Máraitól Fekete-Győrig

"Alighanem sokan felháborodnak, hogy kerülhet ez a két név egymás mellé. " - ha tovább olvassák, megértik.

Máraitól Fekete-Győrig

Alighanem sokan felháborodnak, hogy kerülhet ez a két név egymás mellé. Kérem,
legyenek türelemmel.

Mostanában egyre több helyen kerül elém egy Márai Sándor idézet. Olyan világ
jön, / amikor mindenki gyanús, aki szép. / És aki tehetséges. / És akinek
jelleme van…  A szépség inzultus lesz. / A tehetség provokáció. / És a jellem
merénylet!… Mert most ők jönnek… / A rútak. / A tehetségtelenek. / A
jellemtelenek. És leöntik vitriollal a szépet. / Bemázolják szurokkal és
rágalommal a tehetséget. / Szíven döfik azt, akinek jelleme van.

Mikor keletkeztek ezek a sorok? Mint minden jelentős alkotás, ezek szavak is
önálló életet élnek, s az olvasón múlik, kikre vonatkoztatja. De az
irodalomtörténet hitelesítheti az író eredeti gondolatát. Kik döfik szíven
azokat, kiknek jellemük van? Megtették ezt a nemzetiszocialisták is, magyar
vonatkozásban gondoljunk például Radnótira, de a Rákosi időkben és Kádár alatt
is fontosabb volt a párthűség, mint a tehetség. Tehát kik a rútak? Kik a
jellemtelenek? Mikor jön el ez a nemkívánt világ? Vagy túl vagyunk rajta?

Az
idézet a Judit ... és az utóhang című, 1980-ban írt Márai regényből származik. A
főhőst, Juditot, az ostrom utáni Budapesten egy író figyelmezteti, hogy
vigyázzon:

•  „Mire
  vigyázzak? A ruszkikra …

Vállat vont:

• Azok
  csak meg akarják ölelni. Azután elmennek. De jönnek mások… olyanok, akik le
  akarják nyúzni a húst az arcáról. Mert szép.”

Ekkor az író alaposan megnézte az asszonyt, majd „Szigorúan mondta, mint a pap,
mikor prédikál:

•  Olyan
  világ jön, amikor mindenki gyanús lesz, aki szép. És aki tehetséges. És akinek
  jelleme van. – Rekedten szólt. – Nem érti? A szépség inzultus lesz. A tehetség
  provokáció. És a jellem merénylet! … Mert most ők jönnek, mindenfelől,
  előmásznak, százmillióan és még többen. Mindenütt. A rútak. A tehetségtelenek.
  A jellemtelenek, És leöntik vitriollal a szépet. Bemázolják szurokkal és
  rágalommal a tehetséget. Szíven döfik azt, akinek jelleme van. Már itt vannak
  … És egyre többen lesznek. Vigyázzon! ...”

Ebből a részletből született meg a – voltaképp joggal – Márainak tulajdonított
vers. Az idézet, ha a kommunizmusra vonatkoztatjuk, nem jóslat, csak tény. De a
mai valóságot még jobban jellemzi, tehát jóslat a javából.

De
hogy jön ide Fekete-Győr? Ő is megtalálta az idézetet, és kijelentette, hogy ez
a világ eljött, a mai magyar vezetés testesíti meg, de majd ők rendet tesznek.
Felháborodhatnék, vagy visszadobhatnám a labdát, mert a Momentumra mintha jobban
illenék az idézet, mint a kormányoldalra. De ne essünk bele ugyanabba a
tételtévesztésbe, mint Fekete-Győr, aki nem látja a fától az erdőt. Márai nem
Magyarországról írt. A rémkép, amit lefest, világjelenség. Ez, mint uralkodó
szellemi irányzat nem tőlünk, még csak nem is Közép-Európából indult ki. A
szabadság szép jelszava alatt ránk zúduló véleményterror forrása az
Atlanti-óceán két partján van, és onnan önti el a világot. De épp Közép-Európa
történelmi tapasztalatai alapján ismerhető fel ennek a világnak a hamis volta.
Hogy ez a néhány ország elég erős lesz-e megmenteni az európaiságot, hogy lesz-e
erőnk, hogy mint szirt a habok közt, megmaradjunk, még nem dőlt el. Szomorú
viszont, hogy akadnak Fekete-Győrök, akik csak az orruk elé néznek, és egy
kultúra pusztító világ méretű tűznél, amikor oltani kellene, a maguk szánalmas
kis pecsenyéjét sütögetik.

Surján
László