Hallgassuk meg Istent, válaszoljunk neki, vitatkozzunk vele!

Június 3-án délelőtt Ferenc pápa Ábrahám imájának témájával (Ter 15,1.3–6) folytatta az imádságról szóló katekézissorozatát. Kiemelte, hogy Ábrahám elsősorban hívő tetteivel imádkozott, hallgatott Istenre, együtt járt és meghitt kapcsolat került vele, mindig kész volt megtenni az ő akaratát.

Hallgassuk meg Istent,
válaszoljunk neki, vitatkozzunk vele!

Június
3-án délelőtt Ferenc pápa Ábrahám imájának témájával (Ter 15,1.3–6) folytatta az
imádságról szóló katekézissorozatát. Kiemelte, hogy Ábrahám elsősorban hívő
tetteivel imádkozott, hallgatott Istenre, együtt járt és meghitt kapcsolat
került vele, mindig kész volt megtenni az ő akaratát.

Ferenc pápa
teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó
napot kívánok!

Egy hang váratlanul
megszólal Ábrahám életében. Ez a hang felszólítja, hogy induljon el egy
képtelennek tűnő úton. Ez a hang arra indítja, hogy szakadjon el otthonától,
családi gyökereitől, hogy egy új, másik jövő felé menjen. És mindezt egy ígéret
alapján, melyben csak bíznia kell.

Ígéretben bízni
pedig nem könnyű, bátorságot igényel. És Ábrahám bízott.

A Biblia hallgat az
első pátriárka múltjáról. A dolgok logikája szerint feltételezhetjük, hogy más
istenségeket imádott; bölcs ember lehetett, aki rendre az eget és a csillagokat
kémlelte. Az Úr ugyanis megígérte neki, hogy annyi utóda lesz, mint ahány
csillag az égen ragyog.

És Ábrahám elindul.
Hallja Isten hangját, és bízik a szavában. Ez fontos:

bízik Isten
szavában.

Elindulásával az
istenkapcsolat felfogásának új módja születik; ez az oka, amiért Ábrahám
pátriárka a nagy zsidó, keresztény és iszlám lelki hagyományban Isten tökéletes
embereként van jelen, aki képes alárendelni magát neki akkor is, amikor akarata
nehéznek, sőt egyenesen érthetetlennek bizonyul.

Ábrahám tehát a Szó
embere. Amikor Isten szól, az ember e Szó receptorává válik, élete pedig
azzá a hellyé, ahol e Szó megtestesülni kíván. Ez jelentős újdonság az ember
vallási útján: a hívő ember életét elkezdik hivatásként felfogni, vagyis
meghívásként, egy ígéret teljesülésének helyeként; és az ember már nem annyira
egy rejtély súlya alatt mozog a világban, hanem az egy napon valóra váló
ígéretből fakadó erővel. És Ábrahám hitt Isten ígéretének. Hitt, és ment,
anélkül hogy tudta volna, hova megy – ezt mondja a Zsidóknak írt levél (vö.
Zsid 11,8). De bízott!

A Teremtés
könyvét olvasva felfedezzük, hogy Ábrahám az imát ahhoz a Szóhoz való
állandó hűségben élte meg, amely időnként felhangzott útja során. Összefoglalóan
elmondhatjuk, hogy Ábrahám életében a hit történelemmé válik.

A hit
történelemmé válik. Sőt életével, példájával, Ábrahám tanítja is nekünk ezt az
utat, amelyen a hit történelemmé válik.

Istent már nem csak
a kozmikus jelenségekben látják, mint egy távoli Istent, aki rettegést vált ki.
Ábrahám Istene az „én Istenemmé” válik, személyes történelmem Istenévé, aki
vezeti lépteimet, aki nem hagy el engem; napjaim Istene, kalandjaim társa;
gondviselő Isten. Felteszem magamnak a kérdést, de titeket is kérdezlek:
rendelkezünk mi ezzel az istentapasztalattal?

Az „én Istenem”,
az engem kísérő Isten, személyes történelmem Istene, Isten, aki lépteimet
vezeti, aki nem hagy el engem, napjaim Istene?

Megvan ez a
tapasztalatunk? Gondolkodjunk el rajta!

Ábrahámnak erről a
tapasztalatáról a lelkiségtörténet egyik legeredetibb szövege is tanúságot tesz:
Blaise Pascal Feljegyzése [Mémorial]. Így kezdődik: „Ábrahám Istene,
Izsák Istene, Jákob Istene, nem a filozófusok és a tudósok Istene. Bizonyosság,
bizonyosság. Érzés. Öröm. Béke. Jézus Krisztus Istene.” Ez a feljegyzés, mely
egy kis pergamenre van írva, amelyet a filozófus ruhájába varrva találtak meg
halálát követően, nem értelmi reflexiót fejez ki Istenről, melyre egy olyan
bölcs ember, mint ő képes, hanem Isten jelenlétének élő, megtapasztalt érzését.
Pascal még azt a pontos pillanatot is feljegyzi, amikor megérezte ezt a
valóságot, melyre végre rátalált: 1654. november 23-án este.

Ez nem az elvont
Isten vagy a kozmikus Isten, nem! Ő egy személynek, egy meghívásnak az Istene,
Ábrahám, Izsák, Jákob Istene, az az Isten, aki bizonyosság, aki érzés, aki öröm.

„Ábrahám imája
elsősorban cselekedetekben fejeződik ki: hallgatag ember, aki minden
szálláshelyén oltárt épít az Úrnak” (Katolikus
Egyház katekizmusa, 2570).
Ábrahám nem épít templomot, hanem kövekkel jelzett utat hagy maga mögött, melyek
emlékeztetnek Isten átvonulására: meglepő ez az Isten, mint például amikor három
vendég alakjában meglátogatja őt, akit ő és Sára udvariasan fogadnak, és aki
bejelenti neki fiának, Izsáknak születését (vö. Ter 18,1–15). Ábrahám százéves
volt, felesége pedig kilencven, többé-kevésbé. És hittek, bíztak Istenben. És
felesége, Sára gyermeket fogant. Ebben a korban! Ilyen Ábrahámnak az Istene, a
mi Istenünk, aki kísér bennünket!

Ábrahám így
közeli kapcsolatba kerül Istennel, még vitatkozni is képes vele, de mindig hű
hozzá. Beszél és vitatkozik Istennel.

A végső
próbatételig, amikor Isten azt kéri tőle, hogy áldozza fel saját fiát, Izsákot,
a vénségében kapott fiát, egyetlen örökösét. Ekkor Ábrahám drámaként éli meg
hitét, éjszakai botorkálásként, csillagtalan égbolt alatt.

Velünk is sokszor
megesik, hogy sötétben járunk, de hittel.

Maga Isten állítja
majd meg Ábrahám lesújtani kész kezét, mert látja valóban teljes készségét (vö.
Ter 22,1–19).

Testvérek, tanuljunk
Ábrahámtól, tanuljunk meg hittel imádkozni: hallgatni az Urat, úton lenni,
párbeszédet folytatni, akár vitatkozni is! Nem féljünk vitatkozni Istennel! Sőt
olyat is mondok, ami eretnekségnek tűnik: sokszor hallottam, hogy az emberek azt
mondták nekem: „Tudja, ez történt velem, és megharagudtam Istenre” –

„Volt
bátorságod megharagudni Istenre?” – „Igen, haragudtam rá!” – „Ez az imádság
egyik formája!”

Mert csak egy
gyermek képes megharagudni édesapjára, és aztán újra találkozni vele. Tanuljunk
meg Ábrahámtól hittel imádkozni, párbeszédet folytatni, vitatkozni, de mindig
készen arra, hogy elfogadjuk Isten szavát és azt gyakorlatba ültessük!

Tanuljunk meg úgy
beszélni Istennel, mint fiú az apjával: hallgassuk meg, válaszoljunk neki,
vitatkozzunk vele! Nyíltan, mint fiú az apjával.

Ábrahám így tanít
bennünket imádkozni. Köszönöm!

Fordította:
Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News
Forrás: Magyar Kurír