1991. augusztus 20-án délben a magyar püspököknek olaszul rögtönzött beszédet tartott II.János Pál pápa. A Vatikáni Rádió olasz technikusa rögzítette ezt a beszédet, aztán leírták hangszalagról. Mivel ez a rögtönzés nem szerepelt az 1991-es pápalátogatás beszédeinek hivatalos gyűjteményében (csak a püspököknek szóló hivatalos beszéd volt), P. Szabó Ferenc SJ magyar fordításában most olvashatjuk.
II. János Pál:
Rögtönzött beszéd
a lengyel–magyar barátságról
Évek óta vártam erre
a magyarországi napra; főleg amikor Lengyelországba látogattam, tudva azt, hogy
Lengyelország és Magyarország között századokon át és a legutóbbi időkben is
szorosak voltak a kapcsolatok. Mindig arra gondoltam, vajon mikor nyílik
lehetőség arra, hogy Magyarországra menjek, és most ez valóra vált. Köszönetet
mondok ezért a lehetőségért az isteni Gondviselésnek, hogy így irányította a
dolgokat, annyi emberi tényezőn keresztül, és főleg a Fatimai Szűz révén
megnyilvánult irgalmasságáért, mert emberileg szólva ennek a pápának tíz éve nem
kellett volna élnie már, több mint tíz éve… Ha nem élt volna, nem jöhetett volna
Magyarországra! Ha tehát él, a Madonnának köszönheti, ennek a csodálatos és
titokzatos Madonnának, aki irányítja az emberek és a népek sorsát. [Itt néhány
mondatban utalt Częstochowára, az oda összesereglett fiatalokra, ugyanis a pápa
onnan érkezett Magyarországra.] Tehát mindez kapcsolódik Magyarországhoz.
Számomra a magyar hagyomány átfog ezer évet, és vannak benne kiváltságos,
sajátos mozzanatok. Biztosan ilyen pillanat volt, amikor Lengyelországba jött
Lajos király leánya; Lajos rokonsági kapcsolatban volt a Piast családdal, és e
család kihalása után Lajos egy ideig Lengyelország királya volt, egyszerre
Magyarország és Lengyelország királya. Lengyelországban a trón örököse tizenkét
éves leánya, Hedvig lett. Ez a Hedvig a kellő pillanatban Krakkóba jött, és
Isten nagy áldását hozta magával, nem csupán új országa, új hazája számára,
hanem annyi nép, főleg Litvánia számára, továbbá azoknak a népeknek, amelyek
ebben a korszakban a mongol, tatár iga alatt éltek. Biztosan új korszakot
nyitott lengyel népünk és Európa számára. Azután meg kell említenünk egy
Erdélyből jött nagy királyt: Báthory Istvánt, aki Lengyelország egyik legnagyobb
királya volt, de csak tíz évig uralkodott. Az oroszok nem szívesen emlékeznek
rá, mivel győzni tudott, és a saját követelményeit szabta ki rájuk.
Íme, a történelemnek
oly sok mozzanata eleven emlékezetemben, de ezeket nem mondom el nyilvánosan,
nehogy túlságosan lengyel pápa legyek, de elmondom barátok között, akik jobban
tudják. A 19. században volt egy lengyel tábornok, Bem tábornok, egyike a magyar
nemzeti hősöknek. A mi századunkban, 1956-ban történt: előbb az első forradalom
a lengyelországi Poznańban, majd a híres októberi forradalom Magyarországon –
nagyon éreztük a kapcsolatot. Jól emlékezem az eseményekre, mert már nemcsak pap
voltam, hanem professzor is: fiatal egyetemisták mentek Magyarországra, vért
vittek, hogy segítsék magyar testvéreiket a nehéz helyzetben, a kórházakban
vérátömlesztéssel. Nagyon hosszú és gazdag tehát [közös] múltunk. Az
előzményekről, a középkorról beszéltünk. Tegnap láttuk [a Népstadionban] a szép
színrevitelt, a művészi szempontból nagyon szép balettet, amely felidézte a
tatárjárást [Szent Margit alakját]. Ugyanabban a történeti időszakban, a 13.
században Lengyelországot is megszállták a tatárok. Ebben a korszakban a herceg,
nem volt király, a krakkói herceg egy magyar lányt vett nőül, Kinga Kunigundát,
aki férje halála után Lengyelországban maradt, klarissza apáca lett, és a
lengyel nép emlékezetében mint anya maradt meg. Ezek a kapcsolatok tehát több
évszázadosak, mindig kedvezők, testvériek voltak; ezért igen nagy vágyat
éreztem, hogy Magyarországra jöjjek, régóta vágytam erre. Egy kis akadályt
jelentett a magyar nyelv. (...)
Ez a nap, Szent
István napja számotokra állami ünnep is; a kommunisták ugyan meg akarták
szüntetni, de másképpen nevezve megtartották, mert nem tudtak változtatni az
erős hagyományon. A hagyomány erősebb volt, mint az ideológia; nem régóta ismét
Szent István ünnepe. Szent István elhozta saját ünnepére a pápát is, előbb
Esztergomba, azután Budapestre. Nem tudom nem csodálni mindezért az isteni
Gondviselést, aki így írja az előre láthatatlanokat: „Quod non est possibile
apud homines, est possibile apud Deum.” Mondjunk köszönetet az isteni
Gondviselésnek és a Magyarok Nagyasszonyának a mai napért és e találkozásért!
A
beszéd előzményeiről lásd
Szabó Ferenc S. J. írását a Vatikáni Rádió honlapján.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni