Az ima által minden helyzetben kapcsolatba léphetünk Istennel!

Június 24-én az ima témájának szentelt nyolcadik katekézisében Ferenc pápa az imádkozó Dávidot állította példaképül, aki minden élethelyzetben képes volt Istenhez fordulni. A pápa katekézisei egy hónap szünet után augusztusban folytatódnak majd.

Az ima által
minden helyzetben kapcsolatba léphetünk Istennel!

Június
24-én az ima témájának szentelt nyolcadik katekézisében Ferenc pápa az imádkozó
Dávidot állította példaképül, aki minden élethelyzetben képes volt Istenhez
fordulni. A pápa katekézisei egy hónap szünet után augusztusban folytatódnak
majd.

Ferenc pápa
teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó
napot kívánok!

Az imáról szóló
katekézisek sorában ma Dávid királlyal találkozunk. Isten különösen kedvelte őt
gyermekkora óta, és egyedülálló küldetést bízott rá, mely központi szerepet tölt
majd be Isten népének és a mi hitünknek történetében. Az evangéliumok Jézust
többször is „Dávid fiának” hívják, hiszen ő is Betlehemben született. Az
ígéretek szerint Dávid egyik leszármazottja lesz a Messiás: olyan király, aki
teljesen Isten szíve szerint való, tökéletesen engedelmeskedik az Atyának, és
hűen megvalósítja az ő üdvözítő tervét (vö. Katolikus Egyház katekizmusa,
2579).

Dávid története a
Betlehem körüli dombokon kezdődik, ahol apjának, Jesszének a nyáját legelteti.
Még kisfiú, a sok testvér közül a legfiatalabb. Olyannyira a legutolsó, hogy
amikor Sámuel próféta – Isten parancsára – elindul az új király keresésére,
szinte úgy tűnik, hogy apja megfeledkezett a legkisebb fiáról (vö. 1Sám
16,1–13). A szabad ég alatt dolgozott: barátja lehetett a szélnek, a természet
hangjainak, a nap sugarainak. Csak egyetlen társasága van, hogy felüdítse
lelkét: a citera; és a magányban töltött hosszú napokon szeret játszani és
énekelni az ő Istenének. De parittyával is játszott.

Dávid
tehát mindenekelőtt pásztor: olyan ember, aki gondozza az állatokat, aki
megvédi őket a rájuk leselkedő veszélyektől, aki gondoskodik arról, hogy legyen
mit enniük. Amikor Isten akaratából Dávidnak a népről kell majd gondoskodnia,
nem fog ezeknél lényegesen különbözőbb dolgokat csinálni. Ezért tér vissza
gyakran a pásztor képe a Bibliában. Jézus is „jó pásztor”-ként határozza meg
magát, viselkedése nem olyan, mint a béresé; ő életét adja a juhokért, vezeti
őket, valamennyit név szerint ismeri (vö. Jn 10,11–18).

Dávid sokat tanult
első mesterségéből. Így, amikor Nátán próféta szembesíti őt rettentő súlyos
bűnével (vö. 2Sám 12,1–15), Dávid rögtön megérti, hogy rossz pásztor volt, hogy
egy embertől elrabolta egyetlen bárányát, melyet szeretett, hogy többé nem
alázatos szolga, hanem egy hataloméhes, beteg ember, vadorzó, aki öl és rabol.

A Dávid hivatásában
jelen lévő másik jellegzetes vonás az költői vénája. Ebből a kis
észrevételből levonhatjuk a következtetést, hogy Dávid nem volt vulgáris ember,
ahogyan az gyakran előfordul olyan emberekkel, akik kénytelenek hosszú ideig
elszigetelten élni a társadalomtól. Ezzel szemben ő egy érzékeny ember, aki
szereti a zenét és az éneklést. A citera mindig elkíséri majd: néha, hogy
örömhimnusz zengjen Istennek (vö. 2Sám 6,16), máskor pedig, hogy kifejezze
bánatát vagy megvallja bűnét (vö. Zsolt 51,3).

A szeme elé táruló
világ nem néma történés: a dolgok alakulása mögött tekintete egy nagyobb titkot
ragad meg.

Az ima épp ekkor
születik: abból a meggyőződésből, hogy az élet nem egy ránk zúduló valami, hanem
egy lenyűgöző titok, mely költészetre, muzsikára, hálára, dicséretre, vagy épp
panaszra, könyörgésre indít bennünket.

(Amikor egy embernek
az életéből hiányzik ez a költői dimenzió, amikor hiányzik a költészet, azt
mondhatjuk, hogy lelke csak félig-meddig működik.) Ezért a hagyomány úgy tartja,
hogy Dávid a zsoltárköltészet zseniális mestere. A zsoltárok elején gyakran
kifejezett utalást találunk Izrael királyára és életének többé-kevésbé nemes
eseményeire.

Dávidnak tehát van
egy álma: jó pásztor akar lenni. Néha egész jól sikerül megbirkóznia ezzel a
feladattal, máskor kevésbé. Az üdvösségtörténet szempontjából azonban az számít,
hogy ő egy másik király próféciája, akinek ő csak a meghirdetése és előképe.

Tekintsünk Dávidra,
gondoljunk Dávidra!

Szent és bűnös,
üldözött és üldöző, áldozat és gyilkos, ami ellentmondás. Dávid mindez volt,
együtt. Saját életünkben mi is gyakran ellentmondásos dolgokat fedezünk fel.

Minden ember – ahogy
éli az életét – gyakran vétkezik következetlenséggel. Egyetlen vörös fonál van
Dávid életében, mely egységbe fűzi mindazt, ami történik: az imája. Ez a hang
sosem némul el. A szent Dávid imádkozik; a bűnös Dávid imádkozik; az üldözött
Dávid imádkozik; az üldöző Dávid imádkozik; az áldozat Dávid imádkozik. A
gyilkos Dávid is imádkozik! Ez életének vörös fonala. Ő az ima embere! Ez a hang
sosem némul el: akár az örvendezés, akár a siránkozás hangszínét veszi fel, de
mindig ugyanaz az ima, csak a dallam változik. Ezáltal pedig arra tanít
bennünket Dávid, hogy mindent vigyünk be az Istennel folytatott párbeszédbe: az
örömet és a bűnt, a szeretetet és a szenvedést, a barátságot és a betegséget
egyaránt. Minden válhat „Te”-hez intézett szóvá, aki mindig hall bennünket.

Dávid, aki ismerte a
magányt, valójában sosem volt egyedül! Végeredményben ez az ima ereje, mindazok
életében, akik teret adnak neki. Az ima nemességet kölcsönöz neked! Dávid azért
nemes, mert imádkozik. Amikor gyilkossá válik, aki imádkozik, és megbánja
tettét, akkor visszanyeri nemességét imájának köszönhetően.

Az ima nemességet
kölcsönöz nekünk: az ima képes biztosítani az Istennel való kapcsolatot, aki az
ember igazi útitársa az élet ezernyi viszontagsága, kedvező és kedvezőtlen
történése között. Csak mindig imádkoznunk kell!

„Köszönöm,
Uram!” „Félek, Uram!” „Segíts meg, Uram!” „Bocsáss meg, Uram!” Olyan nagy volt
Dávid bizalma, hogy amikor üldözték és menekülnie kellett, nem engedte, hogy
bárki is megvédje; azt mondta: „Ha Istenem így megaláz engem, akkor tudja, [mi
ennek a célja].” Mert az ima nemessége Isten kezében hagy bennünket. Azokban a
szeretetből sebeket vállaló kezekben: ezek az egyetlen biztonságos kezek,
melyekben bízhatunk!

Fordította:
Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Forrás: Magyar Kurír