"Jussak végül egyszerű következtetésre: jogomban áll-e a jövőben minden olyan a szabadságjogok védelmére alakult társaságot komolytalannak tekinteni, amely s aki másodrendűnek, a szólás szabadságánál alacsonyabb értékűnek tekinti az emberi méltósághoz való jogomat?"
Tamási Orosz János
Békés
Együttélésért Mozgalom
Mindenekelőtt –
szeretettel, fogalmaztam meg óhajomat néhány napja a „Békés Együttélésért
Mozgalom” zászlóbontói között és zászlóbontóihoz intézve szavaimat, kiváló
irodalomtörténész barátom, Urbán László felhívásához csatlakozva. Mert
szerethető ez a kezdeményezés, de csak szeretettel érvényesíthető; mint minden,
„olyan önmagát építő-szervező társadalmi mozgalom indítása, amely megteremti a
közös cselekvés lehetőségét, az egyéni kezdeményezőkészségre és aktivitásra
épít, csökkenti az etnikai alapú feszültséget és növeli a bizalmat intézményi
kötöttségek és ráfordítások nélkül. Visszaszorítja az előítéletességet, mivel
megteremtődnek, illetve elmélyülnek a többség-kisebbség közti személyes
kapcsolatok”. Az idézet az alapító nyilatkozatból származik, remélem, a sokasodó
cselekvések nyomán egyre többekhez jut majd el létezésének híre.
Szükség van rá. Magam
így véltem ezt már az új esztendő első napjaiban, amikor lezajlottak közöttünk
az első beszélgetések, de valahogy nem hittem volna, hogy ennyire, ilyen
mélységben hordoz erőt, és teszi kívánatossá a közfigyelmet. Mint ahogyan arról
a legutóbbi napok „hordalékai” meggyőztek. Igen, ki merem mondani: nem csak
reméltem, de úgy is gondoltam, hogy néhány gondolat már evidenssé vált; néhány
szélsőséges és kártékony nézet rombolása előtt már nem csak szűkültek, de be is
záródtak a folyosók. Tévedtem. Mert a párizsi merénylet nyomain létrejött hazai
sajtópolémia rémisztő mondatokat dobott felszínre. Olyan mondatokat, amelyekre a
társadalom nagyobbik, döntő része már nemet mondott, amelyeket elvetett, s
amelyekre ma már társadalmi csoportokat – netán pártokat – reménytelen lenne
verbuválni. S itt nem a politikai képviselet üdvözlendő bukása a döntő, hanem a
társadalom határozottsága; az, amellyel kivetette magából a rombolás, a butaság
démonait. Ezek egyike például az esztelen, határokat nem ismerő, társtalan
neoliberalizmus.
Jelmondata: jogom van
bármi olyat gyalázni, ami nem nyeri el a tetszésemet. Jogom van gyalázni a
vallásokat, jogom van gúnyolni mindazt, amit nem fogadok el. Valóban így lenne?
A szólásszabadság felülírhatatlan joga a szabad véleményalkotás bármiről, akár
vallásról, vallásokról is, függetlenül attól, hogy ezzel s így sértek-e másokat?
Nem hinném, hogy így van. Már csak azért sem hinném ezt, hiszen van egy
alapokmány, nevezetesen az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, amely első
cikkelyében kimondja: „Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő
méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással
szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek”. Ez a mondat, azon túl,
hogy elegánsan és határozottan utal a „szabadság, egyenlőség, testvériség”
jelmondatára, azt tovább is gondolja: az ész és lelkiismeret által vezetett
szabadság jogát a méltóság elfogadásán szűri át. Márpedig csak akkor nyerhet az
én személyem mások szemében tiszteletet és méltóságot, ha ugyanezt magam is
gyakorlom feléjük. Ez viszont kizárja, nem írott, de íratlan törvény által, a
gyalázkodás és gúny jogát.
Túl sok további és
mélyebb elemzést a gondolat, itt és most, nem kíván; de a hivatásos cáfolók
kedvéért tegyük hozzá: nevezett Nyilatkozat további cikkelyei valóban leszögezik
a vélemény és a kifejezés, a szólás- és gondolatszabadság sérthetetlenségét, ám
ismétlem: az első cikkely feltételezi a kölcsönös tisztelet alapértékének
meglétét. S az utolsó előtti, még jogértelmező s nem konkluzív cikkely pedig
nyomatékosítja: „Jogainak gyakorlása és szabadságainak élvezete tekintetében
senki sincs alávetve más korlátozásnak, mint amelyet a törvény kizárólag mások
jogai és szabadságai elismerésének és tiszteletben tartásának biztosítása
érdekében, valamint a demokratikus társadalom erkölcse, közrendje és általános
jóléte jogos követelményeinek kielégítése érdekében megállapít”.
Azt gondolom: a
kívánatos világ – ha úgy tetszik: a létező legjobb világ – valamennyi elvét ez a
Nyilatkozat tökéletesen megfogalmazza. Mindenki, aki szembeszegül állításaival,
az az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát utasítja el. S mindenkivel szemben,
aki ezt teszi, úgy is kell éreznünk, viselkednünk.
S nem itt s így volt
vége. Arról is olvashattunk, hogy a magyar törvényképviselet sok év után valós
eljárást indított egy radikális internetes oldal szélsőjobboldali,
holokauszt-tagadó írásával szemben. Azonnali kórus hördült fel, védvén számukra
is a szólás szabadságát. Valóban megilletné ez a jog azokat, akik múltjukban,
személyükben, egyetemes és egyéni történelmi veszteségükben kárpótolhatatlan
emberektől most a gyász méltóságát is elvennék? Én nem így gondolom, épp a
fentebbi Nyilatkozat szellemére utalva. De nem így gondolom ezt, jóval
gyakorlatiasabb úton indulva sem. Mert ha elfogadnám a történelem tényeinek
büntetlen tagadásához való jogát bárkinek, akkor az is jogtalan lépés lenne, ha
ezt a személyt megfosztanánk a tanítás jogától. Ha valakinek jogában áll a
történelem tényeit, annak konszenzusát elutasító véleményeket terjeszteni,
kimondani, hirdetni, akkor jogában áll mindezt tanítani is. Elemi vagy
középiskolás fokon. De vajon jogában áll-e bárkinek a kollektív történelmi
tudásunk tagadásait hirdetni az iskolákban? És ne legyek ennyire kiélezett:
jogában állhat-e bárkinek hétköznapi nyilvános közösségi terekben – mondjuk:
zsinagógában – antiszemita kijelentéseket, vagy – mondjuk: stadionokban –
rasszista felhívásokat hangoztatni? Jussak végül egyszerű következtetésre:
jogomban áll-e a jövőben minden olyan a szabadságjogok védelmére alakult
társaságot komolytalannak tekinteni, amely s aki másodrendűnek, a szólás
szabadságánál alacsonyabb értékűnek tekinti az emberi méltósághoz való jogomat?
Azt gondolom, a
válaszom egyértelmű. De nyilvánuljon meg ez is tettekben; hát ezért vállaltam s
vállalok közösséget a „Békés Együttélésért Mozgalom”-mal. Működjön hát,
működjünk, ésszel s értelemmel. Mindenekelőtt – szeretettel.