Tavaly év végén jelent meg Sorskérdések margójára címmel Esterházy Lujza írásainak gyűjteményes kiadása. Nem tisztem ennek a hatalmas műnek a bemutatása, de arról szólnom kell, hogy szinte bárhol üti fel az ember a vaskos kötetet, a mai életünket is eligazító gondolatokba ütközik.
Surján
László
Alapok
nélkül ne építsünk házat
Tavaly év végén jelent meg Sorskérdések margójára címmel Esterházy Lujza
írásainak gyűjteményes kiadása. Nem tisztem ennek a hatalmas műnek a bemutatása,
de arról szólnom kell, hogy szinte bárhol üti fel az ember a vaskos kötetet, a
mai életünket is eligazító gondolatokba ütközik.
1939-ban járunk, nemsokkal a bécsi döntés után. Esterházy Lujza számba vette, mi
a ketté szakadt felvidéki magyarság feladata.
A
nagyobb munka szerinte talán a visszacsatolt területeken élőkre hárult. Ez
egyrészt szociális felelősségre, társadalomépítésre vonatkozik, amivel most nem
foglalkozom. „A másik sajátságos teendő: megismertetni a szlovák nemzet lelki
arculatát s megismertetni életigényeit a magyarországi közvéleménnyel. Mert
legyünk őszinték: a magyarországi széles közvéleménynek alig volt alkalma tiszta
képet alkotni magának arról a lelki és szellemi fejlődésről s felemelkedésről,
amelyen a szlovák nemzet húsz esztendő óta végbement. … Márpedig ennek alapos
ismerete s legmesszebbmenő gyakorlati megismerése, megbecsülése nélkül
teljességgel lehetetlen a szlovák-magyar barátság megvalósítása.” Ezután arról
ír, hogy a baráti jó viszony egészen egyszerűen érdek, magyar nemzeti érdek,
mert ennek hiányában nincs nyugodt, békés Kárpát-medencei légkör, ami
előfeltétele a belső magyar országépítésnek. Szépen fonódik tehát össze az
erkölcsi kötelesség, a minden ember iránti, a megkülönböztetés nélküli
tisztelet, mondhatjuk a barátság az önérdekkel. (Ne forgassuk ki magából ezt a
gondolatot. A politika akkor tudja beteljesíteni hivatását, ha össze tudja
kapcsolni az erkölcsi magatartást az egyének vagy közösségek érdekével.)
Ma
mások a körülmények, másutt vannak a határok, de az üzenet lényege azonos. Ezt
nemcsak az erkölcs és önérdek közötti harmóniában látom, hanem annak a
felismerésében, hogy alaposan ismernünk kell azokat, akikkel barátkozni, akiket
megszeretni akarunk. Ennek az ismeretnek pedig szlovák-magyar viszonylatban
1939-ben is híjával volt a magyar közvélemény, most pedig még inkább tudatlanok
vagyunk és sokszor csak buta sztereotípiákban gondolkodunk. Ezért nem elegendő
szónokolni a megbékélésről. Ezért meddő minden olyan próbálkozás, ami néhány
ünnepélyes politikai nyilatkozattal le akarja tudni a megbékélés folyamatát. Két
nép közeledésének (egymás iránti szeretetének) előfeltétele, hogy ismerjék
egymást. Ezt a fáradságos apró munkát el kell végezni. Ami szlovák-magyar
viszonylatban annál is nehezebb, mert a megismerés komoly akadálya a jelenlegi
félreismerés. Ám csak a tények szilárd alapjára lehet tartós, politikai
széljárástól mentes, igaz barátságot építeni.
(A
tartalmi és a szó szerinti idézetek Esterházy Lujza Országépítés – hídépítés
című írásából származnak, ami az Új Életben jelent meg 1939-ben)