Hét országból ötvennyolcan arról, hogy mi dolgunk a világnak ebben a kicsiny és zajos szögletében, s hogy meddig hallatszik-e a szavunk. Hogy sikerül-e példakövetõkbõl példává lennünk.
Békességes szó III.
Hét
országból ötvennyolcan arról, hogy mi dolgunk a világnak ebben a kicsiny és
zajos szögletében, s hogy meddig hallatszik-e a szavunk. Hogy sikerül-e
példakövetõkbõl példává lennünk.
Pillanatnyilag a szlovák-magyar viszony egyike a legfeszültebbnek a térségben,
pedig a szlovák-magyar együttélésnek sok-sok szép emléke van. Ezek sajnos nem
jutnak el sem a szlovák, sem a magyar köztudatba.
Krman Dániel úgy
tudott hungarus lenni, hogy Zsolna fõterén 1707. március 8-án szlovákul
szentelte meg Rákóczi tüzérségének zászlóit. Rudnay Sándor esztergomi érseknek a
XVIII-XIX. század fordulóján mondott szlovák nyelvû prédikációi iskolai
tananyagba való természetes magyarázatai az uhorský~hungarus tudat titkának. És
vigyázat! Ez az Uhorsko ~Magyarhon titok tovább él! Akkor is, amikor már épültek
a nemzeti szekértáborok. 1861-ben Sládkoviè még édes hazája szent koronája
legszebb diadémjának nevezte Pestet, amikor a vesztébe süllyedõ ország szelíd
búcsúztatója, Mikszáth Kálmán tudott úgy magyar lenni, hogy egybeforrt szûkebb
pátriájának tótjaival. Uhorsko~Magyarhon õrtüzei ma is világítanak.
Ki más
lelkesedhet ennyire, mint Käfer István. Köszönet érte.
Ma még a jó példák helyet inkább a sérelmeket verjük bele az új nemzedék fejébe.
Pedig
a múlt egymáson elkövetett sérelmeinek "szajkózása" nem teremthet
alapot a megbékéléshez, a békés egymás mellett éléshez. A Kárpát-medence
nemzetei összefogás és történelmük, kultúrájuk, nyelvük kölcsönös tisztelete,
elfogadása, urambocsá szeretete nélkül, egyenként is az elsorvadásra, a lassú
felszámolódásra vannak ítélve. A nemzetek közti kiengesztelõdés - nem a
tolerancián, hanem a feltétlen elfogadáson alapuló igaz megbékélés - lehetõség
és egyáltalán nem utópia! Csak rajtunk múlik!
Ezt már Mikóczy
Dénes üzente Nagymegyerrõl. Kevés helyen él annak emléke, hogy ezer éves
történelmünk közös történelem. A Délvidéken, a Vajdaságban azonban példamutatóan
él ez a gondolat. Korom Mária így vall errõl:
„Hiszem azt, hogy itt
élõ nemzetiségek történelme, ha tetszik, ha nem, összeforrt: nem vitathatom el a
Szabadkai Városházát egy generációk óta itt élõ horváttól, szerbtõl – amennyire
hozzám, annyira hozzá is tartozik. Hiszem azt, hogy térségünk konyhája
szétválaszthatatlanul összefonódott, s ettõl igazi kincsesládává vált. Hiszem
azt, hogy a múlton kesergés nem vezet sehova. Hiszem azt, hogy az egymás ellen
uszítás egyre inkább a végéhez közeledõ haszontalan politikai fogás. Hiszem azt,
hogy együtt sokkal több mindent érhetünk el, mint egymás torkának esve,
acsarkodva. Hiszem azt, hogy az a Vajdaság, ahol én születtem, megelõzte korát.
S hiszem azt, hogy ez a Vajdaság hamarosan ismét az a Vajdaság lesz. Csak
tennünk kell érte: együtt sikerülni fog.”
Egyébként történelemtanításunk egyik durva hibája, hogy úgy gondolunk vissza az
1920 elõtti Magyarországra, mintha abban csak magyarok éltek volna. Hiába
tanulja meg mindenki, hogy Szent István mennyire megbecsülte az idegeneket, azt,
hogy a magyar király nemcsak a magyarok, hanem más népek királya is volt,
például a nálunk elõbb idetelepült szlávoké is, nem fogjuk fel ennek súlyát.
Sokaknak sokkoló, ha ránéznek egy 1910-ben készült térképre, amelybõl napnál
világosabban kiderül például: Erdélyben óriási román többség volt már akkor is.
Az együtt élõ közösségek mi tudata mellett nagy szükség van az egész régióra,
akár a legtágabb ételemben vett Közép-Európára kiterjedõ mi tudatra is. Minden
okunk megvan arra, hogy Európának ezen hányatott sorsú szegletének értékeire
büszkék lehessünk. Nemcsak mi, az „egész
emberiség büszke lehet olyan régióbeli géniuszokra, mint például a zene
világában Mozart, Chopin, Smetana, Liszt, Bartók vagy Enescu. A 20. század az
élet minden jelentõs területét befolyásoló tudományos eredményeinek egy jelentõs
része is a régió szülötteinek nevéhez fûzõdik. Nikola Tesla, Jedlik Ányos,
Puskás Tivadar, és sokan mások a technikai fejlõdés motorjai voltak,
mutatott rá
joggal Kroó Norbert akadémikus.
[Folytatjuk]
Surján László
{mos_ri}