Amikor Németország hét évtized alatt harmadszor támadta meg Franciaországot, úgy tűnt, hogy sikerült végső csapást mérnie. Kikergette az angolokat a kontinensről. A franciák a csatatereken elbuktak. Országuk nagyrésze megszállt terület, a maradékon egy jól ellenőrzött bábállam. Európa többi országa, vagy legyőzve hevert a lábainál, vagy szövetségesnek lehetett tekinteni, esetleg jóindulatú semlegesnek. Hátra volt még a Balkán, de minden oka megvolt Hitlernek azt hinni, azt tesz, amit csak akar. A józan ész azt követelte, hogy minden francia maradjon nyugton, és várja, hogy a léggömb – mint a nagy birodalmak általában - majd csak kipukkad. De nem ez történt. Megszervezték az ellenállást, és ott mértek csapást a németekre, ahol csak tudtak.
Ezt a közismert történetet azért elevenítem fel, mert rá akarok mutatni az francia ellenállásnak egy jellegzetességére, ami talán sikerének titka is volt: mindenki félre tette az ilyen vagy olyan politikai elképzeléseit, s csak egy szempont számított: Hitler mellé állsz vagy szembe szállsz vele?
Talán túlzásnak mondhatja valaki, ha a világháború pusztítását a jelenlegi járvánnyal hasonlítom össze, és a halottak számát tekintve valóban az. A mostani bő két millió halál nem azonos a mintegy 75 millióval. De nem számolgatják az áldozatokat, akik számára minden egyes emberi élet végtelen érték, hanem mindent megtesznek, hogy megállítsák a vészt. Ahogy tették ezt a francia ellenállók, félretéve egyéb vitáikat, sőt, amikor kifáradta a vész haragja, még arra is képesek voltak, hogy egy ideig együtt kormányozzanak.
Van tehát példa, s most a járvány idején sajnos kiderült, hogy itt Magyarországon még egy ekkora probléma sem elegendő ahhoz, hogy ne önérdekeivel törődjön az ellenzék. Csak egyetlen példát mondok. A járvány kapcsán a miniszterelnök többször kijelentette, hogy minden ember számít és mindenkit, aki megbetegszik, meg fogunk gyógyítani. Gondolom senki nem hitte, hogy Orbán Viktor és csapata odamegy a betegekhez és rájuk teszi gyógyító kezét, aminek mágikus hatására a vírusok kitakarodnak a betegből. Egy miniszterelnöknek van felelőssége a járványnak, de nem a betegeknek a kezelésében. Ami egyébként a legjobb orvosi munka esetén sem garantálja a gyógyulást. A miniszterelnök, illetve a kormány felelőssége abban áll, hogy legyen kórházi ágy, legyen meg a szükséges berendezés, jelesül ezen vírus esetén lélegeztető gép, és legyen a betegség tüneteit csillapítani, jó esetben gyógyítani képes orvosság. Megítélésem szerint mindez meg is volt, és idén a sor kiegészült a védőoltás lehetőségével, aminek az ütemezése a szállítóktól függ. A kormány érdekünkből kitört az uniós keretekből, és eredményesen lépett, hogy az átoltottság elérését siettesse.
Hogy eközben az ellenzék hol és hányszor próbált zavart kelteni, a munkát hátráltatni, nem sorolom. Mint mondtam: egyetlen példa elég. A valaha jobbreményű Jobbik pillanatnyi elnöke pökhendi felszólalásában számon kérte a kormányfőn a „mindenkit megmentünk” ígéretet, szembesítve azzal a 13 ezer halottal, akiket sajnos elveszítettünk.
Költői túlzás volt Orbán Viktor ígérete, hogy mindenkit megmentünk? Szerintem nem. Ami rajta múlt, megtette. Nincs mit számon kérni. Jakab úron viszont számon kérhetjük, ha már annyira balra tart, a francia kommunisták életet is áldozó együttműködési készségét. Tegyük is meg, ha majd lehet, a szavazófülkében.
Surján László