A múlt nagy tanító. Felidézek egy régi országgyűlési vitát, amelyben a nemzetiszocialisták a belügyminisztert támadták. 1939-ben történt, a hungarista párt betiltása után.
Hubay Kálmán: A hungarista mozgalommal szemben a hatalom nagyon éber, de miért nem tett semmit a belügyminiszter a szocialisták ligeti autófelforgató gyűlésével szemben?
Keresztes-Fischer Ferenc: Mert véletlenül akkor nem voltam belügyminiszter. (Nagy derültség)
Hubay Kálmán: Ki örült a hungarista párt betiltásának? Elsősorban a zsidóság. Tessék csak elolvasni az Új Magyarság vezércikkét!
Örültek még a szociáldemokraták és a nemzetközi baloldal. Ha a belügyminiszter valóban azt tartja, hogy alkotmányellenesen szövetkeztünk, akkor ne játsszunk, akkor akasztassanak fel bennünket. (Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter helyeslőleg bólint.)
Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Biztos és precíz tudomásom van arról, hogy az urak összejöttek és azt mondották: Nahát, ez a hülye belügyminiszter nem tudja, mit csinált. — Fel fogja oszlatni a Nemzeti Szocialista Párt Hungarista Mozgalmat, de mi folytatjuk tovább a munkát a Hungarista Pártban.(Derültség.) Ezután mindenki megértheti, hogy miért tiltottam be a pártot.
Rátz Kálmán nagy zajban közbeszól:
— Ezért internáltak?
Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: A képviselő úr legyen nyugodt. Azért, mert ő engem hülyének tart, sohasem fogom internáltatni. (Óriási derültség.)
[A Magyar Nemzet 1939. március 2-ai száma alapján]
A múlt nagy tanító, de csak akkor, ha ismerjük. A fenti kis részletnek nyolc évtized távlatából is van üzenete. Mivel manapság a közbekiabálások felettébb elszaporodtak, azokat divat lett elítélni. Szerintem önmagában a bekiabálás nem bűn. Kilóg ugyan a parlamenti keretekből, de mint a fentiekből is látszik, bekerül a jegyzőkönyvbe, és alkalmat ad arra is, hogy megfelelő választ kapjon. A humor ma ritka vendég a Ház falai között, pedig a nevetségesség jobban öl, mint a kemény beszéd.
Érdemes belegondolni, hogy a nemzetiszocialisták részéről milyen feszült volt a pillanat. Elismert vezetőjük, Szálasi, már másodszor ült börtönben, mozgalmukat, pártjukat éppen betiltották. Megszólalásaik még sem közelítik meg azt az ocsmány hangot, és magatartást, amit a jelenlegi ellenzék megenged magának.
De nem ez a fő különbség. Hogy ez a társaság voltaképp Hitler Magyarország felé kinyújtott csápja, az nem kétséges. Bizonyította ezt például, hogy még 1939-ben német pénzbeli támogatással létrehozták a Nyilaskeresztes Pártot, ami azután pünkösdkor be is jutott a parlamentbe. A német támogatást persze elfogadták, de nem indítottak Európa szerte, de még Németország szerte sem durva, lejárató támadást az őket minden létező eszközzel támadó, kordában tartani igyekvő kormányzattal szemben. És mit látunk ma: az ellenzékiek a választói akarattal egyértelműen szembe szállva azonnal exportálják a belpolitikai csatákat, mivel azokat itthon nem tudják megnyerni. Ez azonban nem mentség, sőt.
Nem célom, hogy a most párhuzamba állított erők közül az egyiket a másiknál jobbnak, tisztességesebbnek jelentsem ki. Régóta hirdetjük, hogy a vörös meg a barna diktatúra egykutya. A huszonegyedik század viszont azzal lepett meg bennünket, hogy liberális köntösbe bújtak a veretes kommunisták és új szavakkal, új környezetben ott folytatják, ahol apáik abbahagyták. Eljött a liberál-terroristák világa. Tudnak-e majd többséget szerezni? Hitler még tudott, hiszen demokratikus választásokon győzött. Rákosinak és Kádárnak ehhez már szovjet szuronyok kellettek. Érnek-e a Soros dollárok annyit, mint a Vörös Hadsereg szuronyai? Jövőre kiderül.
Surján László dr.