Sikertörténet

"Trianon mélységesen igazságtalan, de nekünk mégis sikertörténet. Ezt sose feledjük, mert gerincünk csak így maradhat egyenes. És így lehet a jövő alapköve. "

Pálmai Tamás

Sikertörténet

Trianon kapcsán emlegette ezt a kifejezést Bayer Zsolt, aki lehet szeretni vagy
sem, de történelmi valóságlátása, intelligenciája, tudása és magyarságtudata
megkérdőjelezhetetlen.

Mellbevágó első hallásra ez a megfogalmazás, de, ha belegondolunk nemcsak a „van
benne valami” illik rá, hanem a „teljesen igaz” is. Mert megmaradtunk, ma is
vagyunk, létezünk magyarként. Csonkává tett országként, de országhatárokon
messze túl terjedő nemzetként is. Bayer Zsolt példája naturalisztikus, de
plasztikus is egyben: Trianon, egy emberi testre levetítve olyan volt számunkra,
mintha valakinek levágnák mind a négy végtagját, fele vérét kieresztenék, majd
bedobnák a megcsonkított testet egy üres szobába, utána szólván: maradj életben,
ha tudsz! És mi életben maradtunk ebben a csaknem lehetetlen helyzetben is.

Sőt, nemcsak életben maradtunk, hanem annak ellenére, hogy a száz év alatt
elszenvedtük a második világháború borzalmait, kaptunk fasizmust, majd negyvenöt
év kommunizmust, volt 1956-os forradalom, nos, mindezek ellenére prosperáló
ország vagyunk. És prosperáló, izmosodó nemzet is, pedig az elszakított részek
magyarjai külön is megkapták „extrájukat”, például egy Ceausescut, egy Husákot,
vagy Titót.

Mi lehet ennek a titka? Érdekes kettőség rejlik ebben. Hisz egyrészt azért
maradhattunk meg, mert féltve őriztük nemzeti értékeinket. A nyelvtől a
hímzésig, a zenétől az étkezésig. Sokszor az utolsó pillanatban, sokszor már a
hamunak hitt néhai tűzben a legkisebb, már éppen csak pislákolva égő parazsat
megtalálva leheltünk életet beléjük. Nagy volt a kísértés, nagy volt csábítás,
nagy a lemorzsolódás, és mégis, mindezek ellenére vagyunk. És sosem mások
ellenében, másokkal szemben, mások kárára, hanem inkább kettőzött erővel
tanulva, dolgozva, teljesítve, hisz aki kisebbségben él, annak ezt kell tennie.
A zsidók így maradtak meg, igen kemény történelmi idők alatt. Mindig emlékezve.
Hisz náluk egyrészt minden generációnak kötelessége továbbadni a család, a nép
történetet a következőnek. Másrészt pedig minden összekuporgatott pénzüket arra
fordították, hogy a gyermekeik a legjobb iskolában tanuljanak. Ezek az
úgynevezett egyszerű, de mégis nagyszerű dolgok.

Az emlegetett kettőség másik ága - az értékmegőrzés mellett - a magyarság
hihetetlen beolvasztó, asszimiláló képessége. Történelmünk teljes eddigi ismert
sorában és sodrában nem egyszer úgy tudtunk megmaradni, hogy befogadtuk a
hozzánk csatlakozni akarókat, mert felismertük, hogy, ha ők azt érzik, hogy
hozzánk tartozni rang, „érdemes”, akkor nekünk erre csak egyet kell tenni:
mosolyogva kezet nyújtani. Hisz gondoljunk csak bele a svábokba például, akik
közül az öregek ma is éneklik népdalaik, beszélik érdekes nyelvüket (melyet az echt németek talán nem is értenek), de közben magyarnak vallják maguk. Vagy a
Nobel díjasainkra, akik közül nagyon sok a zsidó származású, akik büszkén
vallják magyarnak magukat, vagy 1848-ra, ahol a szabadságért harcolók közt ott
van egy, a pesti zsidó kereskedők által felállított zászlóalj.

A győztes Habsburg hatalom nevében

fellépő Haynau pedig óriási összegű hadisarcot vetett ki a magyar zsidóságra a
forradalmi szerepvállalás miatt. 

Trianon mélységesen igazságtalan, de nekünk
mégis sikertörténet. Ezt sose feledjük, mert gerincünk csak így maradhat
egyenes. És így lehet a jövő alapköve.