A kárpátaljai Korláthelmec magyar óvodáját segítik


A Magyar Patrióták Közössége szeretettel meghívja Önt és családját a kárpátaljai Korláthelmec magyar óvodájáért szervezett jótékonysági estjére, melyet 2018. március 13-án 19 órai kezdettel tartunk meg Budapesten, a Duna Palotában.


Idén a kárpátaljai Korláthelmec magyar óvodáját segítik

A Magyar
Patrióták Közössége szeretettel meghívja Önt és családját a kárpátaljai
Korláthelmec magyar óvodájáért szervezett jótékonysági estjére, melyet 2018.
március 13-án 19 órai kezdettel tartunk meg Budapesten, a Duna Palotában.

Idei
rendezvényünkkel az Ungvártól 14 km-re délkeletre, a Kárpátok lábainál található
kilencszáz lelkes Korláthelmec magyar óvodájának megépítését fogjuk támogatni.
Korláthelmecet ma már jobbára ukrán települések veszik körül, így a kárpátaljai
magyarság egyik végvára.

Az
ünnepélyen 
műsort ad az Anima Soni
együttes
, amely a Pesterzsébet
Központi Református Gyülekezet ifjúsági zenekaraként jött létre. A jótékonysági
est védnöki tisztségét a korábbi évekhez hasonlóan idén is 
Pánczél
Károly
, az Országgyűlés Nemzeti
összetartozás bizottságának elnöke vállalta el.

Időpont: 2018.
március 13. kedd 19 óra

Helyszín: Duna
Palota
 (Budapest V.
kerület, Zrínyi utca 5. – a Bazilika közelében)

A belépőjegy ára: 2000 Ft

További
információ rendezvényünkről és Korláthelmecről:



https://www.magyarpatriotak.hu/korlathelmec

Az ünnepélyhez
hagyományosan jótékonysági gyűjtés is kapcsolódik, így aki nem tud személyesen
részt venni a jótékonysági esten, adományát banki átutalással is megküldheti.
A Magyar Patrióták
Közössége a

63200171–11070966

számú bankszámláján fogadja az adományokat. Kérjük, megjegyzésnek írja be, hogy

Kárpátalja.
(Nemzetközi
számlaszámunk / IBAN: HU12 6320 0171 1107 0966 0000 0000, SWIFT-kód: TAKBHUHB) 
Az
adományokat köszönjük!

Mindenkit szeretettel
várunk, akinek fontos a kárpátaljai magyarok sorsa és a nemzeti összetartozás
ügye!

Magyar Patrióták Közössége


www.magyarpatriotak.hu