Életünk legsötétebb perceiben is találkozhatunk Istennel!

Június 10-én délelőtt Ferenc pápa folytatta az imádság témájának szentelt katekézissorozatát. Eme hatodik alkalommal Jákob imájáról elmélkedett: a magabiztos, Istennel harcoló Jákobban mi is magunkra ismerhetünk. Életünk sötét szakaszaiban, amikor nem látjuk Isten arcát, de mégis vállaljuk a küzdelmet, életmegújító isteni áldást kaphatunk.

Életünk legsötétebb perceiben is találkozhatunk Istennel!

Június
10-én délelőtt Ferenc pápa folytatta az imádság témájának szentelt
katekézissorozatát. Eme hatodik alkalommal Jákob imájáról elmélkedett: a
magabiztos, Istennel harcoló Jákobban mi is magunkra ismerhetünk. Életünk sötét
szakaszaiban, amikor nem látjuk Isten arcát, de mégis vállaljuk a küzdelmet,
életmegújító isteni áldást kaphatunk.

Ferenc pápa
teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó
napot kívánok!

Folytatjuk
katekézisünket az ima témájáról. A Teremtés könyve távoli korokban élő
férfiak és nők történetein keresztül olyan eseményeket mesél el, amelyekben
saját életünkre ismerhetünk. A pátriárkákról szóló elbeszélésciklusban egy olyan
ember életéről is hallunk, aki ravaszságát tartotta legfontosabb
tulajdonságának: ő Jákob. A bibliai történet beszámol arról, milyen nehéz
kapcsolat fűzi Jákobot testvéréhez, Ézsauhoz. Kiskoruktól kezdve versengenek
egymással, és később sem fognak felhagyni ezzel. Jákob a másodszülött – ők
ketten ikrek voltak –, de megtévesztéssel sikerül megszereznie apjától, Izsáktól
az áldást, és így megkaparintania az elsőszülöttségi jogot (vö. Ter 25,19–34).
Ez csak az első a trükkök hosszú sorában, amelyekre ez az ügyeskedő ember képes.
A „Jákob” név is olyan emberre utal, aki furfangosan él.

Kénytelen messzire
menekülni testvérétől, de minden vállalkozását siker koronázza. Ügyesen üzletel:
jól meggazdagszik, hatalmas nyáj tulajdonosává válik. Konokságával és
kitartásával sikerül feleségül vennie Lábán legszebb lányát, akibe igazán
szerelmes volt. Jákob – úgy mondanánk modern megfogalmazásban – egy „önerejéből
felemelkedett” ember, aki rátermettségével, agyafúrtságával mindent meg tud
szerezni, amit csak akar. De hiányzik belőle valami. Nincs élő kapcsolata a
gyökereivel.

Egy nap honvágy
ébred benne, visszavágyódik egykori otthonába, ahol még Ézsau, a testvére lakik,
akivel mindig meglehetősen rossz kapcsolatban volt. Jákob elindul, és egy
nagyszámú karavánnal – emberekkel, állatokkal – hosszú utat tesz meg, mígnem
elérkezik az utolsó állomáshelyhez, a Jabbok patakhoz. Itt a Teremtés
könyvének egyik igen emlékezetes oldalát olvashatjuk (vö. Ter 32,23–33).
Elmondja, hogy a pátriárka, miután a vele lévő összes embert és állatot – melyek
sokan voltak – átkísérte a patakon, egyedül marad az idegen oldalon. És azon
gondolkodik, mi vár rá másnap. Hogyan fogadja majd őt Ézsau, a testvére, akitől
ellopta az elsőszülöttséget? Csak úgy kavarognak a gondolatok Jákob fejében. És
miközben besötétedik, hirtelen megragadja őt egy idegen, és harcolni kezd vele.
A katekizmus ezt így magyarázza: „Az Egyház spirituális hagyománya ebben
az elbeszélésben az imádságnak mint a hit harcának és a kitartás győzelmének a
szimbólumát látta” (KEK 2573).

Jákob egész éjjel
harcolt, sosem engedve el ellenfelét. Végül veszített, riválisa az ülőidegénél
sújtott le rá, és attól kezdve egész életére sánta lett. Ez a titokzatos birkózó
megkérdezi a pátriárka nevét, majd azt mondja neki: „Ezentúl ne Jákobnak
hívjanak, hanem Izraelnek, mivel megküzdtél Istennel és az emberekkel, és
győzedelmeskedtél” (Ter 32,29). Mintha azt mondaná: „Nem leszel többé sántikálva
járó férfi, hanem egyenesen fogsz járni. Megváltoztatja a nevét, megváltoztatja
az életét, megváltoztatja a magatartását. Izraelnek hívjanak! Aztán Jákob is kér
a másiktól: „Áruld el a nevedet.” Ő azonban nem árulja el, helyette inkább
megáldja. Jákob pedig rájön, hogy „szemtől szemben” találkozott Istennel (vö.
Ter 32,30–31).

Küzdelem Istennel:
az ima egyik metaforája. Más alkalommal Jákob képes párbeszédet folytatni
Istennel, barátságos és közeli jelenlétként érzi őt. De azon az éjszakán, egy
hosszú ideig tartó küzdelem után, melyben majdnem életét veszti, a pátriárka
megváltozik. Névváltozás, életmódváltozás, személyiségváltozás történik: valóban
megváltozik. Most az egyszer nem ura a helyzetnek – ravaszsága nem segít –, ő
többé már nem a stratéga és mindent kiszámító ember. Isten visszavezeti őt ahhoz
az igazsághoz, hogy ő is csak egy halandó, aki retteg és fél, Jákob ugyanis
félt, amikor harcolt. Ez egyszer Jákob

nem tud mást
Isten elé vinni, csak a törékenységét és a tehetetlenségét, de persze a bűneit
is.

És ez az a Jákob,
aki megkapja Istentől az áldást, amellyel besántikál az ígéret földjére:
sebezhető és megsebzett, de új szíve van. Egyszer hallottam, hogy egy öreg –
derék ember, jó keresztény, de bűnös, aki nagyon bízott Istenben – azt mondta:
„Isten megsegít engem; nem hagy magamra. A mennybe megyek, sántikálva, de
bemegyek.” Jakob korábban magabiztos volt, bízott agyafúrtságában. A kegyelem
számára áthatolhatatlan, az irgalomnak ellenálló ember volt; nem tudta, mi az
irgalmasság. „Itt vagyok én, én parancsolok!”, nem gondolta, hogy irgalomra
szorul. De Isten megmentette azt, ami elveszett. Megértette vele, hogy megvannak
a maga korlátai, hogy bűnös, aki irgalomra szorul, és így megmentette őt.

Mindannyiunknak van
találkozója éjjel Istennel, életünk éjszakájában, életünk sok éjszakájában:
amikor sötétség telepszik ránk, amikor bűnösnek vagy teljesen tanácstalannak
érezzük magunkat. Ekkor mindig találkozhatunk Istennel. Ő meglep bennünket,
amikor nem is számítunk rá, amikor valóban egyedül találjuk magunkat. Azon az
éjszakán, az ismeretlen ellen harcolva, tudatára ébredünk, hogy csak szegény
emberek vagyunk – hadd mondjam: „szegény nyomorultak” –, de épp akkor, amikor
„szegény nyomorultnak” érezzük magunkat, nem kell félnünk:

mert abban a
pillanatban Isten új nevet fog adni nekünk, mely magában foglalja egész életünk
értelmét. Megváltoztatja szívünket, és megadja nekünk azt az áldást, amely
azoknak van fenntartva, akik változtatni hagyják magukat általa.

Ez egy szép
meghívás: hagyjuk, hogy Istenünk megváltoztasson bennünket. Ő tudja, hogyan kell
csinálni, mert mindannyiunkat ismer. „Uram, te ismersz engem”, mondhatjuk
mindannyian. „Uram, te ismersz engem. Változtass meg!”

FELHÍVÁS

Pénteken, június
12-én lesz a kizsákmányoló gyermekmunka elleni küzdelem világnapja. A
gyermekmunka megfosztja a fiúkat és a lányokat gyermekkoruktól, és veszélyezteti
teljes emberi kibontakozásukat. A jelenlegi egészségügyi vészhelyzetben számos
országban sok gyermek az életkorának nem megfelelő munkára kényszerül, hogy
segítse a rendkívül nagy szegénységben élő családját. Sok esetben a rabszolgaság
és a raboskodás formái ezek, a velük járó fizikai és pszichológiai szenvedéssel.
Mindannyian felelősek vagyunk ezért!

Felhívást intézek az
intézményekhez, hogy tegyenek meg minden erőfeszítést a kiskorúak védelme
érdekében, tömjék be a gazdasági és szociális réseket, melyek azt a torz
dinamikát okozzák, amelyben sajnos ők részt vesznek. A gyermekek jelentik az
emberi család jövőjét: mindannyiunk feladata, hogy előmozdítsuk fejlődésüket,
egészségüket és derűs életvitelüket!

Fordította:
Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Forrás: Magyar Kurír