Vajon hányan ismerik az Anyaországban a szomszédság fogalmát? Nem arra gondolok, hogy aki lakik valahol, annak van szomszédja. A szomszédságok voltaképp önsegélyzõ egyesületek. Elsõsorban szász vidékeken, fõleg falvakban alakultak ki sajátos szervezõdési formaként, társadalmi berendezkedésként.
Surján László
Szomszédság
Vajon hányan ismerik az Anyaországban a szomszédság fogalmát? Nem arra gondolok,
hogy aki lakik valahol, annak van szomszédja. A szomszédságok voltaképp
önsegélyzõ egyesületek. Elsõsorban szász vidékeken, fõleg falvakban alakultak ki
sajátos szervezõdési formaként, társadalmi berendezkedésként.
A
szomszédság a középkori céhek szervezeti struktúrájából a XVI. században a
protestantizmus elterjedésével honosodott meg elõször a szász közösségben, majd
más nemzetiségûek is átvették e szervezési formát.
Segesváron például 1907-bõl van magyar nyelvû írásos nyoma ennek a ma is létezõ
szervezõdésnek. A mintegy 300 tagból álló csoportok adott alapszabály szerint
mûködnek, manapság elsõsorban temetési segélyt adnak.
Kernetzky Károly jóvoltából, aki eljuttatta hozzám édesapja emlékiratait, módom
volt elolvasni a segesvári felsõ galtbergi szomszédság alapszabályzatának
másolatát 1838-ból. Felettébb érdekes szabályok voltak benne, messze túllépve az
önsegélyzõ egyesülés mûködését biztosító rendelkezéseken. A szomszédság vezetõje
volt az atya, manapság szomszédság-apának mondják. A szava úgy látszik, annak
idején törvény volt. A második paragrafus ugyanis kimondja: „Minden szomszéd,
aki a szomszéd atya parancsolatjának nem engedelmeskedik, a szomszédság
kasszájába fizetendõ 24 dénárral büntettetik.”
Külön réteget képezett az „öregség”. Elõírás volt, hogy aki az öregségbe
felvétetik, az az öregség többi tagját tulajdon házánál két kupa borral és egy
kenyérrel megvendégelje. Az 5. § pedig arról rendelkezett, hogy „ha a
szomszédság öregségnek összejövetelekor szükségek van egy ifjú szomszédra, akkor
az engedelmeskedjen 25 dénár büntetés alatt.”
Sok
érdekes és megszívelendõ eleme van a 32 §-ból álló szabályzatnak. Most csak a
legutolsót említem: „Szemetet 1 m. forint büntetés alatt az utcára vetni nem
szabad.” Az m forint magyar forintot jelent.
Két
fontos gondolatot emelek ki. Az egyik a régiek józan hozzáállása a szociális
kérdéshez. Nincs segélyezés az érintettek tevõleges hozzájárulása nélkül. Ezt ma
közmunkának nevezzük. Lám, nincs új a Nap alatt.
A
másik, hogy az egész rendszer átlátható, emberi mértékû közösségre épült, az
emberek mind ismerték egymást, átlátható jogaik és kötelességeik voltak. Nem
kellene manapság is így megszervezni magunkat? Az egészségpénztárak, önkéntes
nyugdíjpénztárak valamiképp a szomszédságok utódai, azok emberi dimenziója
nélkül. Lehet, hogy itt az ideje az újításnak, ami épp a régi felelevenítésébõl
áll?