esszé

""

Árpád-házi Szent Margit tanítása

1242-ben az ország a honfoglalás utáni időszak első nagy katasztrófáját szenvedte el, kilátástalan helyzetben volt. A király, IV. Béla a Split közeli Klissa váráig futott. Európa nyugati felétől nem kapott segítséget. Reménytelen helyzetében születendő gyermekét Istennek ajánlotta, az ország megmenekülését kérve. A tatár (mongol) erők felperzselték az országot, de nem tudtak véglegesen berendezkedni, végül kivonultak az országból. A vallásos köztudat úgy tartja: az Úristen elfogadta az áldozatot. A királyi pár megtartotta a szavát: Margitot négyéves korától apácának nevelték.

Digitális méregtelenítés

Egyre gyakrabban eszembe jut ez a gondolat. Főleg, amióta (nemrég) okos telefonom lett. De ez az idő is elég volt ehhez a következtetéshez. Persze, a legegyszerűbb módja a már emlegetett dugasz ki a dugaljból módszer lenne. Ám ez, ha hirtelen és váratlanul következik be, sokkolhatná az egész földi civilizációnkat. Ám, hogy valamit tennünk muszáj, ez egyre világosabb, mert: „A közösségi média folyamatos pörgetése és a számítógépes munkavégzés miatt az ébren töltött óráink nagy részét a képernyőt bámulva töltjük.

Közösségformáló diákhagyományok

Gyakran találkozom erdészekkel, de már az első alkalommal feltűnt, hogy zárt, bajtársias és hagyománytisztelő társaság. Hogy pontosabb legyek, náluk a bajtársiasságot kevésbé korlátozzák az egyéni törekvések. Van még egy rájuk jellemző vonás, amit a szakmai követelmények és a természet egyszerű, bár szigorú törvényei alakítottak ki: a fegyelmezettség. Előbb-utóbb az is kiderült, közülük többeknek apja, sőt nagyapja is erdész volt. A családi hagyomány mellett, életükben van még egy nem kevésbé erős hatás, a selmeci hagyomány.

Minőségi forradalom az erdélyi magyar gasztronómiában - 2. rész

A két egymástól elválaszthatatlan gazdasági-kulturális ágazat, a turizmus és a vendéglátás – igaz, váltakozó korlátok között – a koronavírus miatti lezárások dacára is virágzik. Úgy tűnik, Európa népei nem akarnak lemondani a polgári életforma szerves részét képező éttermekről, kávézókról, sörözőkről és szállodákról. Nincs ez másképp Erdélyben sem, ahol mostanában valóságos minőségi forradalom zajlik a helyi magyar gasztronómiában és vendéglátásban.

 

Kolozsváros olyan város

""

Minőségi forradalom az erdélyi magyar gasztronómiában - 1. rész

A két egymástól elválaszthatatlan gazdasági-kulturális ágazat, a turizmus és a vendéglátás – igaz, váltakozó korlátok között – a koronavírus miatti lezárások dacára is virágzik. Úgy tűnik, Európa népei nem akarnak lemondani a polgári életforma szerves részét képező éttermekről, kávézókról, sörözőkről és szállodákról. Nincs ez másképp Erdélyben sem, ahol mostanában valóságos minőségi forradalom zajlik a helyi magyar gasztronómiában és vendéglátásban.

""

A mese elfelejtett ereje

Valamikor a XIX. században tanult emberek kiötlötték, hogy a mesék a gyerekeknek szólnak, nekik kell felolvasni őket. Pedig ha akkor megkérdeznek egy falusi embert, megmondta volna, hogy a meséket mindenkinek mesélik, és a céljuk semmiképp sem jó és rossz örök harcát felidézni, ahogy ma láttatni szeretik – annál sokkal mélyebbre vezetnek.

 

Volt egy Kongresszusunk a Szentatyával

Az Eucharisztikus Kongresszus élményéről és hatásáról még sokat fogunk beszélni. Sikere felülmúlta a legmerészebb álmainkat is. A Szentatya szerepe pedig meghatározó volt. Be kell vallanom, utólag szégyellem a kezdeti kishitűségemet. Ismerve a társadalom szekularizáltságát, szorongva gondoltam az érdeklődés mértékére. Végül megmozdult a keresztény közösség, nem kíváncsi érdeklődéssel, hanem örömmel, lelkesen és áhítattal. Mennyire más volt ez a több százezres tömeg, mint a tüntetések elégedetlen és követelőző résztvevői.

Eucharisztikus Kongresszus: ’38-as visszatekintő

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal (NEK) hazánk néhány napra ismét a katolikus világ centrumába kerül. Mint ismert, 1938-ban szintén Magyarország adott otthont az egyik legnagyobb nemzetközi hitéleti rendezvénynek. Az alábbiakban a több mint nyolcvan évvel ezelőtti eseményre emlékezünk, illetve néhány mondatban magának a kongresszusnak a jelentősége is kitérünk.

Nemzeti tükör

A magyar nemzet politikájának hét törvénye látható felírva erre a különleges ajándéktárgyra, amely a magyar miniszterelnök birtokában található. Ebbe beletekintve - saját magunk mellett - a XXI. századi Magyarország nemzeti politikájának alappilléreit is láthatjuk, olvashatjuk. Ezeket Orbán Viktor fogalmazta meg tavaly augusztus 20-án, ünnepi beszédében, amelyet az összetartozás emlékhelyének átadásán, a Kossuth Lajos téren mondott el.

Lássuk tételesen e törvényeket és próbáljuk meg hozzátenni saját gondolatainkat, vagy azt, ami éppen eszünkbe jut elolvasásukkor!