A tér, hol középen templom horkant,
varjú formájú házaktól ölelt.
S míg szárnyuk, mint ki sebesült, lankadt,
esõ játszik rajtuk csendes zörejt.
Sánta Zsolt:
Sötétlõ bimbók
A tér, hol középen templom horkant,
varjú formájú házaktól ölelt.
S míg szárnyuk, mint ki sebesült, lankadt,
esõ játszik rajtuk csendes zörejt.
Pár lámpa ég, mint szentjánosbogár
itt-ott, felfútt s pökhendi alakban.
Az Éj meg csak ostorozza magát,
míg ködtestû, iszákos Hold lobban.
Eldobott üveg most minden képzet,
minden darabján csillámpor sikít.
A szürke üresség meg mint végzet
fejekben kolompol: aludni hív.