"Úgy látom, hogy minden gyerek tarisznyájában ott van a marsallbot, csak ki kell azt onnan bányászni. Nekünk, pedagógusoknak a szülőkkel együtt ebben kell segítenünk: ráébreszteni a gyerekeket arra, hogy van marsallbotjuk, hogy milyen az a bot, és segíteni a kibányászásban. Azt merem mondani, hogy azokból a tanítványaimból lett boldog, megelégedett ember, akiknek sikerült azzá lenniük, amire elhivatottak voltak.” - Bíró László püspök úr februári levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2017.
február
A tanári szobában arról
folyt a beszélgetés, hogy milyen különböző válaszokat kaptak az érettségire
készülő fiú- és lánytanulóktól a legutóbbi felmérés kérdéseire. A felmérés arra
kereste a választ, hogy milyen pályán és hogyan képzelik el a tanulók felnőtt
életüket. Az én osztályomban – mondta a fizika tanár –, a fiúk általában célul
tűzték maguk elé, hogy valamilyen kreatív foglalkozásban vezetők legyenek, azaz
építsenek, tervezzenek, üzemet szervezzenek, sikeres, jól kereső emberek
legyenek. Néhányan megemlítik, hogy szép feleséget, jó autót, nagy házat és
életrevaló gyerekeket is szeretnének. Van, aki politikai pályára készül, elég
határozatlan elképzelései vannak arról, hogy mi tesz sikeressé egy politikust. A
lányok ellenben első helyre a családot teszik, gyerekeket szeretnének nevelni,
ugyan mellesleg egyetemet is végeznének, és munkát is vállalnának, esetleg
tanítanának, ezért fontos számukra, hogy a férjük támogassa őket a házi
munkában, a gyerekekkel való foglalkozásban. Érdekes – vette át a szót a másik
érettségiző osztály főnöke, a magyar tanárnő –, nálunk sokan humán irányba
indulnának, van, aki arról álmodik, hogy ásatásokat vezet, más meg szeretne
irodalmi kutatásokat végezni. Míg a fiúk elképzelései szakmaiak, konkrétabbak, a
lányoké inkább érzelmi indíttatásúak, többen az egészségügyben, szociális téren
a szenvedőkön akarnak segíteni. Számukra nem csak az a siker, ha jól keresnek,
hanem ha másokat boldogabbá tudnak tenni. Ugyanakkor benn élnek a mai világban,
tudják, hogy ma nem elég a jó szándék, kell tudás, jogosítvány, azaz diploma is,
ezért meg kell dolgozniuk. Mondjátok – szólt közbe az igazgatóhelyettes –, mi
oltjuk beléjük ezeket az elképzeléseket? Tudunk nekik támpontokat adni? Vagy
döntően tőlünk függetlenül alakítják ki jövőképüket? Vajon jó irányba tereljük a
gyerekeket? Ismerjük-e azt a közeget, amelyből jönnek, és amelybe felnőve be
kell kapcsolódniuk?
Az emberek elképzelése a
saját jövőjükről és a társadalom jövőjéről állandóan változik. Vajon lehet-e
állandó, minden korban érvényes célkitűzésekről beszélni? Minden változik, a
változások üteme pedig egyre gyorsul. Mire megjelennek a társadalomkutatók
vizsgálati eredményei, a valóság már továbblépett. Ha mások sorsáért vagyunk
felelősek, állandóan figyelnünk kell a fejlődési tendenciákat, nehogy egy már
túlhaladott jövőkép felé irányítsuk a ránk bízottakat. Nyomasztó érzés
tapasztalni, hogy amíg válaszunkat a társadalmi változásokra megfogalmazzuk,
addig az emberek már más mértékkel mérnek, megváltozott körülmények között
élnek. Ragaszkodhatunk-e saját elgondolásunkhoz, eléggé szilárdan meg vagyunk-e
győződve annak helyességéről ahhoz, hogy szemébe tudjunk nézni a változások
vonzásában mellettünk rohanóknak, akik tőlünk pedig azt várják, hogy támogassuk
őket, hogy megerősítsük őket száguldásukban?
Soroljatok fel
néhányat az utóbbi évtizedekben végbement olyan társadalmi változásokból,
amelyek pozitív változások, mert az ember javát szolgálták! Melyek azok a
keresztény értékek, amelyeket ma nem vesznek figyelembe?
Amikor Isten az embert a
semmiből a létbe hívja, arra is meghívja, hogy váljon az Ő örök boldogságának
részesévé azáltal, hogy szolgálja a világot és törekszik a szentségre. Az ember
tehát arra hivatott, hogy válaszoljon Teremtője hívására. A meghívott a maga
korlátainak tudatában halad a meghívó és azok felé, akiknek szolgálatára kapta a
meghívást. A meghívás tehát nem csupán a magányos meghívottnak szól, hanem szól
azoknak is, akiket a meghívottnak szolgálnia kell. Aki „test szerint” él, Isten
törvényét súlyos tehernek, szabadsága megkötésének, tagadásának érzi. Aki „lélek
szerint jár” (vö. Gal 5,16) és szeretetből szolgálni kíván másoknak, Isten
törvényében megtalálja az alapvető és szükséges utat a szabadon választott és
megélt szeretet gyakorlásához. Az ember hivatása a tökéletes szeretetben
teljesedik be. Amikor Jézus Krisztus felszólít, hogy kövessük Őt, meghív és új
parancsot is ad: „szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket”. (1Jn 13,
34) Az ember hivatása megmutatja az emberi lét értelmét. Mivel minden ember
Isten egyedi teremtménye, önálló személy, mindenkinek saját hivatása van,
mindenkinek magának kell válaszolnia Isten hívására.
„Az ember – mind a férfi,
mind az asszony – az egyetlen teremtmény a földön, akit Isten önmagáért akart:
személy és önmagáról döntő alany. Ugyanakkor teljesen csak akkor találhat
önmagára, ha őszintén elajándékozza magát. Márpedig a személynek ez a leírása,
sőt bizonyos értelemben meghatározása megfelel a Szentírás alapigazságának az
ember – a férfi és a nő – Isten képére és hasonlatosságára teremtettségéről.” (MD
18)
Idézzetek fel
élményeket azzal kapcsolatban, hogy gyerekeitek Isten törvényét súlyos tehernek,
szabadságuk megkötésének, vagy éppen elvonásának érezték, és nem látták meg az
ezekben a törvényekben megjelenő korlátok védő, vezető és nehéz helyzetekben
dönteni segítő szerepét!
Minden embernek előbb-utóbb
döntenie kell: milyen utat választ hivatása gyakorlásához. Korunkban az emberek
előtt egyre több, egyre változatosabb lehetőség nyílik meg. Nem csupán a
társadalmi helyzettől, vagy a nemzeti hovatartozástól függetlenül lehet
valakiből csaknem bármi, hanem attól is többé-kevésbé függetlenül, hogy férfi-e,
vagy nő. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy a férfi és női mivolt
kezdettől fogva több, mint biológiai és anatómiai adottság és különbség. Az
ember csak a férfi és nő nemileg meghatározott formájában létezik. A
mélypszichológia szerint a férfiasság és a nőiesség mint polaritás minden egyes
ember belső, lelki alkata, s mindkét nemnek meg kell tanulnia az egész, teljes
emberré válást, az ellentétes nemi rész elfogadását és integrálását. E
feladatban a nőiességé a kiigazító és kiegyenlítő tevékenység (megőrzés,
megtartás, megszentelés), a férfiasságé a racionálisan megalapozott rendre
törekvés, az új lehetőségek, a valóság rejtett részleteinek felfedezése. De
mindezekben nem merül ki férfi mivolta és hivatása. Mind a férfiaknak, mind a
nőknek saját természetes teljességük megélésére kell törekedniük.
Egy kiváló kultúrtörténész
szerint minden kimagasló férfi-teljesítmény mögött ott áll egy nő: egy múzsa,
egy anya, egy igaz barát. A férfi tervez, kutat, épít, rendszerez, a nő pedig
megteremti körülötte azt a légkört, amelyben a férfi alkotó géniusza ki tud
teljesedni. „A női géniusz a mindennapi életben való önelajándékozásában találja
meg életének mély elhivatottságát. Ő jobban látja az embert, mint a férfi, mert
ő a szívével lát. Ő a különböző ideológiai vagy politikai rendszerektől
függetlenül látja az embert. Látja nagyságát és korlátait, és megpróbál elébe
menni és segítségére lenni. Ily módon megvalósul az emberiség történelmében a
Teremtő alapvető terve, és a hivatások és elhivatottságok sokféleségében
szakadatlan megnyilvánul az a – nemcsak fizikai, hanem mindenekelőtt lelki –
szépség, mellyel Isten kezdettől megajándékozta az emberi teremtményt, és
különösen a nőt.” (Szent II. János Pál pápa: Levél a nőknek a Nők IV.
Világkonferenciája alkalmából, Peking, 1995. szeptember 9.)
Idézzetek fel
környezetetekben olyan nőket, akik maguk őszinte elajándékozásában örömmel
találták meg élethivatásukat!
Engem
legjobban az érdekelne, ami ebből a felmérésből nem derül ki – szólalt meg egy
idősebb tanár –, hogy miért választják gyerekeink azt a pályát, amit
választanak. Azért, mert egy szakterület különösen érdekli, szívesen elmélyedne
benne, vagy azért, mert találkozott egy szakma olyan képviselőjével, aki
imponált neki? Néhány éve egy tanítványom azt mondta, hogy azért szeretne
orvosnő lenni, mert az orvosok mindig fehér köpenyben dolgoznak. Mindannyiunk
szerencséjére nem lett belőle orvos. Úgy látom, hogy minden gyerek
tarisznyájában ott van a marsallbot, csak ki kell azt onnan bányászni. Nekünk,
pedagógusoknak a szülőkkel együtt ebben kell segítenünk: ráébreszteni a
gyerekeket arra, hogy van marsallbotjuk, hogy milyen az a bot, és segíteni a
kibányászásban. Azt merem mondani, hogy azokból a tanítványaimból lett boldog,
megelégedett ember, akiknek sikerült azzá lenniük, amire elhivatottak voltak.
Bármilyen jól tud Michelangelo széklábat faragni, ha nem készíthet szobrot, nem
festheti ki a Sixtus-kápolnát, boldogtalan lesz. Egy műegyetemi professzor
mondta gyémántdiplomája átvételekor: boldog életem volt, mert gépészmérnök
lehettem. Igaz, hogy hosszú pályám során sok olyan munkát kellett elvégeznem,
ami nem volt kedvemre való, amiről tudtam, hogy nem jó célt szolgál, de volt 10
százaléknyi olyan munkám, amit öröm volt elvégezni, és ezért a 10 százalékért
érdemes lenne újra megszületnem. És hadd mondjam el nektek, én azért vagyok
boldog, mert rájöttem, hogy az a hivatásom, hogy segítsem a gyerekeket hivatásuk
megtalálásában. Nagyon nagy öröm látni az érettségi találkozókon, hogy mennyien
lettek önmagukkal harmóniában élő sikeres emberek, apák és anyák.
Bíró
László
az MKPK családreferens
püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista