Állok merengve, hosszan, áhitattal:
Ez õ! Ilyen volt! Igy képzeltem én;
Álmomban éjjel, elmélkedve nappal
Kerestem arczát; végre föllelém.
Mit a halandó gyönge ismerettel,
Töprengve, könyvekbõl meg nem tanúl:
Az a te nagy lelkedbe rejtezett el,
Lángelméd érzi öntudatlanúl.
Reviczky Gyula:
Jézus Pilátus elõtt
Állok merengve, hosszan, áhitattal:
Ez õ! Ilyen volt! Igy képzeltem én;
Álmomban éjjel, elmélkedve nappal
Kerestem arczát; végre föllelém.
Mit a halandó gyönge ismerettel,
Töprengve, könyvekbõl meg nem tanúl:
Az a te nagy lelkedbe rejtezett el,
Lángelméd érzi öntudatlanúl.
Az örök eszmét sejtem itt, e vásznon,
S világrendünk hány bús kérdõjelét!
A két kezet, mely áld, kötözve látom,
Hallom a csõcselek "feszítsd meg"-ét.
És hallom azt is, százszor hangosabban,
De nem a trón, a vádlott hirdeti,
Hogy a mi nem veszendõ, halhatatlan:
Halandó ember meg nem ölheti!
Nincs a ki védje, nincsen pártfogója,
Vérét szomjazzák a zsidó papok.
Jósképpel áll; azt olvasom le róla:
"Feszítsetek föl! Én meg nem halok!"
Nézzétek õt! Két keze megkötözve.
A nép üvölt: "Feszítsd, feszítsd meg õt!"
Megszánja asszony, mégsem õ a gyönge.
Leborulok ily óriás elõtt.
Oly szelíd, alázatos, lemondó, -
Õ az erény, igazság mártira.
S oly büszke, hajthatatlan, égbe rontó:
Ez õ! a Messiás, isten fia!
Pilátus tétovázik... Nincs segítség!
Látom, hogy el fogják veszíteni.
De érzem: kikel sírjábul ismét...
Meghal, mert ember; él, mert isteni.