Az én Trianonom

"2009-ben a Klebelsberg szobor előtti Trianon megemlékezésre készülve élesen hasított belém a fájdalom: 89 év óta nincs működő megoldásunk az 1920-ben ránk szakadt problémára. Személyes kudarcnak is éreztem ezt."

Az én Trianonom

2009-ben a Klebelsberg szobor előtti Trianon megemlékezésre készülve élesen
hasított belém a fájdalom: 89 év óta nincs működő megoldásunk az 1920-ben ránk
szakadt problémára. Személyes kudarcnak is éreztem ezt. Édesanyám ugyan az
anyaországban, Szombathelyen született, de nagyanyám Felsőpulyáról ment be a
kórházba. Anyám szülővárosa gyerekkoromban határsávban lévő, általunk nem is
látogatható város volt, épp így nem mehettünk el Fiuméba se, ahol apám
született, vagy Kolozsvárra, ahol én. Anyai nagyanyám csallóközi lány volt, a
gyökerek tehát minden égtáj felé határral leválasztott, előlünk elzárt területre
vezettek. Ezért már gyerekként szembesültem történelmünk e fájó pontjával.
Szüleim orvosi pályájuk kezdetén a visszatért Kolozsvárra kerültek. Szép helyen,
a Házsongárd feletti Majális utcában laktunk. Ők mindig meghatódva beszéltek
Erdélyről, az ottaniak tisztességéről, kultúrájáról. Nem voltak „anyások”, akik
sajnos sokan, főleg a Felvidéken, lenézték a visszatérteket. Nálunk az „erdélyi”
értékjelző szó volt és fájó vágyakozás.

Ugorjunk az időben egy nagyot. Szakvizsgára készülő orvosként váratlanul
behívtak katonának. Három hónapot a Haditechnikai Intézetben orvoskodtam.
Időnként a kor szokása szerint politikai továbbképzésen is részt kellett vennie
a tisztikarnak. Egy ilyen alkalom az intézmény egyik vezetőjének tágas
irodájában zajlott. Meglepve vettem észre, hogy a falon Nagy-Magyarország
térképe lóg, s rajta az 1940 utáni határvonal. Az ezredes szünetben is ülve
maradt az íróasztalánál, én meg a térképet csodáltam. – Érdekes ez a térkép! –
Igen, jött kissé zavartan a magyarázat: Még itt maradt, a régi időkből. – De jó!
Tudja, én Kolozsvárt születtem, - nyugtattam meg. A nevét már nem tudom az
illetőnek, de akkor nagyon örültem, hogy volt bátorsága kitenni a térképet.
Abban az időben az iskolai történelmi atlaszban sem lehetett ilyen látni.
Trianont magát is csak néhány félmondatban tanították, a visszacsatolásokat még
annyiban sem. 1948 után ezt a sokunkban élő - égő fájdalmat elhallgatással
vélték gyógyítani. Ez volt a lehető legrosszabb választ, amit Trianonra adtunk.
Akár nemzetgyilkossági kísérletnek is mondhatjuk.

Kivitelezhető és tartós megoldásra van szükségünk, amit el tud fogadni mindenki,
aki a Kárpát-medencében él. Ennek sok akadálya van, első helyen az ismeretek
hiánya. Felsorolok néhány gondolatot, egyfajta mai 12 pontot, a lehetséges
lépésekről.

1. Magyarország a
honfoglalás óta többnemzetiségű ország. A honfoglalók az itt talált népességet
nem pusztították és nem is zavarták el. A későbbiekben is betelepülőket
csábítottak az ország lakatlan vagy például a tatár betörés után
elnéptelenedett területeire.

2.
A
trianoni tragédiára több, egymástól független folyamat vezetett. Az okok
között saját hibáink is ott voltak, talán elsősorban az, hogy a nemzeti
öntudatra ébredés korában gőgösen semmibe vettük a velünk élő többi nemzet
hozzánk hasonló igényeit.

3.
A
népességfogyásnak (háborús veszteség, csökkenő népszaporulat) óriási szerepe
volt az ország szétesésében.

4.

Trianon nem váratlanul érte a politikai vezetést. Már Wesselényi Miklós, az
árvízi hajós, egy területileg kisebb, de etnikailag homogén magyar állam
létrehozását javasolta 1848-ban. A „váratlanság” a struccpolitika
következménye volt.

5.
A
trianoni „békét” az első világháborúban győztes nagyhatalmak diktálták, a kis
antant persze élt a lehetőséggel, de száz év múltán ezért nem hibáztathatjuk a
ma élőket.

6.

Trianon nyilvánvaló igazságtalanságára a szomszéd országok kormányai rossz
választ adtak. Féltették a megszerzett területeket, ezért fel akarták számolni
a kisebbség magyarságot, el akarták tüntetni a térség magyar múltját is. Az
elmúlt száz év legalább annyi kárt okozott, mint maga Trianon.

7.
Az
Európai Unió adta lehetőségek kitágították országunk határait. Nincs akadálya,
hogy a magyar állampolgár a Kárpát-medencében vagy bárhol az Unióban
letelepedjen, ott élhessen, nyaralhasson vagy éppen vállalkozzék. Otthon
lehetünk a Csallóközben, Mátyusföldön, a Szepességben, a Partiumban,
Erdélyben, Bánátban, akárhol az egész térségben. Nyelvi akadály? A
kétnyelvűség a vegyes lakosságú területeken hajdanán természetes volt. Aki
„haza” akar költözni például Erdélybe, annak valamicskét tudnia kell románul,
de ez így volt Trianon előtt is.

8.
Az
elmúlt évtizedben az európai közösséget önmaga karikatúrájává tette a Nyugaton
lezajlott világnézeti változás, az eredeti liberalizmustól is idegen
ideológiai terror, a szólásszabadság politikai korrektség címén folyó
erőszakos korlátozása. Az Unió homogenizálásra törekszik, közben a vak ló
bátorságával rohan az európai keresztény kultúra felszámolása felé.

9.
Ebben
a helyzetben térségünk államai egymásra találtak, és egymásra is szorulnak. Ez
kedvező légkört jelent a közöttünk lévő problémák felszámolására is, aminek,
ha nem is minden országban, de van komoly társadalmi támogatása, és néhol már
kormányszinten is vannak ígéretes elképzelések.

10.  
Célunk
egy olyan Kárpát-medence, illetve egy szélesebb kelet-közép-európai térség,
amelyben minden etnikai megkülönböztetés nélkül élhetünk emberi jogaink
teljességével. Senki
sem lesz albérlő a szülőföldjén (Miroslav Kusý), és a közösségek ugyan úgy
élvezhetik a jogaikat, mint az egyének (Gabriel Andreescu). Trianont nem
elfeleltjük, és nem törődünk bele, de „kinőjük”, túl lépünk rajta.

11.  
Sok
teendőnk van. Ismerjük meg önmagunkat: a múltból ne csak a szépre emlékezzünk,
legyen erőnk szeme nézni a hibáinkkal, mulasztásainkkal is. Gyógyítsuk
sebeinket. Kezdjük a magyar-magyar sebeken, ez a nemzeti összetartozás
programja, ami nemcsak állami feladat. A következő szint a Kárpát-medence
népeinek a megismerése és a magunk megismertetése. Akit nem ismerünk, attól
félünk, a félelem pedig agressziót szül. Ezt kell megszüntetni.

12.  

Semmilyen rendezési terv nem sikerülhet, ha nincs rajta Isten áldása. Ehhez
nem elég azt emlegetni, hogy első szent királyunk a Boldogasszonyra bízta az
országot. Történelmünk, s benne Trianon arra tanít, hogy a szeretet
társadalmára van szükség. Szeretjük-e a térségünkben élő nem magyarokat, mint
önmagunkat? Ha majd igennel tudunk felelni, akkor az önzésre, hatalomra,
pénzre épített Nyugat mellett létrejöhet egy szeretetre épülő új közép-európai
civilizáció. Tehát nemcsak a Kárpát-medence sorsáról van szó. Trianonnal Isten
oltó kése vágott belénk. Ha ezt felismerjük, és ennek megfelelően cselekszünk,
joggal mondhatjuk Tóth Árpáddal, hogy arcunk „győztes
távolokba néz”. Ezért hiszek a szétszakított magyarság megmaradásában,
összetartozásában és boldog jövőjében.

Surján László dr.