"Boldog vagyok, hogy a gondviselés fiúival áldott meg azon pillanatban, midőn Európára nézve egy általános kiengesztelődés korszaka mutatkozik. Arra fogom őt oktatni, hogy a népek ne legyenek önzők s hogy Európa nyugalma minden egyes nemzet gyarapodásától függ.” - mondta III. Napóleon 1856. március 19-én.
Surján László
Lesz-e
kiengesztelődés (Közép-) Európában?
1856.
március 17-én hajnali negyed négykor III. Napóleon francia császárnak fiúgyermek
született. A korabeli tudósítás szerint a császár két nappal később fogadta a
gratuláló küldöttségeket. Ekkor mondta a következőket:
"Boldog
vagyok, hogy a gondviselés fiúival áldott meg azon pillanatban, midőn Európára
nézve egy általános kiengesztelődés korszaka mutatkozik. Arra fogom őt oktatni,
hogy a népek ne legyenek önzők s hogy Európa nyugalma minden egyes nemzet
gyarapodásától függ.”
Ezek
szerint a recept már több mint másfél évszázada ismert. De a recept mit sem ér,
ha nem vesszük be az orvosságot. Általános kiengesztelődés? Háborúk sora csapott
azóta le ránk. 1945 óta ugyan béke van Európában, sőt program is lett a
kiengesztelődés, de még az egymással összefogott uniós tagállamok is szívesebben
alakítják a közös szabályokat a maguk, mint az egész közösség javára. E
tusakodásban régiónk államai részben egymásra találtak, de még közöttünk is
várat magára az őszinte, szívből jövő kiengesztelődés. A múltbéli vélt és valós
sérelmek gátolják a közeledést. Mert mit sem ér, ha a császár fiát arra nevelik,
hogy a népek ne legyenek önzők, ha a népek valójában önzők.
Dsida
Jenő jut eszembe, aki arra a XIX. század óta gyakran hangoztatott kijelentésre,
hogy a kereszténység megbukott, így reagált: „Nevetséges: hogyan bukhatott volna
meg az, ami tulajdonképpen még uralomra sem került? Az úgynevezett keresztény
Európa kétezer év alatt még meg sem próbált igazán keresztény lenni.”
Érdemes
lenne egyszer megpróbálni. Csak jobb lehet annál, mint ami ma van.