Dancs Rózsa, aki nemcsak rendszeres olvasója honlapunknak, hanem a messzi Kanadából olykor cikkeivel is gazdagít minket, most azt az interjút osztja meg velünk, amelyet távozó nagykövetünkkel, Dr. Pordány Lászlóval készített. Ezzel kapcsolatban emlékeztetek arra, hogy Pordány Lászlót meleg szeretettel fogadta a kanadai magyarságnak azon része, akik nem az elfogultság kertjébõl szemlélik az itthoni eseményeket.
Dancs Rózsa
Beszélgetés Dr. Pordány László nagykövettel
Dancs Rózsa, aki nemcsak rendszeres olvasója honlapunknak, hanem a messzi Kanadából olykor cikkeivel is gazdagít minket, most azt az interjút osztja meg velünk, amelyet távozó nagykövetünkkel, Dr. Pordány Lászlóval készített. Ezzel kapcsolatban emlékeztetek arra, hogy Pordány Lászlót meleg szeretettel fogadta a kanadai magyarságnak azon része, akik nem az elfogultság kertjébõl szemlélik az itthoni eseményeket.
Dancs Rózsa: Nagykövet úr, az itteni magyarságot meglepetésként érte az Ön diplomáciai szolgálatának váratlan befejezõdése. Készült Ön arra, hogy nyári szabadságáról már csak végelszámolásra tér vissza Kanadába, nem fejezheti be félbemaradt munkáit?
Pordány László: A diplomáciában az a szokás, hogy három év után már készülhet az ember arra, hogy váltás következik, tehát ezen a területen semmi különös nincs, normális folyamatnak tekinthetõ.
Hogy lett volna még tennivaló? Igen, lett volna. Például, hogy csak egyet említsek, diplomáciai színvonalon magas szintû látogatást készítettem elõ, a szabadságomra való utazásom napján hívott be a Szenátus elnöke, hogy megbeszéljük a részleteket. Ilyen és hasonló jellegû dolgok folyamatban vannak – ezeket nyilvánvalóan jó lett volna sikeresen befejezni. De nem lesz fennakadás a tervek megvalósításában, mert az utódom ugyanúgy folytatni fogja a munkát, mint ahogy én tettem volna.
D. R.: Négy év alatt hogy látta Nagykövet úr, milyen Kanada és Magyarország kapcsolata?
P. L.: Diplomáciailag a két ország kapcsolata rendben van, mert politikai értelemben Magyarország és Kanada hasonló, tehát a kétoldalú munka nem konfliktusos. Az alapokban egyet értünk, ez a helyzet fogadott engem ide érkezésemkor is, tehát eleve megnyugtató körülmények közé érkeztem. Ezért ha mégis felmerült valamiféle konfliktusos helyzet – nem a két ország között, mert az közöttük egyáltalán nincs! -, ilyen alapokra támaszkodva jobban tudtam koncentrálni a megoldásra. Ilyen volt az a bizonyos roma ügy - vagy miért ne neveznõk hagyományosan cigány ügynek? Nincs semmi gondom a roma megnevezéssel, de otthon ezek az emberek cigánynak nevezik magukat, ráadásul nyelvünk is tele van olyan szófordulatokkal, mint „cigánymeggy”, „cigányútra ment a falat”, „cigánykerék”, „cigánypecsenye” – ezzel szemben ha azt mondanók, hogy romaútra tévedt a falat, vagy romakerék, rögtön nevetségessé válnánk. Nos, ez a kérdés igen komoly gondot jelentett esztendõkig, és éveken át dolgoztak többen is a megoldásán, így a nagykövetség is, természetesen az otthoniakkal karöltve. Ezt a küzdelmet fémjelezte Balog Zoltán akkori államtitkárnak a kanadai látogatása is. Közös munka volt ez Magyarország és Kanada között. Mint tudjuk, Jason Kenney akkori bevándorlási miniszter járt nemcsak a nagykövetségünkön, hanem Magyarországon is, hogy személyesen meggyõzõdjék arról, hogy van-e nálunk úgymond cigányüldözés vagy nincs. Nos, a két ország között sikeresen elrendezõdött ez a kérdés, ami – ismételten – közös, kölcsönös erõfeszítés és egyeztetés eredménye, és amit a C 31-es törvény megszületése bizonyít. Ez annyira fontos volt, hogy amikor megjött a hír, hogy aláírták a törvényt, éjszaka hívtak fel, hogy közöljék Magyarországgal. Ilyen értelemben mondhatom, hogy ez a munkám sikeres volt. Emellett természetesen nagyon fontos diplomáciai mozzanatokként könyvelem el a sok, oda-visszafolyó, ú.n. magas szintû látogatásokat, azoknak a szervezését, megvalósítását, nyomon követését is.
Azonkívül a sikeres munkák között említhetjük a honosítás teljes folyamatát. Amikor megkezdõdött és belelendültünk, a kollégáimmal együtt cikáztunk az egész országban, hogy honfitársainkat elérjük, feleskessük. Magam több mint ezer új állampolgárt avattam. Az avatási ceremónia, amit a kívülállók láttak, viszont csak a végeredmény volt, mert hatalmas munkát jelentett a megelõzõ rákészülés, az anyagok feldolgozása stb.
D. R.: Úgy gondolom, hogy ez volt a történelminek is nevezhetõ új területe a mindenkori diplomáciai küldetésnek, amikor közvetlenül kapcsolatba került Nagykövet úr és munkatársai, a közönséggel, felmérhették azt az örömet, meghatottságot, amellyel felesküdtek Magyarország alkotmányára, amikor átvehették az állampolgársági igazolást.
P. L.: Valóban így van. Tulajdonképpen nem az a lényeg, hogy hogyan bonyolítottuk le ezeket az ünnepségeket, mert igyekeztünk tökéletesen megfelelni a feladatnak, hanem az a sok meghatott tekintet, könnyes mosoly, amivel szembesültünk, és az a rengeteg visszajelzés, amit kaptunk. Ez tehát nyugodtan sorolható az elmúlt négy év legfontosabb sikerei közé.
D. R.: Nagykövet Úr Ottawában töltött hivatali ideje alatt bontott zászlót a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége. Hogyan értékeli a kanadai magyarok ernyõszervezetének megalakulását?
P. L.: Örömmel tölt el, hogy a kanadai magyar egyesületek, egyházak és klubok összefogásának gyümölcseként megszületett egy önálló, autonóm országos szervezet. Jelentõs eredmény ez figyelembe véve, hogy egy ernyõszervezetet rendkívül nehéz lehet megszervezni. Mindenekfölött, ezt a szervezetet nagyon fontosnak tartom, mert a kanadai magyar diaszpóra összefogásának orgánuma. Kérem ezúttal is az olvasókat, hogy akik fontosnak tartják, támogassák, lépjenek be a KMOSZ-ba szervezeteikkel, egyénileg,vigyék tovább azt a munkát, amit megkezdett. A KMOSZ-nak több szempontból is jelentõsége van: Talán itt még nem is tudják, hogy mekkora jelentõséggel bír az, hogy megvan ez a szervezet és mekkora munka vár rá. Különben itt is gratulálok ahhoz, hogy a napokban elindult az online hírlapjuk is, amely fontos fóruma lesz annak, hogy állandóan értesüljenek egymásról ebben a hatalmas országban szétszórt magyarok. Nagyon sajnálom, hogy ezt a munkát annyi áldatlan támadás éri azok részérõl, akik nem építeni, hanem rombolni akarnak.
Úgy érzem, hogy a nemzetpolitikában, a magyar-magyar kapcsolatokban még lett volna dolgom. Még sok mindent el szerettem volna mondani az itteni magyarságnak errõl a kérdésrõl. Nagyon bonyolult feladat a magyar-magyar kapcsolatok szövögetése, ezért arra kérem a kanadai magyarokat, hogy segítsenek az új nagykövetnek ezen a téren is, a tájékoztatásban, a reális helyzet felismerésében, a lehetõségek megtalálásában.
D. R.: Milyen tervekkel tér haza Nagykövet úr? Hol szeretné folytatni a munkát?
P. L.: Két-három dolog forog fent pillanatnyilag: az egyik egy társadalomtudományi kutatóintézet, a másik pedig a Fidesszel szövetséges Nemzeti Fórum, amelynek megalakulásától tagja vagyok, és amelyben mostantól folytatni szeretném a munkát. Mielõtt befejezzük a beszélgetést, szeretnék köszönetet mondani azoknak a honfitársaimnak, akik segítettek itteni munkámban, és különösen köszönöm azoknak a magyaroknak, akik megvédtek, amikor támadás ért. Hálás vagyok azoknak, akik támogattak eddig is – õk nagy számban vannak, szemben azon kevesekkel, akik gyalázkodtak.
D. R.: Mit kíván nekünk, kanadai magyaroknak, nagykövet úr?
Azt a munkát folytassák, amit eddig folytattak, egy kicsit több egyetértést és nagyobb egységet megcélozva persze, mint ami eddig volt. Meglátásom szerint az itteni magyarság belsõ összefogását kell szorgalmazni, hogy tudjanak egymásról. Pl. a Quebec City-ben élõ magyar közösségrõl alig tud az ország többi része, õket is be kell vonni a KMOSZ körébe. Az óhazával való kapcsolattartás már megkezdõdött, de ezt tovább kell folytatni, felkeresni egymást, kiépíteni a kapcsolatokat mind az anyaország magyarjaival, mind az elcsatolt területeken élõ nemzetrészekkel, szervezeteikkel, és hangsúlyozottan a magyar kormánnyal is, mert ezáltal jobban bekerülhetnek a nemzet vérkeringésébe. A megkezdõdött folyamatot ki kell használni – pl. a diaszpóra tanács munkásságát. És látogassanak haza, de ne csak Budapestre, hanem olyan történelmi helyekre, mint Ópusztaszer, Lakitelek és mások. Amire éppen a torontói Rákóczi Alapítvány által szervezett Magyarságismereti Mozgótábor mutat jó példát már két évtizede. Mert ezek a látogatások nemcsak szórakozásképpen, hanem közös tudatunk erõsítése szempontjából is nagyon fontosak. Kívánom mindenkinek, hogy jó kanadaiként jó magyarok maradjanak!
D. R.: Nagykövet úrnak köszönjük a szolgálatát és jó egészséget kívánunk. Köszönöm szépen a beszélgetést.
Bekezdés