Az ima a gát a rossz egyre növekvő áradatával szemben!

Ferenc pápa május 27-én folytatta az imáról elkezdett katekézissorozatát. Ezúttal az igaz emberek sokszor egyáltalán nem szembetűnő imájáról elmélkedett. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Az ima a gát a rossz
egyre növekvő áradatával szemben!

Ferenc
pápa május 27-én folytatta az imáról elkezdett katekézissorozatát. Ezúttal az
igaz emberek sokszor egyáltalán nem szembetűnő imájáról elmélkedett. Ferenc pápa
teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó
napot kívánok!

A mai katekézist az
igazak imájának szenteljük.

Istennek az
emberiségre vonatkozó terve jó, de mindennapi életünkben megtapasztaljuk a rossz
jelenlétét: ez mindennapos tapasztalat. A Teremtés könyvének első fejezetei a
bűn fokozatos terjedését mutatják be az emberi életben. Ádám és Éva (vö. Ter
3,3–7) kételkednek Isten jó szándékaiban, azt gondolják, hogy egy irigy
istenséggel van dolguk, aki gátolja boldogságukat. Ez az oka lázadásuknak: már
nem hisznek a jóságos Teremtőben, aki boldogságukat akarja. Engednek a gonosz
kísértésének, és szívüket megszállja a mindenhatóság őrült vágya: „Ha eszünk a
fa gyümölcséből, olyanok leszünk, mint az Isten” (vö. Ter 3,5). Így működik a
kísértés: ez a nagyravágyás befészkeli magát az ember szívébe. De épp az
ellenkezőjét tapasztalják meg: felnyílik a szemük, és felfedezik, hogy
meztelenek (vö. Ter 3,7), semmijük sincs. Ne felejtsétek el ezt:

a kísértő rossz
fizető, rosszul fizet!

A második emberi
nemzedékkel a rossz még rombolóbbá, erősebbé válik: Káin és Ábel történetéről
van szó (vö. Ter 4,1–16). Káin irigy a testvérére: az irigység férge bújt meg
benne; bár ő az elsőszülött, Ábelben vetélytársat lát, aki aláássa az ő
elsőbbségét. A rossz megjelenik a szívében, és Káin nem tud rajta úrrá lenni. A
rossz kezd belépni a szívébe: gondolatok ébrednek benne, melyek arra indítják,
hogy rossz szemmel, gyanúval nézzen a másikra. És rosszat is gondol róla: „Ez
rossz ember, ártani fog nekem.” Ez a gondolat egyre jobban befészkeli magát a
szívébe… És így az első testvérpár története gyilkossággal ér véget. Most az
egész emberiségre, az emberek közötti testvériségre gondolok…, mindenütt háborúk
dúlnak.

Káin leszármazottai
között kialakulnak a mesterségek és a művészetek, de az erőszak is kifejlődik,
melyet Lámech fenyegető dala fejez ki, amely bosszúról szóló dicshimnuszként
hangzik: „Megöltem egy embert sebemért, és egy ifjút sebhelyemért. Ha Káint
hétszer bosszulják meg, Lámechet hetvenhétszer” (Ter 4,23–24). A bosszú: „Ezt
tetted, de megfizetsz érted.” De ezt nem a bíró mondja, hanem én mondom. Bíróvá
emelem magam a helyzet fölött. És így a rossz olajfoltként terjed, mígnem
átitatja a teljes festővásznat: „Az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a
földön, és szívük állandóan csak a rosszra irányul” (Ter 6,5). A mindent
elborító árvíznek (6–7. fejezet) és a bábeli toronynak (11. fejezet) a nagy
freskói feltárják, hogy új kezdetre van szükség, új teremtésre, amely Jézus
Krisztusban teljesedik majd be.

Ugyanakkor
a Bibliának ezen az első oldalain egy másik, kevésbé feltűnő, sokkal alázatosabb
és istenfélőbb történet is olvasható, amely a remény megváltását jelképezi. Ha
szinte mindenki embertelenül viselkedik, a gyűlöletet és térhódítást téve meg az
emberi élet nagy hajtóerejévé, vannak olyan emberek is, akik képesek őszintén
imádkozni Istenhez, képesek másképp írni az emberiség sorsának lapjait. Ábel
elsőszülött állatokat mutat be áldozatul Istennek. Halála után Ádámnak és Évának
született egy harmadik gyermeke, Szet, akitől Enos származott (akinek a neve
„halandó”-t jelent). Azt mondja az Írás: „Abban az időben kezdték segítségül
hívni az Úr nevét” (Ter 4,26). Aztán megjelenik Hénoch, aki „Istennel jár”, és
aki a mennybe ragadtatik (vö. Ter 5,22.24). És végül ott van Noé története, egy
igaz emberé, aki „Istennel járt” (Ter 6,9), és aki előtt Isten visszafogja az
emberiség eltörlésére irányuló szándékát (vö. Ter 6,7–8).

Ezeket a
történeteket olvasva az az ember benyomása, hogy az ima a gát és az ember
menedéke a rossznak a világban egyre növekvő áradatával szemben.

Ha jól
belegondolunk, azért is imádkozunk, hogy önmagunktól megmentést nyerjünk. Fontos
imádkoznunk: „Uram, kérlek, ments meg magamtól, nagyravágyásomtól és
szenvedélyeimtől!”

A Biblia első
oldalain az imádkozó emberek mind békéért dolgozó emberek: az ima ugyanis,
amikor hiteles, mentes az erőszakos ösztönöktől, és nem más, mint Isten felé
fordított tekintet, hogy ismét ő vigyázzon az ember szívére. A katekizmusban ezt
olvassuk: „Ilyen minőségű imát igaz emberek egész sokasága él meg minden
vallásban” (KEK 2569). Az ima az újjászületés virágágyait gondozza olyan
helyeken, ahol az ember gyűlölete csak a sivatagot volt képes növelni. Az ima
hatalmas erejű, mert vonzza Isten hatalmát, és Isten hatalma mindig életet ad:
mindig. Ő az élet Istene, és újjászületést ad nekünk!

Ez az oka annak,
hogy Isten uralma ezeknek a gyakran félreértett vagy a világban félresöpört
férfiaknak és nőknek a láncolatán keresztül halad. De a világ Isten erejének
köszönhetően él és növekszik, amelyet eme szolgái imádságukkal idevonzanak. Ez
az egyáltalán nem lármás láncolat ritkán kapja meg a hírek közé kerülés
tisztességét, mégis rendkívül fontos a bizalom helyreállítása érdekében a
világban! Emlékszem egy ember történetére: kormányfő volt, fontos ember, nem
mostanában, hanem régebben. Ateista, akinek nem volt vallási érzéke szívében, de
gyermekkorában hallotta a nagyanyját imádkozni, és ez belevésődött a szívébe. És
életének egy nehéz pillanatában ez az emlék felderengett a szívében, és azt
mondta: „De a nagymama imádkozott…” Így elkezdett imádkozni nagyanyja imáival,
és rátalált Jézusra. 

Az ima mindig az
élet láncolata: sok férfi és nő, akik imádkoznak, életet adnak tovább. Az ima
életet szül, a kicsi ima is: ezért olyan fontos megtanítani a gyerekeket
imádkozni.

Elszomorít, amikor
olyan gyerekeket látok, akik nem ismerik a keresztvetést. Meg kell tanítanunk
őket, hogy helyesen vessenek keresztet, mert ez az első imádság. Fontos, hogy a
gyerekek megtanuljanak imádkozni. Aztán lehet, hogy elfelejtik majd, lehet, hogy
más útra lépnek; de a gyermekként megtanult első imák megmaradnak a szívben,
mert azok az élet magjai, az Istennel folytatott párbeszéd csírái.

Isten útja Isten
történelmében rajtuk keresztül haladt: az emberiség „maradékán” keresztül, amely
nem alkalmazkodott az erősebb törvényéhez, hanem kérte Istent, hogy vigye végbe
csodáit, és mindenekelőtt alakítsa át kőszívünket hússzívvé (vö. Ez 36,26). És
ez segíti az imádságot: mert az ima kinyitja az ajtót Isten előtt, és átalakítja
sokszor kőszívünket emberséges szívvé. És sok emberségre van szükség, és ha
emberségesek vagyunk, akkor jól imádkozunk.

Fordította:
Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News
Forrás: Magyar Kurír