a
liberalizmus torzszülötte, és semmiképp nem demokrácia. Tusványos ezzel a
világgal szakít.
Amint az várható volt,
az ellenzék hisztérikus dührohammal reagált Orbán Viktor tusványosi beszédjére,
holott abban semmi olyan nem hangzott el, ami ne lenne már jó ideje beszédtéma.
Miért akkor a sok éles kirohanás, sõt az Európai Unióhoz való szaladgálás, amit
az Együtt-PM helyezett kilátásba?
Talán azért, mert a
gondolatmenet összefogott kifejtése roppant meggyõzõnek bizonyult. Kármentési
akcióba kezdtek a baloldalon, kiforgatva az elhangzottakat s vádasodva rohantak
Ponciustól Pilátusig.
Mit is mondott Orbán
valójában? Rámutatott, hogy ma a széles körben elfogadott dogmákkal ellentétben
a siker nem a nyugati típusú demokráciákban születik. Ma a slágertéma azoknak a
rendszereknek a megértése, fejtette ki, amelyek nem nyugatiak, nem liberális
demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket.
Például Szingapúr, Kína, India, Törökország, valamint Oroszország. Ezen országok
sikerének megértésérõl van tehát szó, hazugság azt állítani, hogy szolgai
másolásuk, követésük lenne Orbán célja.
Megpróbáljuk
megtalálni a Nyugat-Európában elfogadott dogmáktól és ideológiáktól elszakadva,
tõlük magunkat függetlenítve azt a közösségszervezési formát, azt az új magyar
államot, amely képes arra, hogy a mi közösségünket évtizedes távlatban
versenyképessé tegye a nagy világversenyfutásban – fogalmazta meg a feladatot.
Ahhoz, hogy erre képesek legyünk, ki kellett mondanunk azt, hogy egy demokrácia
nem szükségképpen liberális. Ez a kijelentés azért kulcsmondat, mert rögzíti:
szó sincs a demokrácia elvetésérõl. Amivel szakítani kell az a liberális
társadalomszervezés.
Miért? Mert
bebizonyosodott, hogy a korábbi liberális magyar állam nem volt képes arra, hogy
kötelezze a mindenkori magyar kormányokat a nemzeti érdek képviseletére, nem
kötelezte a kormányokat arra, hogy elismerje a világban élõ magyarok
nemzetünkhöz való tartozását, nem védte meg sem a közösségi vagyont, sem az
országot, hiszen eladósította azt, sõt a családokat szinte az adósrabszolgává
tette.
A politikai vezetés ma
arra tesz kísérletet, hogy az emberek személyes munkája és érdeke a közösség és
a nemzet érdekével szoros összefüggésben álljon. A magyar nemzet nem egyének
puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erõsíteni és építeni
kell, ilyen értelemben az az új állam, amit Magyarországon építünk, az
illiberális, nem liberális állam.
Itt a fõ különbség. A
liberális állam központjában az egyén áll, a kormány gondolkodása pedig közösség
központú. A közösségeknek a családtól a nemzetig terjedõ láncolatában fontos
helye lehet az egyesületeknek, amelyeket egy ideje szeretnek civil
szervezetekként emlegetni. Ezt a fogalmat még a rendszerváltás hajnalán
kisajátította magának a baloldal, létezõ és szinte csak papíron létezõ
csoportosulásaik beépültek a különféle nyugati ernyõszervezetekbe, s ezen
keresztül esetenként anyagi támogatáshoz jutottak, máskor meg õk tudnak
politikai befolyást gyakorolni, természetesen saját politikai kötõdésük alapján,
ám a függetlenség látszatával. Orbán Viktor, amikor a civil szervezetek egy
részérõl beszélt, erre a jelenségre hívta fel a figyelmet, s ellenfelei e
szavait az egész civil társadalomra vonatkoztatták. A magyarországi civil világ
sajátos képet mutat, - mondta a miniszterelnök - mivel „itt nem civilekkel
állunk szemben”, hanem külföldi érdekkörök által fizetett politikai
aktivistákkal.
Visszatérve a
jelenlegi nyugati állam és társadalomszervezési modell kritikájára, mindenki
látja: a jóléti állam és társadalmi rendszer kimerítette tartalékait. Mára
önmagát emészti fel hatalmas eladósodással, és ez nem fenntartható létezési
formája a nyugat-európai társadalmaknak. Nem érdemes ezt a nem fenntarthatóvá
vált modellt követni. Tegyük hozzá, hogy a bajt mindenki látja, de jelenleg a
szociális rendszer leépítésével próbálják kezelni a problémát. Ez embertelen, s
nem csökkenti, hanem növeli a társadalom feszültségeit. Kereszténydemokrataként
pontosan tudom: nincs visszaút a XIX. század vadkapitalizmusához. A
megszorítások elleni hatalmas erejû tiltakozások világosan mutatják, ez az út
járhatatlan. Mi magyarok kétszer is megmutattuk, hogy ebbõl nem kérünk. A Horn
kormány ezért bukott bele a Bokros csomagba, pedig az eredeti elképzelésnek
talán a fele sem valósult meg, az MSZP-ben akkor még számottevõ szociális
elkötelezettség miatt. Ezért teremtette meg a kétharmados parlamenti többséget a
szociális népszavazás is.
Orbán Viktor mostani
beszéde nem ment bele a részletekbe, de a 2010 óta megtett lépések világosan
mutatják, hogy a megoldás elsõ lépése a terhek igazságosabb elosztása. A
társadalom mûködéséhez szükséges pénzeket nem lehet csak a lakosságra terhelni,
hiszen az adóelvonások szinte büntetik a munkát, ahelyett hogy elõsegítenék azt.
A pénzt onnan kell elvenni, ahol összegyûlik: ezért a bankadó, ezért a különadók
hol ideiglenes, hol állandósuló rendszere. A gazdaság maga nem a jó erkölcs
tiszteletben tartásával mûködik, ezért kell az államnak az igazságosság és a
tisztesség érdekében fellépnie, ahogy történik ez a devizahitelek esetén. A
közösség érdekét kell képviselni az állam pénzosztó szerepében is, ezért kell
például korlátozni az egy gazdaságnak kiadható területalapú támogatást. Az
emberek terheit azzal is könnyíteni lehet, ha az államnak van vagyona és van a
saját tulajdonából származó bevétele. A hazai liberális állam ész nélkül
szabadult meg az állami vagyontól, s ma a magántõke részesedése a nemzeti
vagyonból az egyik legnagyobb arányú, messze nagyobb az ésszerûnél. Ezért kell
lehetõség szerint növelni az állami vagyont.
Mindezeket a lépéseket
a tusványosi beszédhez hasonló felhördülések és éles támadások kísérik. Érthetõ,
mert minden ilyen lépés valós érdekeket sért. Az ellenzék ezeket a konkrétumokat
látja, képtelen az összefüggések felfogására, pedig némely vonatkozások
éppenséggel közös platformra hozhatnák a kormányt egy valósan szociális
elkötelezettségû baloldallal. Sajnos azonban azok a tehetséges kampányemberek,
akik hatásosak a kormányoldallal szembeni éles kritikák megfogalmazásában Ady
szavával Tökmag Jankónak bizonyulnak, amikor a tágabb horizonton is
tájékozódniuk kellene. Õk azt remélik, hogy miként Orbán is megmondta, korunkban
minden megtörténhet, még akár az is, hogy az általuk állandóan hergelt emberek
végül leváltják a kormányt. Nem veszik észre, hogy épp az õ egyoldalú kritikájuk
az egyik nagy segítség a kormányoldal összetartásában. Ismét csak a Muszáj
Herkulesbõl idézve, bizony nagyon híg fejûek a törpék. A liberális demokrata
eszméket elvetõ illiberális megközelítés nem megõrzi, sõt kiteljesíti a
demokráciát. Az illiberális demokrácia fényében éppen a liberális demokrácia
tûnik fából vaskarikának.
Önriogatás volna azt
mondani, hogy "besodródunk az orosz medve ölébe" . Magyarország a NATO és az
unió tagja, és az a legnagyobb bajunk, hogy a külkereskedelmi mérleg több mint
kétharmada az unió felé irányul, ami egészségtelen arány. Az lenne az
egészséges, ha ez 50 százalék lenne, a másik fele pedig a világ más pontjaira
irányulna, hogy több lábon álljunk.