"A sajtó nyelvén az az időbeli távolság, amelyből valamely eseményt, rendszert, elmúlt dolgot látunk, megítélünk."
Pálmai Tamás
Perspektíva
A szigorú meghatározás szerint az a
távolság és nézőszög, amelyből a szemlélő valamely térbeli jelenséget
áttekint. Hát ez elég száraz szöveg. A művészeti sem sokkal jobb: az ábrázolt
tárgy valóságos térbeli elhelyezkedésének, főképpen harmadik kiterjedésének
érzékeltetése a vonalaknak, színeknek bizonyos módszer szerint történő
alkalmazásával. Na, ettől sem lettünk sokkal boldogabbak. Aztán végre valami
bíztató: távlat. Ez már közelít ahhoz az átvitt értelmi megfogalmazáshoz,
amelyben talán e legtöbbet használjuk. A sajtó nyelvén az az időbeli távolság,
amelyből valamely eseményt, rendszert, elmúlt dolgot látunk, megítélünk. Lássunk
egy példamondatot: „A múltat helyes perspektívából kell megítélni. Évtizedek
perspektívájából már másképp látjuk a dolgot.” Ha visszatérünk a távlat szóhoz,
az kicsit a jövőt, a reményt is jelenti, a nyíló látószöget, a jobb kitekintés
lehetőségét, a fejlődést. Persze, mindez sok mindentől függ, hisz, ha a béka
perspektívájából szemléljük a valóságot, az nem túl bíztató jövőt vázolhat.
Ennek ellentéte a madártávlat, ami ugyanannak a valóságnak teljesen más
látásmódját, így értelmezését is eredményezheti.
A szó maga a latin perspiciere (keresztüllát,
átlát) származéka. Képzőművészetben a perspektíva szabályainak megfelelően
szerkesztett képen megkülönböztethető a részletek távolsága (az emlegetett
távlat), a kép mélysége. Más keresőoldalakon barangolva is ismerős
értelmezésekbe botolhatunk: „átvitt értelemben egy terv, életpálya
várható sikerességére utal, máskor arra, hogy egy nézőpont elég hatékony a
megfigyelt jelenség áttekintésére.”
De miért is járok körbe e fogalom körül?
Mert szeptember 19-én volt éppen harminc éve, hogy Békésre érkeztünk, mert
lassan egy éve, hogy nem veszek részt a városi politikában, mert lassan tíz
hónapja élünk a vírussal együtt. Megannyi ok arra, hogy más perspektívából
lássam a világot, mint eddig. Az eltelt harminc békési év egy alap, ahonnan
körülnézhetek, és megállapíthatom, hogy az idő könyörtelenül telik, hogy
befogadtak, hogy itthon érzem magam, hogy mindezek mellett mindig erdélyi
maradok lélekben, s, hogy mindez éppen így jó. Jó, mert magamat tudom mutatni,
úgy, ahogy vagyok, minden máz nélkül, és így, őszinte pőreségemben fogadtak, el
olyannak, amilyenné itt lettem. Sokaknak elkoptatott szöveg, hogy itthonról
hazamegyek Sepsiszentgyörgyre, és onnan, otthonról meg hazajövök Békésre, de
nekem ez a való igazság. Mint ahogy az Mikes Kelemen örök mondata is, aki úgy
megszerette Rodostót, hogy nem feledhette Zágont. Az aktív politikából
kivonulva, meg kis képzeletbeli kaján ördögöcske költözött az egyik zsebembe,
aki folyamatosan figyel, és meg-megbök, ha azt észleli, hogy valaki másképp
viszonyul hozzám, mint mikor még alpolgármester voltam. Érdekes, hogy nem túl
gyakran mocorog ez a jószág, s ha nagy ritkán igen, akkor is valaki „tanult”
ember huncut voltára világit rá. Az igazi, „egyszerű” emberek részéről semmilyen
megkülönböztetést nem észlelt. És ez a lényeg, hisz a popóját ki-ki megtanulta
tisztán tartani, nem kell ehhez a mások „nyelvi” segítsége.
A vírus meg itt ragadt velünk és sajnos
meghatározó módon befolyásolja mai világunkat és jövőnket. Ebben a helyzetben a
legfontosabb feladatunk megtalálni azt a helyet, ahonnan a legjobb perspektíva
nyílik a védőoltás utáni jövőre, a közös Kárpát-medenceire.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni