Kicsorbult az ellenzéki csodafegyver

"Lehet, hogy nem figyeltem, de mintha a Gyurcsány házaspár személyesen nem vett volna részt Bíró László kampányában. Oda parancsolták viszont Budapest főpolgármesterét, aki kivételesen talán otthon hagyta a biciklijét. Nem akarom elviccelni a témát, de mintha azt üzente volna az őszödi Böszme: ne mi égjünk le, inkább a Párbeszéd főembere."

Kicsorbult az
ellenzéki csodafegyver

Lehet, hogy nem
figyeltem, de mintha a Gyurcsány házaspár személyesen nem vett volna részt Bíró
László kampányában. Oda parancsolták viszont Budapest főpolgármesterét, aki
kivételesen talán otthon hagyta a biciklijét. Nem akarom elviccelni a témát, de
mintha azt üzente volna az őszödi Böszme: ne mi égjünk le, inkább a Párbeszéd
főembere.

Először akkor kezdtem
megnyugodni a szerencsi választás dolgában, amikor Márki-Zay és Fekete-Győr
bejelentkeztek szavazóköri megfigyelőnek. Lehet ezt az odafigyelés és a
szolidaritás jelének magyarázni, de nekem arról árulkodott, hogy Bíró Lászlónak
nincs elég bizalmi embere. Már tudjuk, szavazója sem volt elegendő.

Tekintettel arra, hogy Koncz
Ferenc 2018-ban „csak” 49,3 %-kal győzött, ha mindenkit, aki nem Fidesz-KDNP
szavazó, egybe tudtak volna terelni, akkor az ellenzék győzhetett volna. A
Jobbikos Bíró László korábban 31,6 százalékot, azaz több, mint kétszer annyi
szavazatot kapott, mint az MSZP jelöltje, és ő utánuk már csak öt százalék
alattiak voltak. Logikusan Bírót kellett indítaniuk. Ha nem, akkor
megkérdőjeleződik a Jobbik számára, hogy érdemes-e részt venniük az ellenzéki
összefogásban. Megkapták tehát a lehetőséget. Az eredmény kudarc. A Népszava is
megírta, hogy csak jelképes értelemben a kétharmad lebontása a tét, valójában az
ellenzéki összefogás főpróbájáról van szó. Főpróba megvolt, a darab megbukott.
Ha a Jobbik professzionális párt lenne, Bíró korábbi teljesítménye alapján
megszerzi a közös jelölt állításának jogát, és a baloldali szavazók számára
Bírónál inkább elfogadható embert indítanak. De ehhez kevés volt Jakab „vágott
dohánya”.

Koncz Zsófi
mozgósítása 70 százalékra sikerült, Bíróé 64-re. E hat százalékos eltérés
szerintem az a veszteség, ami természetes, ha a különböző pártok híveit egy
táborba kényszerítik. A választópolgár ugyanis nem szám, vagy nem darabárú, akit
pártközpontok mélyén kialakított megegyezések szerint ide vagy oda lehet tenni.
A polgár a saját feje után megy, ami nem mindig azonos a pártemberek fejével. Az
összefogás ennek ellenére valamennyire működött, Bíró százaléka bő 31-ről 45-re
ugrott, csak ez kevés volt. Az Orbán elleni gyűlöletre épített koalícióban nem
lehet számítani arra, hogy minden párt híveinek száz százalékát egy közös jelölt
mögé tudja állítani.

Egy időközi választás
tapasztalatait nem lehet átvinni az országos választásra. Ezért ez a mostani
győzelem nem indokol semmi önelégültséget a kormányoldalon. Hogy az ellenzéki
boszorkánykonyhákban mit főznek ki, még nyilván nem tudhatjuk, de nekik alaposan
át kell gondolniuk, hogy miként álljanak fel két év múlva.

Nem az a fő kérdés, hogy
milyen formában indul el Orbán ellen az ellenzék, hanem az, hogy kik indulnak. A
magyar demokrácia szempontjából sajnálatos, hogy a túloldalon sem programban,
sem személyiségben nincs senki, akitől az ország valami jót várhatna.

Érdekes a Jobbik reakciója.
Sérelmezte az ellenük kiélezett kampányt, majd közölte: egy demokratikus
országban Bírónak kellett volna győznie. Ez az egyik legfurcsább ismérve a
demokráciának, érdemes feljegyezni a politológia nagykönyvébe.  Ezután levonták
a következtetést: Az mindenesetre kiderült a választási eredményből, hogy az
ellenzéki összefogásnak nincs alternatívája, csak így lehet leváltani az
Orbán-kormányt 2022-ben.

Az MSZP hasonlóan látta: Ez
a választás az ellenzéki összefogás sikeres próbája volt, nyilatkozták.
Gyurcsányék némák maradtak. Talán ismerik a mondást: Ha hallgattál volna, bölcs
maradtál volna.

Surján László