"...sok barátomat láthattam szellemileg leépülőben, de Sándor Gyuri nyolcvanadik születésnapjára csakis felépülőben van. Egyre ragyogóbban csillog szelleme. " - Kabdebó Lóránt írása
Kabdebó Lóránt
A 80 éves
Sándor György jutalomjátéka –
Egy Napút-est sugárzása
Éppen
összevitatkoztunk valamin Szondi Gyurival, a Napút alapító-főszerkesztőjével,
amikor megszakítva abbahagyta a beszélgetést: pedig éppen kérni akartalak
valamire. Megbántottam, tény, igaz. Én nem vagyok haragtartó, pláne barátokkal
nem. Visszahívtam. Beszélgettünk, majd bizonytalanul hozzátette: én meg küldök
neked valamit. És megérkezett pdf-ben a 193. Napút-szám, szinte dupla vastag,
kapkodtam előre-hátra. Mi is lehet a szokásos tematika benne. Nem találtam. Sok
jó írás, aztán az indiai eposzok verssor formájának magyar változatát meghirdető
slokákból egy nagyszerű válogatás, valamint egy köszöntő koszorú a 80 éves
Sándor Györgyöt üdvözlő baráti emlékezésekből. Ismét felhívtam: most már
gratulálva a számhoz, amikor végre elhangzott a korábban belé szakasztott kérés:
arra akartalak kérni, hogy a legújabb Napút-számot te vezetnéd fel a bemutatón.
Gyurikám, természetes, megérdemli. De mi a tematikája, kérdezem, és rákérdezek a
slókákra. Hiszen ez, Szabó Lőrincre emlékezve valóban méltó irodalomtörténeti
feladat lenne számomra. Arról majd külön fogunk beszélni, válaszolja,
kedvetlenedve. Az esten Sándor Györgyöt ünnepeljük, de a teljes lapszámot neked
kellene 15 percben a közönség figyelmébe ajánlani. Szövetségtársaság –
látod a lap címeként kiemelve, ez a tematika. A Magyar Írószövetség és a
Szépírók Társasága tagjait kértem fel, küldjenek legújabb írásaikból. És így
állt össze, ez a „tematikája”. És ezért ilyen vastag, mert senkit nem akartam
kihagyni, sem megrövidíteni. Értem – válaszoltam. A magyar irodalom egységes
mivoltára szeretnéd felhívni a figyelmet. Éppen ideje ennek. Erről boldogan
beszélek. Ne félj, vigyázok a negyedórára. Sándor György nekem is érték, egy
percet sem szeretnék tőle elvenni időben.
És
így lőn a bemutatás. Ha csak a szám szereplőinek nevét sorjáztam volna, elég sem
lenne a kimért idő. Tehát a szerkesztői bravúrt ünnepeltem. Hogy Szondi György
egy nem évfordulós számban, nem kötött tematikával ketrecbe zárt írókkal csodát
művelt. Emlegettem a Nyugatot, az Újholdat, és igenis megemlegettem Juhász
Ferenc Új Írását, aki például a nyolcvanadik születésnapjához közeledő
Szentkuthyt élete legnagyobb diadalához segítette, és elintézte, hogy még a
létező szocializmus idején hivatalos búcsúztatását a gyászmiséje alkalmából az
Üllői úti – akkor még szó szerint koromfekete – templomban tarthassák meg
végrendeletét követve. És ugyanakkor megemlíthettem, hogy a most bemutatásra
kerülő Napút egyik legrangosabb szerzőjét, Száraz Miklós Györgyöt első regénye
csíráját közölve személyes bevezetőjével indította pályáján. És megjegyeztem,
hogy Széles Klára jóvoltából Lászlóffy Aladár nagyszerű költészetének két
kallódó darabját is közli, amelyek Ali legjobb színvonalához viszonyítva is
legsikerültebb alkotásai közé tartozhatnak. Aztán Tandori rajzgalériáját
méltatva rögtönöztük feleségemmel a Németh Lászlót idéző rajz jellegzetességét.
Hiszen miként most ezt az estet, valaha a miskolci TTITben (akkor így írták, ezt
vette címbe Németh László is a rólunk írott szövegében) ifjan vezethettem egy
műsort, amelyet maga a nagy író is személyes jelenlétével megtisztelt. Én
Tandori rajzában is ezt a valahai Németh Lászó-szellemet élem át. Majd pedig –
Döbrentei Kornél az esten Erdélyi György nagyszerű előadásában elhangzó Apor
püspök mártíriumát látomásos erővel felidéző balladája mellett – megemlegettem,
hogy korábban Simonyi Imre is megörökítette alakját (a Hon-Lap olvasóinak ide
idézem a teljes verset:
És akkoriban a gyulai éjben
Blanár doktor, „a kis-Blanár”,
a bolsi,szapora szó s kéz-lábbal
szavatolnimerte már harmincnyolcban:
„NegyvennégybenFény gyúl ki az ezeréves
setétben!”S a finom úr, ki olykor
közbeszólnimerészelt halkan: „El-nem-hamarkodni
doktor! S falnak ne fejjel! Túl
nem élem,ha valamely őrültség!... Érti!?
Féltem!”– „Tán
a túlvilági elkárhozástól,apát úr?” – ironizált, mint ki
biztosa dolgában; dezignált kis
népbiztos. –– „Ó,
nem, doktor, ó, nem, egészen mástól–
szólt a nagy pap borongón: Apor Vilmos –az e-világi
megcsalattatástól!”)
És végül
boldogan jelentettem, hogy olvasás közben kitágult körülöttem a tér, egy teljes
három-felvonásos színpadi szöveg szőtte össze körém a metafizikus létdrámát a
legbrutálisabb eseményességgel színpad után kiáltó szenvedéllyel, Háy János
Utánképzés ittas vezetőknek című művét.
* * *
Pedig az
igazi téma ezután következett! Sándor György. Sokan megígértük, hogy írunk róla.
Én legszívesebben Szerb Antalt plagizálnám, mondván: Sándor György, ő a Sándor
György.
De ki kell
igazítanom a pályáját végigkísérő kritikus barátja, a nála évtizeddel idősebb
Szalay Károly megjegyzésével: sok barátomat láthattam szellemileg leépülőben, de
Sándor Gyuri nyolcvanadik születésnapjára csakis felépülőben van. Egyre
ragyogóbban csillog szelleme. És – teszem hozzá ezt már én: – határozottabb
morális ítélkezése. Ezt akkor figyelhettem meg, amikor az én Juhász Ferencet
emlegető mondatomhoz kapcsolódott. Idézte régi szövegeit: a nagyság
elismerésével és ironikus-vitatkozó hevülettel. És hozzátette távolodásuk
történetét, és az ő visszatérő mozdulását.
Hol
találkoztunk először? Az olyigen minőségválogatós gépírónőnél, Bernát Mártánál.
Ő gépelte Bibó István írásait is, és résztvevője volt Szentkuthy emlékező
beszélgetéseinek is. Miklós előbb csak a távolból üzent „a gépírónak”, majd
odahívta, és személyesen vonta be a könyvvé terebélyesedett magnós-felvételek
készítésébe. Korai halálakor kórházi ágyánál találkoztunk, Mészöly Miklós,
Esterházy meg én mondtuk a búcsúztatóját, Polcz Alaine lakásukba hívott minket,
emlékezőket. Most is a köszöntő-fogadáson persze hogy megemlegettük.
És nem
hagyhatom el az egész ünneplés alatt kísértő személyes megfigyelésemet: amint a
színpadon csillogott, szigorú morális következetességgel széttekintett irodalmi
és politikai világunkon, az a derűs biztonság a valahai másik 80 évest,
Szentkuthy Miklóst juttatta eszembe. Amikor nagy könyvét interjúk formájában
felvettük, akkor sugárzott őbelőle az a derűs biztonság, ami most Sándor Gyuri
örömmel elénk formált mondatait kísérte. Kettőjük példája számomra azt mutatja:
érdemes hinni a létezés értelmében, a teremtésben ránk osztódó szerepet
értelmezni, és beteljesíteni. Szolgálni küldetésünket, követni a Teremtő
személyünkre szóló küldését.