"Ő az, aki évtizedekkel ezelőtt azt állította, hogy a férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról származnak. Mielőtt ennek képtelenségét emlegetnéd, sietek jelezni, hogy nem képtelenségről, hanem éppen képes beszédről, egyben roppant fontos üzenetről van szó. Arról, amit ugyancsak mindenki tud, de amit manapság szinte életveszélyes kimondani: férfi és nő lehet egyenjogú, de nem egyforma.”
A
király meztelen
Alighanem van okom szégyenkezni, hogy John Gray nevével csak a minap
találkoztam, amikor a Times irodalmi mellékletében felkeltette a figyelmemet egy
írása, ami ugyan a Magyarországon élőknek újat nem mondott, de megerősít minket,
hogy egy konzervatívnak tekintett lapban megjelent, amit naponta tapasztalunk.
Gray ugyanis arra mutatott rá, hogy a régi liberalizmus helyén valami egészen
más lelent meg, amit ő hiper-liberalizmusnak nevez, de ami egy kicsit sem
liberális, mivel semmiféle más nézetet nem tűr meg. Pusztán az, hogy ez
megjelenhetett, felkelti a reményt, hogy ott a (nem is oly) messzi Nyugaton
végül észhez térnek az emberek. Az ő liberális demokráciájukról végül kiderül,
hogy sem nem liberális, sem nem demokrácia. Mert nem demokrácia az, ahol nincs
sajtószabadság, márpedig nincs, mert sok dolog nem írható meg, ha nem felel meg
a politikai korrektség egyébként íratlan, tehát önkényesen értelmezhető
szabályainak.
Elkezdtem érdeklődni a szerző iránt. Ő az, aki évtizedekkel ezelőtt azt
állította, hogy a férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról származnak. Mielőtt ennek
képtelenségét emlegetnéd, sietek jelezni, hogy nem képtelenségről, hanem éppen
képes beszédről, egyben roppant fontos üzenetről van szó. Arról, amit ugyancsak
mindenki tud, de amit manapság szinte életveszélyes kimondani: férfi és nő lehet
egyenjogú, de nem egyforma. Mivel a gender ideológia behúzódott az intoleráns
liberalizmus védőbástyái mögé, egy ilyen állítás kiközösítéssel jár. John Grayt
talán csak azért nem kövezték meg, mert a férfiak és nők különbözőségéről és az
ebből fakadó gyakorlati következményekről még évtizedekkel ezelőtt írt. Akkor
még nem dühöngött a sem a PC, sem a gender.
Gray egyik könyvéből, a Mars és Vénusz mindennapi harcai című kötetből idézek:
„A
párkapcsolatokban talán az okozza a legtöbb problémát, hogy a másikat
ugyanolyannak feltételezzük,
mint amilyenek mi magunk vagyunk. Tévesen azt képzeljük, hogy ha a partnerünk
szeret bennünket, hozzánk hasonlóan fog gondolkodni, érezni és viselkedni. Ha
valamilyen problémájuk van, azt hisszük, azt legkönnyebben az általunk
alkalmazott módszerrel lehetne megoldani. Ez azonban csak nagyon ritkán válik
be. Éppen ezért nagyon fontos, hogy megértsük és tudomásul vegyük, a férfiak és
a nők másképp gondolkodnak, éreznek és másképpen viselkednek. Ezáltal sok
csalódástól kímélhetjük meg magunkat.”
Bátorításul idézem ez azoknak, akik nem képesek elbizonytalanodni abban, hogy
vajon férfiak vagy nők, akik nem gondolják, hogy ez olyan kérdés, amit
felnőttként kell eldönteni, sőt, akik úgy vélik, hogy nem bűn, ha leányuk
rózsaszín, fiúk meg kék színű csecsemőruhát visel. Ezek az emberek ma különleges
őslényeknek érezhetik magukat a fősodrú sajtó hatása alatt. Gray alapján (is)
üzenem: a hiba nem az ő készülékükben van. Ajánlom még a Pomádé király új ruhája
történet felidézését. Gray az a „gyerek”, aki elkiáltja: a király meztelen.
Sajnos a valóságban még nem tört ki a kacagás. „Pomádé király” még bőszen írtja
ki az indogermán nyelvekből a hím és nő nem eltéréseit, építteti az uniszex
mosdókat. Egyedül s sport tartja magát, ott még a férfiak és a nők külön
indulnak. Nemzeti érdekünk, hogy ez így is maradjon. Úszásban például jelenleg
hat magyar világcsúcsot tartanak számon, mind a hatot Hosszú Katinka tartja, de
ha a férfiakkal együtt kellene indulnia, hosszú másodpercekkel maradna le talán
még a dobogóról is. Az egyenjogúságot az egyformasággal összekeverőket
valamiképp vissza kellene küldeni az iskolába.
Surján László