Sajnos idén is úgy rohan az idő, mint tavaly. Szilveszterkor azon nevettünk, hogy szépen megöregedtünk, mert alig bírtunk éjfélig fennmaradni, pedig összegyűltünk vagy hatan, hogy egymást támogassuk ebben a nehéz feladatban. Végül sikerült a maradékhoni és az erdélyi éjfélt is megünnepelni, de mire felocsúdtunk volna már el is telt bő két hét az évből.
Szeretek főzőcskézni. Kreatív dolognak tartom és számomra pihentető is, mert amíg a konyhában ténykedek, nem gondolok semmire, szellőzik az agyam, vagy a Kossuthot hallgatom. Néha vannak egész tartalmas műsorok.
Mások segíthetnek, de nekünk kell elvégezni a munkát - írja Robert J. Tamasy egy írásában. Erre mondtam, hogy hát igen. Hiszen olyan kézenfekvő igazság ez. Mert a munkát tényleg el kell végeznie valakinek. Ismét őt idézem: „és ha ez olyan munka, amelyet csak te tudsz elvégezni, akkor vagy elhatározod, hogy elvégzed, vagy az biztosan nem lesz kész.” Ez is nagy igazság. Egy szintén amerikai úriember, bizonyos Tim Kight pedig így oktat: „Az orvosok nem tesznek egész-ségessé. A táplálkozási szakemberek nem tesznek karcsúvá. A tanárok nem tesznek okossá. Az edzők nem tesznek fitté.
Lehet sokunknak ismerős a régi népmese a bölcs öregemberről, amelyben egy leszerelt katona hazafele menet találkozik vele, és a sok év szolgálat alatt összekuporgatott három aranyát sorra nekiadja egy-egy jó tanácsért. Az első hallásra kicsit banálisnak tetsző mondatok azonban előbb kisebb vagyonhoz juttatják az obsitost, majd az így szerzett pénzecskéjét és az életét is megmentik, végül pedig a boldogságot is elhozzák számára. Mert - szól a régi mondás - jó az öreg a háznál.
A magyar nemzet politikájának hét törvénye látható felírva erre a különleges ajándéktárgyra, amely a magyar miniszterelnök birtokában található. Ebbe beletekintve - saját magunk mellett - a XXI. századi Magyarország nemzeti politikájának alappilléreit is láthatjuk, olvashatjuk. Ezeket Orbán Viktor fogalmazta meg tavaly augusztus 20-án, ünnepi beszédében, amelyet az összetartozás emlékhelyének átadásán, a Kossuth Lajos téren mondott el.
Lássuk tételesen e törvényeket és próbáljuk meg hozzátenni saját gondolatainkat, vagy azt, ami éppen eszünkbe jut elolvasásukkor!
Tavaly ilyenkor még abban bíztunk, hogy majd nagyszerű, régi karácsonyunk lesz. Nem lett. Aztán szilveszter sem úgy sikeredett, mint eddig. Most ismét húsvét közeleg, és már most világos, hogy annak is örülnünk kell, ha nem lesz szigorítás, nemhogy lazítás.
Megesik ez az emberrel, ha nem lesz belőle idejekorán média-zombi (tisztelet a hírek világa ritka kivételeinek). Szóval, elméláztam azon, amiket az elmúlt idő-szakban írtam, és amiket érte kaptam. Gratuláció, féltés és szitok egyaránt volt közöttük. Ami jó szerintem, mert nincs rosszabb a langyos és rózsaszín semlegességnél. A politizálásról is sokszor szóltam. Csak ismétlésül: ha tisztán próbáljuk művelni, az a közéletben való tudatos részvételt jelenti és semmi mást. Ami persze nem mindig ilyen egyszerű és patyolat.
Minap tartotta évértékelő beszédét Gy. (gyé, mint gyáva, gyenge, gyötrelmes lelkű, gyiloklesős hajlamú, gyalázatos, stb.) Ferenc, aki most épp oltás-semleges pozíciót vett fel az eddig otrombán és egyben sunyin oltás ellenes helyett. Szerintem ő is érzi, hogy Kínához közelítenie szükséges, hiszen kicsiny földrészünk nagyipara sem elég - már a Nagy Keleti Baráti Ország Végtelen Mennyiséget Gyártani Képes - gazdasága is kell ahhoz, hogy harapós mosolyú pojácánknak elég köpenyege legyen. A régieket addig forgatta, hogy már minden oldalát ismerjük. Vadonatúj kelletik.
Barátommal beszéltem minap. Amióta vírus van, csak „nyugdíjas munkahelyére” sétál át naponta, emberrel - a családján kívül - nem találkozik. Szigorú szabály-követésének, óvatosságának hála eddig megúszta a bajt és most már reménykedünk, hogy az oltásig is eljutunk malőr nélkül. Egy dolog azonban megdöbbentett abból, amit mondott: „Komám, lassan keresnem kell a szavakat, ha ez így megy, elfelejtek beszélni.” Kicsit gondolkodva rájöttem, hogy igaza van.
