"A hit továbbadását leggyakrabban a hitigazságok és a vallási gyakorlatok ismertetésére szoktuk redukálni. Arról azonban, hogy a hit Isten élő, valóságos megtapasztalását is magába foglalja, meg szoktunk feledkezni. Ha azonban ezekre a tapasztalatokra nem figyelünk fel és nem is válnak életünk részévé, a keresztény tanítás puszta vallásossággá és rituális cselekedeteknek az egyházi intézményekben való ismétlésévé redukálódik, és igen kevés hatással lesz mindennapi életünkre.” - Bíró László püspök úr áprilisi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2018.
április
Folytatom
a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma által írt és Ferenc pápa Amoris
Laetitia c. apostoli buzdítására alapozott katekézis-sorozat alapján a Szent
Család történetének elemezését.
A
család Isten szavának fényében. Nem csupán hagyományos hitbuzgalmi
cselekedet volt, hogy József és Mária Húsvétkor felment a jeruzsálemi templomba,
hogy Izrael népének Egyiptomból való megszabadulásáért hálát adjon Istennek, és
Isten áldását kérje jelenükre és jövőjükre. Életük alakulásában Isten szava
eddig is fontos szerepet játszott, Mária otthonában, József álmában értesült a
titokzatos isteni tervről, és noha e terv részletei számukra homályban maradtak,
mindketten belegyezésüket adták. Máriához „az angyal bement” (Lk 1, 28),
Józsefnek „az Úr angyala álmában megjelent”. (Mt 1, 20) Az angyal
közvetítette isteni szavak megérintették a szívüket és ők egész életükre
elköteleződtek. Ezek a szavak nekik szólnak, őket informálják és új, különleges
és váratlan eseményekre figyelmeztetik őket, de mindenekelőtt személyes
kapcsolatfelvétel velük.
Isten
mindkettőjüknek azt üzeni: „ne félj!”. (Lk 1,30; Mt 1,20) Ferenc pápa
megvilágítja ennek az üzenetnek az értelmét: Isten szavai nem elvont tételeket
közvetítenek, hanem megnyugtatást és iránymutatást adnak minden válságba került
vagy szenvedő családnak. Megmutatja nekik az úti célt, ahol Isten „letöröl
majd a szemükről minden könnyet, és nem lesz többé sem halál, sem gyász, sem
jajgatás és fájdalom". (Jel 21,4)
Az, hogy
Mária és József minden évben Húsvétkor, készen állva az utazással abban az
időben együtt járó váratlan események elfogadására, felment a jeruzsálemi
templomba áldozatot bemutatni, és hogy magukkal vitték Jézust is, arra mutat,
hogy megtapasztalták és állandóan újra és újra érzékelték Isten üzenetét
mindennapi életükben. Egész életük titokzatos terve ugyanabból a szálból van
szőve: Isten üzenetéből. Ennek az üzenetnek a szavai vezérlik őket a betlehemi
barlangba, ahol megszületik a Fiú, amint azt Mikeás próféta megjövendölte (l. Mt
2,6); majd Egyiptomba, hogy megvédjék Jézust Heródestől (l. Mt 2,6); és hívja
őket vissza Izrael földjére Heródes halála után. (l. Mt 2.19-23)
Hogyan, és milyen gyakran olvassátok családotokban a Szentírást?
A Szent
Család élete arra tanít minket, hogy Isten szava több, mint vallási igazságok
gyűjteménye, több, mint katekézis vagy a gyakorlatban alkalmazandó erkölcsi
útmutatás. Isten szava üzenet, mély, élő kapcsolatot létesít az emberpárral. Így
kezdődik a család története. Ez a tapasztalat készteti a szülőket arra, hogy
gyermekeiknek beszéljenek Isten szaváról. „Ezért a család az a hely, ahol a
szülők válnak gyermekeik számára a hit első tanítóivá. Személytől személyig
tartó "kézműves" feladat ez.” (AL 16)
A hit
továbbadását leggyakrabban a hitigazságok és a vallási gyakorlatok ismertetésére
szoktuk redukálni. Arról azonban, hogy a hit Isten élő, valóságos
megtapasztalását is magába foglalja, meg szoktunk feledkezni. Ha azonban ezekre
a tapasztalatokra nem figyelünk fel és nem is válnak életünk részévé, a
keresztény tanítás puszta vallásossággá és rituális cselekedeteknek az egyházi
intézményekben való ismétlésévé redukálódik, és igen kevés hatással lesz
mindennapi életünkre. Manapság általános jelenség, hogy a fiatalok a szentségek
felvétele után már nem járnak a plébániára, nem mennek el a liturgikus
eseményekre a templomba, még a „kötelező, szent” ünnepeken, karácsonykor,
húsvétkor sem. Néhányan még csodálkoznak is azon, hogy a fiatalok nem akarnak
templomba járni, holott a valóságban otthon, és a mindennapi életben nem
tapasztalhatták meg Isten szavának hatását. Sürgősen változtatni kell tehát a
hit továbbadásának gyakorlatán és először Jézus Krisztus bemutatásával kell
kezdenünk a tanítást. Ferenc pápa joggal mondja: „A családban és a családok
körében az evangéliumi üzenetnek mindig fel kell hangzania. Ezek a szavak a
legszebbek, legkiválóbbak, legvonzóbbak és ugyanakkor a legszükségesebbek,
ezeknek kell az evangelizáló tevékenység
középpontjában állnia. Ez az
első és legfontosabb üzenet, ezt kell más és más formában újra és újra
meghallgatnunk, ezt kell újra és újra hirdetnünk ilyen vagy olyan formában.
Valójában semmi sem szilárdabb, mélyebb, biztosabb, egységesebb és bölcsebb,
mint ez az üzenet. Az egész keresztény képzés elsősorban az igehirdetés
elmélyítése". (AL 58)
József és
Mária nem ment minduntalan Jeruzsálembe, csak Húsvétra. Húsvét ugyanis nem csak
Izrael népe számára volt a legfontosabb ünnep, hanem saját tapasztalataik miatt
őket is megérintette. Jézus szülei saját életükben megtapasztalták a Húsvétot,
nem csupán egy múltbéli eseményre emlékeztek, nem csak egy rituális ünnepen
akartak részt venni. Konkrét, egzisztenciális tapasztalatuk volt a
szabadulásról. Semmit sem sejthettek saját fiúk Húsvétjáról, de tudjuk, hogy az
evangélium szerzői mindig Krisztus halálából és feltámadásából indulnak ki,
ennek fényében számolnak be minden egyéb eseményről. József és Mária Isten
üzenete szerint élik életüket, teljesen áthatja őket a húsvéti logika.
Hogyan élitek meg a családban a húsvéti misztériumot?
Az Ige
testté lesz minden családegyházban, ha a család a húsvéti misztériumban él.
Családjainkat Krisztus húsvétja élteti, ez ad értelmet mindennapjainknak. Húsvét
nem elmélet, igazság, vagy a családoknak továbbítandó üzenet, a Húsvét jelen van
minden családban a házasság szentségének kiszolgáltatása óta. Egyesülésük a
szentségben megjeleníti Krisztus húsvéti misztériumát, amely szerelmi
kapcsolatukban él és munkálkodik. Vajon hány keresztény házaspár van ennek a
csodálatos igazságnak a tudatában? Hányan tudják, hogy házasságuk és családi
életük a házasság szentségének kegyelme által a Húsvét folytonos ünneplése?
Hányan értették meg, hogy a szenvedés, a fájdalom és a halál minden pillanata
mélyen bele van ágyazva a húsvéti logikába, ezáltal ezek a fájdalmas
megpróbáltatások az utolsó előtti szavak és a csodálatos feltámadás előjátékai?
Ha nincs, aki megmagyarázza nekik Isten szavát, hogyan fedezhetnék fel a bennük
rejlő nagy misztériumot már e világban? „Isten szava az élet és a lelkiség
forrása a család számára. A családpasztorációnak lehetővé kell tennie, hogy az
embereket a Szentírás imádságos és egyházias olvasása segítségével a
családegyház tagjaivá alakítsa. Isten szava nemcsak az egyes személyek
magánélete számára jó hír, hanem ítéletalkotási kritérium és világosság is a
különböző kihívások mérlegeléséhez, amelyekkel a házaspárok és a családok
találkoznak.” (AL 227)
Noha a Szentírást családok népesítik be (l. AL 8), miért tekintik sokan mégis
elvont, a családoktól távol álló irodalmi alkotásnak? Hogyan lehetne azt elérni,
hogy a Biblia ne csak jelen legyen minden család otthonában, hanem rendszeresen
olvassák, és valóban ez adjon számukra a gondok, nehézségek, válságok esetén
útmutatást?
Ahhoz,
hogy családjaink azzá váljanak, amivé a házasság szentsége által válhatnak,
elengedhetetlen a lelkipásztorok segítsége. A házastársi és családi lelkiség
állandó gondozásra szorul. Buzdítsunk a közös és egyéni imádságra, a
szentségekhez járulásra, lelkiségi olvasmányokra és lelkigyakorlatok
látogatására, a fiatalokat pedig bátorítsuk a családalapításra.
Különösen nehéz a
segítségnyújtás családi drámák, betegség, haláleset, munkanélküliség, természeti
katasztrófa idején. Ha nem a húsvéti misztérium logikája szerint vezetjük az
érintetteket, akkor tanításunk könnyen üres szavak halmazává válhat. Gondoljunk
a názáreti Szent Családra, hogyan fogadták ők a nehézségeket. Mária a
kihívásokat jó és balsorsban egyaránt bátran és derűs nyugalommal fogadta,
szívében mindig Isten nagy csodáit hordozta. (l. Lk 2, 19 és 51) „Szívének
kincsestára tartalmazza minden család tapasztalatát, ezeket ő megőrzi. Így segít
a tapasztalatokat megérteni, és a családok saját történetében Isten üzenetét
felismerni.” (AL 30).
Bíró
László
az MKPK Családbizottságának elnöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista