Európa


"Homérosz szerint az Európa név eredetileg Közép-Görögország, majd az egész ország neve volt. Innen tágult földrésznyivé. Eredetét görög és sémi gyökerekhez vezetik vissza. Mások szerint a latinon keresztül terjedt el, és eredetileg a mai Törökország Európai részét jelölte. Látható tehát, hogy Európa nevét illetően a homályban tapogatózunk. "

Pálmai Tamás

Európa

  
Homérosz szerint az Európa név eredetileg
Közép-Görögország, majd az egész ország neve volt. Innen tágult földrésznyivé.
Eredetét görög és sémi gyökerekhez vezetik vissza.
Mások szerint a latinon keresztül terjedt el,
és eredetileg a mai Törökország Európai részét jelölte.

Látható tehát, hogy Európa nevét illetően a homályban tapogatózunk. A görög
mitológia szerint Európé föníciai királylány volt, kibe Zeusz beleszeretett és
bika alakjában elrabolt. Három gyerekük szüle-tett, kik később jelentős szerepet
töltöttek be a görög mitológiában. Később Európét Kréta királya, Asztérion feleségül
vette, és mivel neki nem volt utóda, vállalta a három gyermek felnevelését.
Zeusz adott Európénak három ajándékot: Taloszt, hogy védje őt, Lailapszot, a
zsákmányát sohasem tévesztő kutyát, és a mindig célba találó gerelyt.

 
Most hagyjuk, hogy elménk egy hatalmas bakot ugorjék, és
fenti történetet helyezze át abba a megfogalmazásba, mely szerint a mai Európa
értékrendje, lényege a zsidó-keresztény hagyományokon és kultúrkörön alapszik.
Hisz Európé gyermekei - értsd mi, mai utódok - egy szép és nemes vérű közös
anya, egy nagyhatalmú Isten-apa (Zeusz, ki szerelmes, nemz és életben tartó
ajándékot ad) utódai vagyunk, kiket azonban egy gondos, szerető, szintén
uralkodó „mostoha-apa” nevelt fel. S ha Zeusz ajándékait a zsidóság haladásának
és megmaradásának titkaként fogjuk fel (túlélni, tanulni, gyarapodni, beolvadni,
de identitást mindig megőrizni), a nevelőapa gondos, feltételek nélkül szerető,
óvó, nevelő védőpáncélját meg a kereszténységünk megtartó erényeinek, akkor az
allegóriánk teljes. Azaz csaknem az, hisz mi, magyarok, székelyek a fenti
értékek mellett hoztunk még valamit magunkkal anno Ázsia titokzatos és vad
vidékeiről, mely csodaszer maroknyi népként is nemzetté tett és megőriz ma is.

  
A fenti meseszerű alaptörténet szép, ám a valóságban
valami elromlott. Főként Nyugat-Európában, főként az Európai Unióban. Pedig a
dolog jól indult. Az EU zászlajának kék hátterében kör alakban megjelenő
tizenkét csillag Szűz Mária koronájára utal. Az Uniót kezdettől fogva a
keresztény gyökerek hatják át. Az alapító atyák - Monnet, Schuman, Adenauer és
de Gasperi - olyan tervet dolgoztak ki, amely szerint az európai országok
osztoznak az erőforrásokban és a feladatokban is, hogy olyan egységet
teremtenek, amely biztosítja Európa termékenységét, békéjét. Schuman és Adenauer
mélyen hívő katolikusok voltak például, de Gasperi is ilyen nevelésben
részesült. Aztán szépen átliberalizálódott minden, és ma ott tartunk, hogy
külügyminiszterünknek ilyeneket kell mondania: „Mi azt gondoljuk, hogy erős EU-t
csak erős tagállamok alkothatnak. Nem vagyunk hajlandók belemenni abba, hogy
létrejöjjön az Európai Egyesült Államok, ahol mindenki feladja a maga nemzeti,
vallási, kulturális örökségét és identitását. Magyarországnak
kereszténydemokrata kormánya van, amely elkötelezett a keresztény értékek
megvédése mellett. Nem tudjuk elfogadni, hogy Európa zsidó-keresztény örökségét
egyesek egyszerűen el akarják felejteni. Soha nem fogunk támogatni egy poszt
keresztény, posztnemzeti EU-t. Mi azt tekintjük értéknek, hogy a
Kárpát-medencében 1100 éve egységes, homogén, rendezett, magyar és keresztény
társadalomként élünk.” Dixit.

   Fohászkodjunk
hát Európa védőszentjeihez, kik éppúgy hús-vér emberek voltak, de kiemelkedtek
életpéldájukkal. Nursiai Szent Benedek (bencés rend-alapító), Szent Cirill és
Szent Metód (szláv apostolok), Szent Edit Stein (Auschwitzban meghalt
szerzetesnő, zsidók és keresztények kölcsönös megértésének építője), Sienai
Szent Katalin (első asszony, kinek a politikában nagy szerep jutott) és Svéd
Szent Brigitta (nagy befolyású rendalapító, a keresztény egység előremozdítója)
akikről beszélek. Segítsetek nekünk, magyaroknak, kik Európa kapujában ismét
védőként állva kell, hogy példát mutassunk, úgy hogy közben mi is megmaradjunk.