"Időről időre talán nem árt fölhívni olvasóink figyelmét arra a jelentős (bár ez magunk, szerzők részéről szerénytelen kissé) vállalkozásra, amely a Napút folyóirat online felületén külön ablakban megnyitható és böngészhető. Izgalmas írások sorjázva követik egymást - s talán a sorjázás, mint jelző, nem egészen haszontalan ilyetén összefüggésben. S ha már szerénytelenség, úgy hadd szabadjon a magam írását ajánlani itt és ott kitartó olvasóinknak. Kezdetben egy kedvcsináló részlet, s aki az egészre kíváncsi, bátran nyissa meg az alatta található hivatkozást." - Tamási Orosz János írása
Tamási Orosz János
Magyar
Önazonosságtár, avagy
identitás kortársaink tükrében
Időről időre talán nem árt
fölhívni olvasóink figyelmét arra a jelentős (bár ez magunk, szerzők részéről
szerénytelen kissé) vállalkozásra, amely a Napút folyóirat online felületén
külön ablakban megnyitható és böngészhető. Izgalmas írások sorjázva követik
egymást - s talán a sorjázás, mint jelző, nem egészen haszontalan ilyetén
összefüggésben. S ha már szerénytelenség, úgy hadd szabadjon a magam írását
ajánlani itt és ott kitartó olvasóinknak. Kezdetben egy kedvcsináló részlet, s
aki az egészre kíváncsi, bátran nyissa meg az alatta található hivatkozást.
"Hatvannyolc éves vagyok. Nagyjából
ennyi ideje tűnődöm azon a kérdésen, melyet immár hónapokkal ezelőtt szegeztek
nekem. „Mit jelent Önnek itt és most a magyar identitás tudata? Létezik-e tiszta
formája? Feltör-e még valahonnan a maga tiszta forrása?” A fogalmazás
kristálytisztán, precízen fedi le azt a bizonytalanságot, ami bármikor és
bármilyen helyzetben körülfonja azt, aki még csak nem is a pontos választ, hanem
az általa elfoglalható társadalmi helyét, szerepét keresi. Az aktuális kordon
valamelyik oldalán. S ez egy állandó, folyamatos, permanens keresés –, azóta
tart, mióta először veszi szemügyre a megszülető ember a helyet, ahová
titokzatos sorsa (el)rendelte. Hatvannyolc éve, írtam magamról, de az első, amit
már tudatosan fölmérhetek s fölmérsz világod állapotából, az maga a világ
fölmérésének kísérlete. Hiszen az „itt és most” szigorú betartása annyit jelent:
mindent eldobsz abból, amit az identitás érzése és értelme, generációk
tapasztalatainak összegződő értéke és annak „könnyűnek találtatott”
értéktelenebb elegye jelent és jelenthet örökséged helyes értelmezése során. És
itt, ha figyelmesen követem s követed azt, amit írtam, máris a szavak furcsa
súlya sorjázódik a mondatokra. Örökséged? Annak egésze, vagy csak annak egy
része? És melyik része? Helyes? Mit értesz ez alatt? Megfelelést annak, amit a
pillanatnyi kor helyesnek vél, vagy a helytelennek mondott felé fordulni, hisz a
kor úgyis mindig csupán pillanatnyi? Értelmezés? Mások nélkül képes lehetsz-e
erre, s ha igen, akkor egy adott értelmezésed mindig egybeesik-e valamely
korábbi értelmezéseddel? S így vannak-e ezzel a rád kényszerített, és/vagy az
általad megtalált, választott mestereid?
A nyiladozó értelem folyamatos
kontroll alá helyezi, ösztönösen is, a tapasztalat tényeit a róluk fogalmazott
állításokkal együtt – teszem ezt, mint írtam, magam is hatvannyolc éve,
leginkább versben kísérletezve. Minden mást, mit gondolattal, szóval vagy
cselekedettel elkövettem, azokban gyónva meg. Kételyeimet, keserveimet;
külön-külön élve meg az eszmélet útján az igazság jelenlétének hiányát s az
igazság hiányának jelenlétét."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni