Ha belegondolok az elmúlt napok békési történéseibe, ezek fõvárosi vonzataiba, a bukaresti kormány ténykedéseibe, egynémely erdélyi magyar érdekképviseleti szerv vergõdésébe és, ha párhuzamosan figyelmesen hallgatjuk Orbán Viktor tusványosi szavait, történelmi távlatú politikai freskóját, akkor a címbéli két város jut eszünkbe, illetve a kettõ közti távolság.
Pálmai Tamás
Makó és Jeruzsálem
Ha belegondolok az elmúlt napok békési történéseibe, ezek fõvárosi vonzataiba, a bukaresti kormány ténykedéseibe, egynémely erdélyi magyar érdekképviseleti szerv vergõdésébe és, ha párhuzamosan figyelmesen hallgatjuk Orbán Viktor tusványosi szavait, történelmi távlatú politikai freskóját, akkor a címbéli két város jut eszünkbe, illetve a kettõ közti távolság.
Itt, kis városunkban ismét bebizonyosodott, hogy kutyából nem lesz szalonna, hogy az adott szó nem kötelez bizonyos körökben, mely körök - a mai hatalomhoz ragadt, de ahhoz méltatlan helyi paraziták gyülekezetérõl beszélek - ott folytatják, ahol négy éve abbahagyták: a sakálok és hiénákhoz hasonlatos konc utáni gátlástalan koslatásnál. Hisz jó a dög is, mert elõbb büntetlenül bele lehet rugni, majd késõbb pedig meg is lehet enni. Gusztus kérdése csupán. És a kampány még el sem kezdõdött. Üdítõ viszont, hogy ugyanitt, Békésen van olyan pár ember ki tegnap társ volt még, de lehet, hogy holnap politikai ellenfél lesz, ennek ellenére becsületességük egy pillanatig sem kérdõjelezhetõ meg. Szavatartó magyar emberek, más elképzelésekkel, ellenfelek, de sosem ellenségek. Így is lehet, lehetne. Nem fõvárosig nyúló közönséges csalási próbálkozásokkal.
A bukaresti politizálást pedig úgy képzelem, mint a Barátok közt sorozatot, amelybe azért hoznak be néha új szereplõket, mert már mindenki mindenkivel lefeküdt, és csak jobb esetben úgy, hogy elõtte elvette feleségül. Ezért kell olykor-olykor az új hús, a friss lehetséges préda. Balkán kapuvárosában is áll a bál, most épp a politikai elõjáték szintjén. Az érdekérvényesítés azért is oly nehéz, amilyen. Fõleg, ha elõbb a saját kis falatkáimat akarom bebiztosítani, és a közösségi képviselet ételének elkészítéséhez nem marad ezek után sem hely, sem idõ, sem tûz már.
Orbán Viktor szerint a liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel szakítani kell. A korábbi liberális magyar állam nem védte meg a közösségi vagyont, nem védte meg az országot az eladósodottságtól, a családokat pedig az adósrabszolgaságtól. A magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erõsíteni és építeni kell. Ilyen értelemben pedig a Magyarországon épített új állam egy nem liberális állam. A jóléti állam és társadalmi rendszer kimerítette tartalékait, ebben a pillanatban sikertelenségre van ítélve, amin változtatni kell. Provincializmus a Nyugat másolása, amin túl kell lépni, ez ugyanis "megöl bennünket". Magyarországnak azt a célt kell kitûznie, hogy a világ minden jelentõs szereplõje abban legyen érdekelt, hogy sikeresek legyünk. Ez az új nemzeti külpolitika.
Elmondta, ellenzi azt az európai politikát, amely elfogadja és támogatja a bevándorlást, mert így el fog jönni az az idõ, hogy kérdésessé válik a nemzetállamok etnikai alapja. És ezt nem akarnánk. Kitért arra is: ha az erdélyi közösség abba a helyzetbe kerülne, hogy a neki járó forrásokat a román költségvetésbõl nem kapja meg, számíthat Magyarország támogatására. Az így elveszített forrásokat azonban a magyar gazdaság jelenleg teljes egészében nem tudja pótolni. A helyi politika fontos része kell, hogy legyen, hogy meg kell tudni szerezni az Erdélyt illetõ költségvetési forrásokat azon intézmények fenntartására, amelyek állampolgári jogon járnak. Ilyeneket mondott Orbán Viktor, és rá is zúdult a ballib sajtó menten, egybõl magyar Putyint kiabálva. Lelkük rajta. Makó és Jeruzsálem…
Igen. Milyen messze van a helyi pitiáner, kicsinyes hatalomhajhászás az azonos pártot vezetõ ember magasztos gondolataitól. Valóban, mint a két város egymástól. Igaz, a mai globalizált világban lerövidülhetnek a távolságok…