"...Kár, hogy még mindig a hatéves, elavult autónkkal járunk és egy lakótelepi panellakásban lakunk. Tudod – válaszolt felesége –, tény, hogy nem élünk fényûzõen, de gyerekeink nagyobb értéket kaptak azzal, hogy szeretetben élünk, hogy feltétlenül bízunk egymásban, hogy a családban örömben és bánatban, jóban-rosszban mindig számíthatunk egymásra." - Bíró László püspök úr júliusi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETÕ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2014.
július
Nagyon örülök fiúnk szép
bizonyítványának– mondta az édesapa feleségének az évzáró után –, de tele vagyok
a jövõje miatti aggodalommal. Sok mindent megtanult, elsajátított készségeket,
és biztos még sokat fog tanulni, mert helyén van az esze. De vajon elég-e ez a
mai világban az érvényesüléshez? Azt látom, hogy ma nálunk többnyire azok
lesznek sikeresek, akik ügyesek, furfangosak, megtalálják a „kiskapukat”, nem
pedig azok, akik komolyan megalapozott tudással, becsületes és szorgalmas
munkával igyekeznek elõrejutni. Mi mindig a becsületre, tisztességre próbáltuk a
gyerekeinket nevelni, meg is kaptam a magamét a lányunktól, amikor gratulált
fõosztályvezetõi kinevezésemhez mondván: jó, hogy legalább ezt elérted. Kár,
hogy még mindig a hatéves, elavult autónkkal járunk és egy lakótelepi
panellakásban lakunk. Tudod – válaszolt felesége –, tény, hogy nem élünk
fényûzõen, de gyerekeink nagyobb értéket kaptak azzal, hogy szeretetben élünk,
hogy feltétlenül bízunk egymásban, hogy a családban örömben és bánatban,
jóban-rosszban mindig számíthatunk egymásra.
Közhelyszámba megy a
megállapítás: válságban élünk. Szent II. János Pál pápa sokszor hangsúlyozta,
hogy nem a társadalom, a család van válságban, hanem az ember, aki úgy akar
élni, mintha Isten nem létezne. Ferenc pápa többször megismétli az európai ember
válságának valódi okát: beszélhetünk-e globalizációról, ha a testvériség
legalapvetõbb forrását, az Atyaságot tagadjuk? Ha eltûnik az Atyaság, a
transzcendens Atyaság az emberek világából – magyarul az Isten –, akkor torzul a
személy és a szabadság fogalma, a szabadság egoizmusba, individualizmusba,
önzésbe fordul át, s elveszik a szolidaritás. Az emberi személy a test, a lélek
és a szellem egysége. Azok, akik az embert csak biológiai lénynek tekintik,
szellemét és értelmét is materiális tényezõk hatásának tekintik, megfosztják
méltóságától, létének értelmétõl. Az emberi személy méltóságának alapja az
istenképiség, azaz, hogy Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette.
Ehhez a méltósághoz pedig alapvetõen hozzátartozik az ember transzcendenciája és
hivatása.
Soroljatok fel
néhányat korunk válságjelenségei közül! Mi ezekben a közös? Milyen veszélyekkel
jár, ha nem ismerjük fel gyökerüket?
Az ember hivatását Istentõl
kapja teremtésekor, amikor Isten a semmibõl a létbe hívja õt, hogy célját elérve
az Õ örök boldogságának részese legyen. Isten minden embert meghív a szentségre,
a többi ember és a világ szolgálatára, ez az emberi lét értelme. Az ember
hivatásának Jézus Krisztus követésével, az Õ új parancsának (Jn 13,34)
teljesítésével felehet meg. Aki „test szerint” él, az az evangéliumban csak
súlyos terhek, nehéz szabályok halmazát, szabadsága megkötését látja. Aki „lélek
szerint jár” annak az evangélium öröm forrása, mert megadja a szükséges
útmutatást a szabadon választott és megélt szeretet gyakorlásához. ”Azt mondom
tehát: Lélek szerint járjatok, és ne teljesítsétek a test kívánságait!” (Gal
5,16)
Amíg azonban az ember
hivatását keresi, és meg akarja találni a teljesítéséhez vezetõ utat, számtalan
és sokféle kihívás éri. Ferenc pápa Evangelii Gaudium c. apostoli buzdításában
felsorol néhány nagy kihívást: a kirekesztõ gazdaságot, amely sokakat nyomorba
taszít, a pénz bálványozását, azaz a pénzt legfõbb értéknek tekintõ
gondolkodásmódot, azt a politikát, amely nem az ember javát, hanem a pénzt
szolgálja, a társadalmi egyenlõtlenséget és erõszakot, a különbözõ kultúrák
közötti rossz kapcsolatokat, a nagyvárosok elidegenedését. Gondoljuk csak meg,
milyen csábításoknak van kitéve egy mai fiatal, amikor szabad idejét akarja jól
eltölteni; mennyi mindent kell megfontolnia pályaválasztáskor; milyen nehéz
eldöntenie, hogy a rövid távon kecsegtetõ, vagy a hosszú távon értékesebb, de
küzdelmesebb úton induljon-e el. Szemesnek áll a világ – mondják, de hol vannak
a „szemesség” erkölcsi korlátai? Igaz-e, hogy nagyszüleink erkölcsi felfogása
elavult, ha ehhez ragaszkodunk, nem juthatunk semmire? Tény, hogy nagyot
változtak a házasság és a családalapítás körülményei, de az átlagember nehezen
láthatja át, hogy mi nyújtja a nagyobb biztonságot, mi a boldog családi élet
biztosítéka: a régi, vagy az új felfogás?
Hogyan tudtok segíteni
gyerekeiteknek emberi hivatásuk felismerésében? Milyen szerepe van a hivatás
kibontakozásában a családi háttérnek és az iskolának?
A nevelés talán legnehezebb
feladata, hogy rávezesse a fiatalokat az igaz, a jó, a szép és a szent
tiszteletére, hogy megtanítsa õket ezek mellett dönteni, a hamisat, a rosszat, a
csúfot és az ordenárét elutasítani. Az Egyház társadalmi tanításának
kompendiumában ezt olvassuk: „A világi hívõnek úgy kell cselekednie, ahogyan azt
a bölcsesség diktálja a számára: ez a megkülönböztetés erénye, amely képessé
teszi arra, hogy a valódi jót minden helyzetben felismerje és alkalmas
eszközöket válasszon, hogy azt végbevigye. … Végeredményben a bölcsesség olyan
erény, amely érett gondolkodást és felelõsségtudatot kíván, amely által a
helyzet tárgyilagos ismeretébõl kiindulva és a jót tenni akarva képesek vagyunk
meghozni döntéseinket.” (ETTK 547 - 548)
Ennek a bölcsességnek az
Evangélium a forrása. „Jézus tanítványának lenni állandó készséget jelent arra,
hogy elvigyük másokhoz Jézus szeretetét, és ez spontán módon bárhol
megtörténhet, utcákon, tereken, munka közben, egy úton.” (EG 127) Az evangélium
közlésének a család a legmegfelelõbb helye. Ha a családban a gyerekek megérzik
azt az örömet, amely az evangéliumból árad, olyan erõforrást kapnak szüleiktõl,
amely képessé teszi õket a bölcs döntésekre és az ebbõl következõ helyes
cselekvésre. „Nem kell azt gondolnunk, hogy az evangéliumi üzenetet mindig elõre
meghatározott formulákkal, vagy olyan pontos szavakkal kell átadni, amelyek
abszolút változtathatatlan tartalmat fejeznek ki. Ez az üzenet oly változatos
formában adódik át, amelyeket lehetetlen volna leírni, vagy egy listába
foglalni, s amelyeknek a maga megszámlálhatatlan gesztusával és jelével Isten
népe kollektív alanya.” (EG 129)
Hogyan tudjátok az
evangélium szellemiségét munkahelyeteken, lakókörnyezetetekben, a mindennapi
élet forgatagában (pl. a közlekedésben) megélni, terjeszteni? Hogyan érhetitek
el, hogy az emberek elfogadjanak, együttmûködjenek veletek akkor is, ha nem
mindenben értenek veletek egyet?
Sokszor gondolok arra –
folytatta az édesapa –, hogy azt olvassuk az evangéliumban „Ne aggódjatok tehát
a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja.” (Mt 6,
34) Most épp a fiúnk holnapjáért aggódom, azon, hogy hogyan tud majd boldogulni
a mai csak a pénzszerzésre, a másik ember kihasználására és legyõzésére törekvõ
társadalomban, ahelyett, hogy annak örülnék, hogy rá tudtuk vezetni: nem a
tanárt, az iskolát kell legyõznie, hanem saját magát. Abban bízom, hogy ezen az
úton fog tovább haladni, mert a társadalmi igazságosság és a társadalmi szeretet
csak az önmagukat legyõzni képes, jóakaratú emberek együttmûködése által
valósulhat meg.
Bíró
László
az MKPK családreferens
püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás:
csaladlevel levelezõlista