Az őszödi beszéd és az azt követő október 23-i rendőrterror 15. évfordulója alkalmából egymás után bukkannak fel a nyilvánosságban az újabbnál újabb beszámolók, tanúvallomások. És hány ismeretlen történet kerül majd még napvilágra! Mint ahogy például e sorok írójának is van a témához egy rövid személyes lábjegyzete.
„Mérhetetlen dühöt éreztem”
„A Demokratikus Koalíció vezető politikusai tiltakozásuk jeléül saját facebook oldalaikon a mai napra »felveszik« a Rikárdó nevet, azt kifejezvén, hogy a magyarságból származási alapon történő kirekesztés minden magyar ember számára sértő.”
(A Demokratikus Koalíció közleménye, 2015. január 3.)
A különféle agytrösztök, elemzők, újságírók és bloggerek mára mindent elmondtak vagy leírtak az előválasztás első fordulójának fő tanulságairól. Ezért az alábbiakban csupán néhány partikuláris témát boncolgatunk röviden. Például jól tette-e a Momentum, hogy megmérettette magát? Mi lehet Márky-Zay Péter relatív sikerének a titka? Megjelennek-e Dobrev Klára győzelmével a politikai dinasztiák? És nem utolsósorban: hol rontotta el a Jobbik?
A kortárs francia mozi két legnagyobbja, Jean-Paul Belmondo és Alain Delon közül már csak az egyik él közöttünk. Belmondo minapi halálával nem csak egy színészlegendát, hanem egy sajátos karaktertípust is gyászolunk. Ez a filmkarakter, amely az egész életművet végigkíséri, tengerentúli szemmel talán komplikáltnak tűnik, ám épp az összetettsége teszi európaivá: egy olyan, már-már lovagkori figurát jelenít meg, amely egyszerre hordozza magában a professzionálist és a tökéletlent, a keményt és a könyörületest, az önbizalommal telit és az önironikust.
Máig nem csituló felháborodást váltott ki Erdélyben Ludovic Orban román ex-kormányfő – jelenleg képviselőházi elnök és liberális pártvezető – azzal a minapi kijelentésével, miszerint a Székelyföld etnikai összetételét beruházások révén jelentősen meg lehetne változtatni. A vágyvezérelt megnyilatkozásnak nincs különösebb újdonságereje, történelmi és demográfiai alátámasztottsága annál inkább. És épp ez a tény teszi azt fenyegetővé.
A jogállamiság csődjének nevezte Zuzana Čaputová szlovák államfő Malina Hedvig ügyét, hozzátéve: nem szabad hagyni, hogy a magyar nemzetiségű diáklányt ért igazságtalanság a feledés homályába vesszen.
„Az államapparátus ellene fordult…”
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal (NEK) hazánk néhány napra ismét a katolikus világ centrumába kerül. Mint ismert, 1938-ban szintén Magyarország adott otthont az egyik legnagyobb nemzetközi hitéleti rendezvénynek. Az alábbiakban a több mint nyolcvan évvel ezelőtti eseményre emlékezünk, illetve néhány mondatban magának a kongresszusnak a jelentősége is kitérünk.
Az előkészületi szakaszban lévő globális szivárványdiktatúra megvalósítása előtt a katolikus egyház jelenti a legnagyobb akadályt. Nem véletlen, hogy épp az olasz parlamentben született meg az a törvénytervezet, amely nem csak az LMBT-kultuszt emelné állami rangra, hanem egyúttal kriminalizálná a homo- és transzfóbiát (bármit is jelentsen az), ami adott esetben akár a keresztény hitelvek megvallásának szankcionálását is eredményezheti.
A házasságkötési és termékenységi arányszámoknak az elmúlt években lezajlott hazai emelkedése közepette kevesebb szó esik a szomszédos országokban élő magyarok hasonló mutatóinak alakulásáról. Az elmúlt években azonban több kutatás is átfogóan foglalkozott a kérdéssel.
A nyolcvanas-kilencvenes években a népességfogyás miatt aggódók részéről az alapkérdés így szólt: hány gyermeket akarnak a családok? Manapság viszont már az a kérdés, hogy egyáltalán milyen arányban akarnak családot alapítani a fiatalok.