"Hálát adok a Jóistennek, hogy a Családbizottság élén több mint két és fél évtizedig szolgálhattam a Kárpát-medencei katolikus családokat.” - Bíró László püspök úr októberi levele.
Bíró László püspök
búcsúzó levele
KEDVES CSALÁDOK,
HÁZASPÁROK, JEGYESEK ÉS SZERELMESEK,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREK, ÉS MINDENKI, AKI A
CSALÁD ÉS AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2020.
októberében
Rózsafűzér hónapjában
Nekünk
pedig mindenkor hálát kell adnunk Istennek értetek, testvérek, akiket Isten
szeret,
azért, mert Isten kiválasztott az üdvösségre a Lélek megszentelése és az
igazság hite által.
Meg is hívott titeket erre az evangélium által, hogy elnyerjétek Urunk
Jézus Krisztus dicsőségét.
(2Tesz
2, 13-14)
Hálát adok a Jóistennek, hogy a Családbizottság élén több mint két és fél
évtizedig szolgálhattam a Kárpát-medencei katolikus családokat.
Egyházunkban hosszú évszázadokon keresztül nem kellett külön figyelnünk a
családra, mert az egészséges családok világra hozták az egészséges gyermekeket,
akik a szülők példáját követve házasodtak és alapítottak családot. Ezekben a
családokban kibontakozhattak a papi és szerzetesi hivatások. Később egyre többen
ismerték fel Magyarországon is, hogy a család igenis támogatásra szorul. A
plébániákon spontán, szinte alulról kezdeményezve kezdtek megszületni a
családcsoportok, az életvédő mozgalmak, mert sajnos szükségessé vált az élet
védelme is. Aztán országos szinten is elindultak mozgalmak. Hálával emlékezem
Ács István püspök atyára, akit még plébános korából ismertem Füzéren. Ő kezdte
szervezetten felépíteni a magyar családpasztorációt, kialakítani a házas
referens hálózatot. Sajnos rövid ideig élt ahhoz, hogy ez a kezdeményezése
megszilárduljon. Mivel a Házas Hétvége mozgalomnak is tagja volt, a Jóisten
kegyelméből püspöki szolgálatával e rövidke idő alatt sokakat elgondolkoztatott
és a családok támogatására indított.
Szent II. János Pál pápa 1994-ben meghirdette Egyházunkban az ENSZ
kezdeményezéséhez csatlakozva a családévet. Ács püspök úr akkor már halott volt.
Engem akkor szenteltek püspökké, és Seregély István érsek atya, a Püspöki
Konferencia akkori elnöke kérte, hogy fogadjam el a családokkal való törődés
szolgálatát. Mindig foglalkoztam a családokkal, mindig voltak körülöttem
családcsoportok. Ugyan egészen más kispályás játékosnak lenni, mint felvállalni
az országos felelősséget, mégis örömmel tettem eleget a kérésnek. Hálás
köszönetet mondok azoknak a házaspároknak, akikkel ebben a 26 esztendőben
Pécsett vagy máshol találkoztam. Sokat kaptam tőlük, azt gondolom, hogy minden
találkozás kölcsönös gazdagodás volt.
A
püspök testvérek segítségével lassan felépült, és egyre inkább kiteljesedett az
egyházmegyei referensek hálózata. A laikus referens házaspárokhoz papok is
csatlakoztak, és létrejöttek a különböző találkozások. A paptestvérekkel évente
kétszer találkoztunk, egy kétnapos papi továbbképzőn vidéken, és egy egynapos
budapesti összejövetelen. Rendszeressé tettük a referensekkel való találkozást;
az év elején évente más-más egyházmegyében találkoztunk, hogy ismertessük
következő évi programjainkat, majd novemberben, Máriabesnyőn, a
Családkongresszus keretében röviden kiértékeltük évi munkánkat. Örömmel
emlékezem nyári referens táborokra és kirándulásokra, ezek alkalmat adtak egymás
jobb megismerésére és a közös gondok közös megoldásán való gondolkodásra.
Hálásan gondolok a hazai és külföldi egyházmegyékre, amelyek mindig készségesen
és kedvesen fogadtak bennünket. Számomra ezekben a találkozókban az volt a szép,
hogy nem csak konferenciák voltak, hanem szinte lelkigyakorlattá fejlődtek,
közben pedig értékes, a családpasztorációban hasznosítható ismeretek kerültek
átadásra.
Az
egész családpasztorációs szolgálatot segítette a Szent II. János Pál pápa által
1994-ben kezdeményezett, majd háromévenként különböző országokban rendezett
Családok világkongresszusa és világtalálkozója. Nagyon sokat kaptam ezeken a
kongresszusokon, és igyekeztem hazahozni az ottani üzeneteket. Nagyon örülök
annak és hálával emlékezem vissza, hogy ezek a hatalmas világkongresszusok
mindig kiadtak egy előkészítő dokumentumot és ezeket szinte kivétel nélkül
sikerült magyarul megjelentetnünk. Ezáltal a magyar egyház is szinte naprakész
volt azzal a gondolkodással, amit a Vatikán képviselt.
Munkánk kezdetén nagyon sok segítséget kaptunk Trujillo bíborostól (többször is
volt Magyarországon), aki a maga kolumbiai lelkesedésével tanított bennünket
arra, hogy mire van szüksége ma a katolikus családoknak. Isten nyugosztalja őt!
Nagyon sok más alkalom is volt, amikor továbbadhattuk a világkongresszusok,
találkozók üzenetét, jelszavait. Több kiadványt tudtunk megjelentetni, ezek már
nem ásatag módon ismételgették a házasságról szóló tanítást, hanem próbálták
érzékeltetni, hogy merre is megy a világ.
Kapcsolatba léptünk az osztrák, az olasz a német és a dél-tiroli katolikus
családszervezettel, majd beléptünk az Európai Katolikus Családegyesületek
Federációjába, és ennek révén találkoztunk úgyszólván Európa valamennyi
katolikus családszervezetével. Köszönettel tartozom ezeknek a szervezeteknek és
képviselőiknek a sok és igen gyümölcsöző vélemény és tapasztalatcseréért.
Külön meg kell emlékeznünk arról, hogy családkongresszusainkba kezdettől fogva
becsatlakoztak a határon túliak is. A Jóisten megadta, hogy találkozhattam a
határon túli családcsoportokkal is. Sok öröm jutott ezekből a találkozókból
számomra. Külön meg kell említeni Erdélyt, ahol Szénégető István atya és
munkatársai vezetésével nagyon szép családpasztoráció épült fel önálló léttel,
tartalommal és lelkesedéssel. Nagy öröm számomra, hogy Székelyföldön, de a
Partiumban is jelen vannak házas csoportok. Délvidéken főként a Házas Hétvége
közvetítésével újult meg a családpasztoráció. Felvidéken is vannak ígéretes
kezdeményezések, noha a földrajzi adottságok megnehezítik a felvidéki magyarok
összetartását. Kárpátalját is meg kell említeni, ott is nagyon szép munka folyik
mind a családtámogatás, mind az életvédelem terén. Ebből a parányi
kezdeményezésből a Kárpát-medencét betöltő jelenlét lett. Hála Istennek!
Külön szeretnék köszönetet mondani ebben a búcsúzó levélben a megújulási
mozgalmaknak, amelyek közvetlenül vagy közvetve próbálták a magyar katolikus
családokat erősíteni. Nagyon nehéz lenne most felsorolni mindegyiket, ki tett
többet, ki tett kevesebbet. Minden ilyen kezdeményezésnek, amely tulajdonképp
megelőzte a családreferensi hálózat felépítését, nagyon örülök. Nagyon-nagyon
sok gazdagodást jelentett számomra is, és az egész magyar egyház számára is.
Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akikkel az élet összehozott, akik
hosszabb-rövidebb ideig munkatársaim voltak ebben a szolgálatban, akikkel hosszú
ideig havonta leülhettem egy megbeszélésre, hogy merre menjünk, mi legyen a
következő lépés. Lelkesítettek engem, és nem engedték, hogy leüljek és
ellaposodjak.
Igaz szeretettel köszöntöm utódomat, Marton Zsolt püspök atyát. Örülök, hogy
elfogadta ezt a megbízatást, hogy igent mondott erre a szolgálatra, és hogy
folytatja, amit Isten kegyelméből megkezdhettünk. Ma már egy egészen új világ
van születőben az életet, a családot, a személyt illetően. Nagy éberségre,
sok-sok erőbefektetésre van szükség ahhoz, hogy határozottan védeni tudjuk azt,
amit valóban védenünk kell, és elengedni azt, amit el kell engednünk. Egyházunk
missziós egyház, a misszió elsődleges terepe a család. Szellemi harcban állunk,
ezért fogadjuk szívünkbe a családok nagy pápájának, Szent II. János Pál pápának
szavát: „Elkötelezettségre és imádságra van szükség korunkban az egyik
legveszélyeztetettebb intézmény, a család, a társadalom alapsejtje érdekében,
mert elméletileg és gyakorlatilag egyre erősebben támadják a bomlasztó erők. Ez
félelmet kelt bennünk, hogy kérdésessé válik ennek az alapvető és mással nem
helyettesíthető intézménynek a jövője, s vele együtt az egész társadalom sorsa.
A rózsafüzér imádkozására való buzdítás a keresztény családokban – a család
lelkipásztori gondozásának tágabb keretein belül – hatékony segítséget kínál a
korunkat jellemző krízis pusztító hatásainak megfékezésére.” (Rosarium Virginis
Mariae, Apostoli levél, 2006, 6.p.) Nagyon bízom abban, hogy Zsolt atya fiatalos
lendületével sokat fog tenni a magyar családokért. Fogadjuk szeretettel az ő
szolgálatát! Én magam szeretnék visszavonulni, neki már egy új pasztorációs
modellt kell felépítenie. Álljunk mellette, és bátorítsuk őt!
Köszönöm a „Hívom a családokat” levelek olvasóinak, és mindenkinek azt, hogy a
legkülönbözőbb módokon sokszorosították, terjesztették ezeket a leveleket.
Kívánom, hogy családcsoportjaink ne laposodjanak el, ne legyenek pusztán
pogácsázó vagy teázó klubbá, hanem mindig keressék meg azt a vezérfonalat, amely
mentén dolgozhatnak, megújulhatnak. Ne engedjük, hogy beszűküljön az, amit
családcsoportnak nevezünk, ami a házasság, a család lelkiségét akarja szolgálni!
Ne engedjük, hogy valami unalmas, együgyű fórummá váljon!
Befejezésül szeretném megköszönni az immár két éves betegségem alatt kapott
sok-sok imádságot. Örömmel mondom, hogy úgy látszik a gyógyulás irányába
haladok, és talán még egy nagyon-nagyon kicsit talpra is tudok állni. A
lábadozás tovább tart, de még sok időt vesz igénybe.
Kívánok minden családnak házasságra figyelő, életet elfogadó boldog családi
életet, boldog jövőt Isten áldásával! Az egyház és a nemzet jövője nem a nagy
fórumokon, kongresszusokon, nem is a Parlamentben dől el, hanem a családi
otthonokban. Vigyázzuk a családi tűzhelyet, a házi szentélyt!
Ezért tehát, testvérek,
legyetek állhatatosak, és őrizzétek szilárdan a hagyományokat, amelyeket akár
beszédünkből, akár levelünkből tanultatok. Urunk, Jézus Krisztus pedig, és
Isten, a mi Atyánk, aki szeret minket, s örök vigasztalást és jó reménységet
ajándékozott nekünk kegyelemben, bátorítsa és erősítse meg szíveteket minden
jótettben és beszédben.
(2Tesz
2, 15-16)
Bíró László püspök
forrás: csaladlevel levelezőlista
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni