„Egyetért-e Ön azzal, hogy a fiatal házaspároknak támogatást kell adni az önálló életkezdéshez?”
Nemzeti konzultáció ’18
III. „Egyetért-e Ön azzal, hogy a fiatal házaspároknak támogatást kell adni az
önálló életkezdéshez?”
Jelenleg azt látjuk, hogy a fiatalok gyakran választják az együttélést, s ebből
évekkel később, esetleg csak a gyermek érkezésének hírére lesz, ha lesz,
házasság. Mivel sok vizsgálat igazolja, hogy a házasság tartósabb, mint a sima
együttélés vagy a bejegyzett élettársi kapcsolat, s mivel a gyermekeknek érdeke,
hogy biztos családi hátterük legyen, jogos, hogy az állam a közjónak inkább
megfelelő párkapcsolati formát támogassa.
Mivel az első gyermek születése egyre későbbre tolódik, viszont a húszas éveiben
járók könnyebben, kevesebb komplikációval szülnek és inkább tudnak később újabb
gyermekeket vállalni, ezt a korosztályt különösen is érdemes kiemelten
támogatni. Nem tartanám igazságtalannak, ha a támogatás összege a házasulók
életkorával csökkenne, azaz ezzel is megpróbálnánk előre hozni az első szülést.
A már évek óta állásban lévőkről feltételezhető, hogy többet tudnak új
életformájukra fordítani, mint a pályájuk kezdetén állók.
A
házasságkötések időpontjának előre hozása a jelenlegi általános gyakorlathoz
képest közérdek. Ám a túl korai, nagyon rövid ismeretség alapján megkötött
házasságok tartóssága kétséges. Az egyházak rendszeresen tartanak
jegyeskurzusokat, az esküvő előtt általános a jegyesoktatás, de ezek a
lehetőségek a házasulandók nagyobb része számára nem adottak. Az önálló
életkezdési támogatás igénylését hozzá lehetne kötni az egyházi vagy egy civil
jegyeskurzus elvégzéséhez. Ez utóbbinak az intézményrendszerét persze ki kell
majd építeni.
Érdemes körbejárni az önállóság fogalmát is. Ha több háromgenerációs család
lenne, sok társadalmi probléma súlya csökkenne. Ehhez nem egyszerűen nagy
lakásokra van szükség, hanem arra is, hogy ezekben a lakásokban a fiatalok
valóban önállóan szervezhessék az életüket, például külön konyhát vigyenek.
Ennek a relatív önállóságnak a megteremtéséhez is lehessen használni a fiatalok
önálló életkezdési támogatását. A háromgenerációs család és lakásmodell
csökkenti a napközbeni gyermekfelügyelet és az idősgondozás iránti igényeket.
A
támogatás nagy része legyen vissza nem térítendő összeg, de legye benne
kamatmentes hitel is, törlesztési türelmi időszakkal. A fiatal pár tervezzen
hosszú távra, s ehhez igazítsa az életkezdési támogatását. Kérdéses még a
támogatás összege és feltétel rendszere. Érdemes volna vitázni például azon,
hogy a család anyagi helyzete befolyásolja-e a támogatás mértékét? Mekkora az az
összeg, ami már nem jelkép, hanem valódi segítség?
Végül még egy megjegyzés. Az esküvők manapság igen nagy anyagi terhet
jelentenek. Szinte kényszerítő divat lett a drága ruha, a sok vendég. A
menyasszonytánc ugyan rentábilissá teheti az eseményt, de ez a bevétel előre
nehezen tervezhető. Sokan úgy érzik, hogy az elvárt fényes lakodalmat nem
engedhetik meg maguknak. Az államnak ezt nem kellene támogatnia, azaz az
életkezdési támogatást igényelni az esküvő előtt kelljen, de a támogatás
felvételére csak az esküvő utáni hetekben kerüljön sor.
Az
új támogatási rendszer sikere részben a fenti felvetésekre adott okos választól
függ. Ám ezektől függetlenül minden eszközt meg kell ragadni, hogy a házasságok
száma tovább növekedjék és megkötésüknek időpontja korábbi életkorra csússzon
előre. Az én válaszom tehát: igen.
Surján László