November 14-én Ferenc pápa a nyolcadik paranccsal folytatta a tízparancsolatról szóló katekézissorozatát. Kiemelte, hogy nemcsak szavainkkal, hanem tetteinkkel és egész lényünkkel kell az igazságról tanúságot tennünk.
Felemelő feladat igazat szólni és igazként élni!
November
14-én Ferenc pápa a nyolcadik paranccsal folytatta a tízparancsolatról szóló
katekézissorozatát. Kiemelte, hogy nemcsak szavainkkal, hanem tetteinkkel és
egész lényünkkel kell az igazságról tanúságot tennünk.
Ferenc
pápa katekézisének fordítását teljes terjedelmében közöljük.
Kedves
testvéreim, jó napot kívánok!
A mai
katekézisben a tízparancsolat nyolcadik „szavával” foglalkozunk: „Ne tanúskodj
hamisan felebarátod ellen!”
Ez a
parancs – mondja a katekizmus – „tiltja az igazság elferdítését személyes
kapcsolatainkban” (KEK 2464). Súlyos dolog nem igaz módon kommunikálni, mert az
meggátolja a kapcsolatokat, végeredményben meggátolja a szeretetet. Ahol
hazugság van, ott nincs szeretet, ott nem lehet szeretet. Amikor személyek
közötti kommunikációról beszélünk, akkor nemcsak a szavakra, hanem a
mozdulatokra, a viselkedésmódokra, sőt a hallgatásra és a jelen nem létre is
gondolunk. Az ember mindazzal beszél, ami ő, és amit tesz. Mindannyian
kommunikációban vagyunk egymással, mégpedig szüntelenül. Mindannyian
kommunikálva élünk, állandóan az igazság és hazugság között egyensúlyozunk.
De mit
jelent igazat szólni? Vajon azt jelenti, hogy őszinték vagyunk? Vagy azt,
hogy pontosak? Valójában ez nem elég, mert őszintén is lehetünk tévedésben, vagy
pontosak lehetünk a részletekben úgy, hogy nem érintjük az egésznek az értelmét.
Előfordul, hogy azzal igazoljuk magunkat: „De hát én csak azt mondtam, amit
magamban éreztem.” Igen, csakhogy feltétlen érvényűvé tetted saját látásmódodat!
Vagy azt mondjuk: „Én csak az igazságot mondtam!” Lehet, csakhogy személyes vagy
bizalmas tényeket hoztál nyilvánosságra! Mennyire rombolják a közösséget a
pletykák, a rosszkor és tapintatlanul tett megjegyzések. Sőt, a pletyka öl, ezt
Jakab apostol jelentette ki levelében. A pletykafészkek megölik az embert,
megölnek másokat, mert a nyelv ugyanúgy öl, mint a kés. Vigyázzatok! A
pletykagép voltaképpen terrorista, mert nyelvével eldob egy bombát, aztán
továbbsétál, mintha mi sem történt volna, csakhogy amit mond, az eldobott bomba
lerombolja mások jó hírét. Ne felejtsétek el: aki pletykál, az öl!
De most
akkor nézzük: mi az igazság? Ezt a kérdést teszi fel Pilátus, épp akkor, amikor
az előtte álló Jézus a nyolcadik parancs szerint cselekszik (vö. Jn 18,38). Ez a
mondat ugyanis – „Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!” – a bíráskodás
nyelvezetéhez tartozik. Az evangéliumok Jézus kínszenvedésének, halálának és
feltámadásának elbeszélésében érik el csúcspontjukat, s ez nem más, mint egy
bírósági eljárásnak, az ítélet végrehajtásának és egy nem sejtett
következménynek az elbeszélése.
Pilátus
kérdésére Jézus így válaszol: „Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy
tanúságot tegyek az igazságról” (Jn 18,37). Ezt a „tanúságot” pedig Jézus a
szenvedésével és a halálával fogja tenni. Márk evangélista beszámol arról, hogy
„amikor a százados, aki szemben állt vele, és látta, hogy így lehelte ki lelkét,
kijelentette: „Ez az ember valóban Isten Fia volt” (Mk 15,39). Igen, mert
koherens volt: meghalásának módjával Jézus kinyilvánítja az Atyát, az ő irgalmas
és hűséges szeretetét.
Teljes
megvalósulását az igazság Jézus személyében találja meg (vö. Jn 14,6), abban a
módban, ahogyan ő élt és meghalt, ez pedig az ő Atyával való
kapcsolatának a gyümölcse. Ezt az istengyermeki létezést ő, a feltámadott nekünk
is odaajándékozza a Szentlélek elküldése által, aki az igazság Lelke, aki
tanúskodik szívünkben arról, hogy Atyánk az Isten (vö. Róm 8,16).
Minden
emberi aktusban az ember vallja vagy tagadja ezt az igazságot. A leghétköznapibb
helyzetektől a legkomolyabb döntésekig. Mindig ugyanaz a logika érvényesül: az,
amit szüleink és nagyszüleink tanítanak nekünk, amikor azt mondják, hogy ne
hazudjunk.
Tegyük
fel magunknak a kérdést: milyen igazságról tanúskodnak nekünk, keresztényeknek a
tettei, a szavai, a döntései? Mindenki megkérdezheti magától: én az igazság
tanúja vagyok, vagy pedig kisebb-nagyobb mértékben igaznak tettetett
hazudozó? Mindnyájan kérdezzük meg maguktól! Mi, keresztények nem vagyunk
rendkívüli emberek. Mégis a mennyei Atya gyermekei vagyunk, aki jó, nem csap be
bennünket, és szívünkbe önti a testvéreink iránt érzett szeretetet. Ezt az
igazságot nem hangzatos szavakkal valljuk meg, hanem inkább a létmódunkkal, az
életmódunkkal, és minden cselekedetünk árulkodik róla (vö. Jak 2,18). Ez a
férfi igaz férfi, ez a nő igaz nő: hiszen látszik. De miből, ha ki
sem nyitja a száját? Abból, hogy igazemberként viselkedik. Igazat beszél,
igazat cselekszik. Szép életmód ez számunkra!
Az
igazság az Istennek, az ő atyai arcának csodálatos feltárulása, az ő határtalan
szeretete! Ez az igazság összhangban áll az emberi ésszel, de végtelenül meg is
haladja azt, mert ez egy földre szállt, a megfeszített és feltámadt Krisztusban
megtestesült ajándék; láthatóvá válik annak, aki hozzá tartozik, és megmutatja
neki önnön viselkedésformáit.
Nem
tanúskodni hamisan
azt jelenti, hogy Isten gyermekeiként élünk, ő
pedig soha, de soha nem hazudtolja meg önmagát, sosem hazudik; tehát Isten
gyermekeiként élünk, engedjük áttetszeni a nagy igazságot minden
cselekedetünkön: hogy tudniillik Isten Atya, és bízhatunk benne! Én bízok
Istenben: ez a nagy igazság! Az Istenbe vetett bizalmunkból – aki Atya, aki
szeret engem, szeret minket – születik meg az
én
igazságom, és az, hogy igaz és ne hazug legyek.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Forrás: Magyar
Kurír 2018.11.14.