Békességes szó VII.

A határainkon kívül élõ magyarság egyik fõ törekvése, hogy a maga életét maga szervezhesse. Ezzel nem kiszakadni akar az országból, amelyben él, sõt autonómiája révén éppen annak szerves részévé lesz. E törekvések gyakran félelmet keltenek a többségi nemzetben. De a Charta XXI mozgalom egyik román tagja épp ezen a téren ad komoly érveket a kezünkbe.

Békességes szó VII.

A határainkon kívül élõ magyarság egyik fõ
törekvése, hogy a maga életét maga szervezhesse. Ezzel nem kiszakadni akar az
országból, amelyben él, sõt autonómiája révén éppen annak szerves részévé lesz.
E törekvések gyakran félelmet keltenek a többségi nemzetben. De a Charta XXI
mozgalom egyik román tagja épp ezen a téren ad komoly érveket a kezünkbe.

Gabriel Andreescu rámutat:
Ahogyan egy
em­bernek joga van a magánélethez, a közösségeknek is joguk van hozzá. Egy
tisztességes társadalmi élet igényli az egyéni jogok kiegyensúlyozott
gyakorlását. Ugyanígy a társadalmi béke magába fog­lalja a beismerést (a hibák
megvallását) és a közösségek magánéletének harmonikus gyakorlásához való jogot,
legyen az többség vagy kisebbség.
Kötetünk egyik
legnagyobb ajándéka lehet ez a foga­lom:
közösségek
magánélete.

Tele vagyunk hát reményt keltõ jelenségekkel. Ilyen, hogy felismertük:

Közép-Kelet-Európában az egymással hagyományosan utálkozó szomszédos országok
egymásra vannak utal­va. El kell fogad­nunk egymás hagyományait és jóban kell
lennünk egymással. Ez mindannyiunk érdeke, hiszen siker csak közösen képzelhetõ
el.
D. Horváth Gábor mondta ezt, Stefan Hríb kitüntetésekor tartott laudá­ciójában.

Ez a felismerés, és az, hogy történelmünk folyamán hosszabb ideig tartott a
feszültség mentes együttélés, mint az acsarkodás megalapozza a reményt, hogy a
megbékélés és az együttmûködés megvalósítható. De ennek feltételei vannak. Az
egyik feltétel a
türelem.
Kabdebó Lóránt megfogal­mazásában problémáinkat
nekünk, itt helyben
kell megoldani. Egymás között, békességes egyezte­téssel. Az értékek – a másik
értékeinek is! – megbecsülésével. Példává emelésével. Addig kell csi­szolni,
amíg az együttélés remek példájává nem lehetünk. A Koh-i-noor koronaékszerré
csiszolásá­val is évezredek teltek el.
A másik feltétel
lelki természetû. A lendvai Bence Lajos adja ki a paran­csot: megbékélni
önmagunkkal, mi, önnön határainkat lebontani nem képes, sztereotípiákkal és más
elõítéletekkel körülvett magyarok.
Béküljünk meg
önmagunkkal is.

Térjünk vissza kiindulópontunkhoz. Nekünk közép-európaiaknak az egész kontinens
számára szóló üzenetünk, sõt feladatunk van. A régiónkon belüli megbékélés és
együttmûködés ennek fényében nem cél, hanem eszköz, hogy történelmi
hivatásunknak megfeleljünk.

Tudunk-e ezért a feladatért lelkesedni? Merítsünk erõt Marko ®uniæ szavaiból:
Érdemes-e az éle­tünket ugyanazon múlt
rabjaként leélni? Vagy érdemesebb talán egy új jövõ részeként? Van értelme az
elmúlt napokon siránkozni vagy érdemesebb inkább mosolyt csalogatni a
szomszédunk arcára – szerb, horvát, magyar, bosnyák, mindegy milyen szomszédról
is legyen szó..?

Nem
léteznek nagy gondolatok, nagy mondatok – egyszerû emberek léteznek csak, akik
nagy dol­gokra képesek. Ez az egyszerû ember lehetek én is, tehetsz te is. A
megbékélésre soha nincs túl ko­rán, és tulajdonképpen minden egyes nappal, ami
eltelik, egyre inkább késõ van. Amíg van rá szükség, hogy beszélgessünk róla,
addig van szükség a megvalósításra is.

Induljunk még tegnap. Minden oldalról, határok nélkül. Szinergikusan és
feltételek nélkül.

Nem
azért, mert mások ezt várják tõlünk, hanem azért, mert erre van szükségünk.

Nem
mint horvátok. Nem mint szerbek.

Mint emberek.

Ne
kövessünk példákat.

Mutassunk inkább példát.

Surján László

{mos_ri}