"...a témában nyilvánvalóan teljesen járatlan szerzők a parancsolatok egészen felületes értelmezésével nem találtak összefüggést a fizikai egészség és az isteni tanítás betartása között. Nézzük hát meg a témát egy kicsit alaposabban – hátha mégis van benne valami, már csak azért is, mert komoly tanulmányok mutatják, hogy a bensőségesen megélt vallásosság és a testi-lelki egészség között pozitív összefüggés van. "
HÁT ÍGY VÉD MEG A TÍZPARANCSOLAT A
HALÁLOS BETEGSÉGEKTŐL
Vendégírás érkezett a 777 postaládájába: Palojtay Márta annak járt utána, hogy
vajon tényleg megvéd-e a Tízparancsolat a halálos betegségek többségétől?
Szeretnék szigorúan politikamentesen hozzászólni egy kérdéshez, ami bár
politikai ügyként merült fel a napokban, ennél jóval komolyabb horderejű téma.
Dr.
Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet eddigi igazgatója kapta a
kinevezést az Emberi Erőforrások Minisztériuma élére az új magyar kormányban, és
pozíciójával együtt rögtön reflektorfénybe került a világnézete is. Elő is kapta
a sajtó a 777
OFFLINE előadásán
elhangzott mondatát, miszerint:
„A
halálos betegségeknek jó 70-80 százalékát a tízparancsolat megtartásával el
lehet kerülni.”
Nos,
ez kiverte a biztosítékot az Indexnél és
más sajtóorgánumoknál is – a témában nyilvánvalóan teljesen járatlan szerzők a
parancsolatok egészen felületes értelmezésével nem találtak összefüggést a
fizikai egészség és az isteni tanítás betartása között. Nézzük hát meg a témát
egy kicsit alaposabban – hátha mégis van benne valami, már csak azért is, mert
komoly tanulmányok mutatják, hogy a bensőségesen megélt vallásosság és a
testi-lelki egészség között pozitív összefüggés van.
[1]
1.Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
Igen,
lehet próbálkozni azzal, hogy másnak szolgáljunk. Mindenki szolgája, sőt,
többnyire rabszolgája valakinek-valaminek. Amikor az életünk középpontjává
(tehát bálványává) válik a pénz, a munka, a szex, valamilyen szenvedély, ami
vezérel (meglegyen a napi pia, a fű, internetkapcsolat) – akkor már nem igazán
hozunk szabad és egészségtudatos döntéseket – és talán nem kell sokat
bizonygatni az összefüggést a betegségek és a különböző szenvedélyek, a túlzásba
vitt munka között. Köszönöm, akkor én (és házam népe) már inkább Istent
szolgáljuk…
2. Az
Isten nevét hiába ne vedd!
Ha
fontos nekem az Isten neve, akkor a tanítása is az, márpedig a mai pszichológia
érdekes módon egyre inkább arra a felfedezésre jut, hogy Jézusnak igaza volt,
amikor arról beszélt, hogyan jó élni. Nem jó – sőt, kifejezetten egészségtelen –
dolog például úgy élni, hogy az ember őrizgeti a haragját. Magas vérnyomás,
bizonyos rákfajták gyakoribb előfordulása, és még sorolhatnánk. [2]„Engedje
ezt most el!” – ismerős a javaslat?
3. Az
Úr napját szenteld meg!
Arról
sincs túl sok vita a szakemberek között, hogy kimondottan egészségtelen dolog
heti 7 napot dolgozni. Szükségem van olyan időre, amikor nem magammal és a
dolgaimmal foglalkozom, hanem megállok, belehelyezkedem abba az erőtérbe, ahol
egy nálam nagyobb valósággal találkozom, Aki engem elfogad, feltétel nélkül
szeret.
De
ha nem vagyok hívő, akkor sem múlik el a szükségletem a csöndre, a magammal és a
másokkal való valódi együttlétre…
4.
Atyádat és anyádat tiszteld!
Bizony, a mi egészségünk egy idő után jó eséllyel azon fog majd múlni, hogy a
gyerekeink komolyan veszik-e majd ezt a kötelezettségüket, és mennyire
gondoskodnak rólunk a (demográfiai helyzetet látva bizonyosra vehető)
nyugdíj-ínséges időkben… De a harmonikus kapcsolat a felmenőinkkel (és másokkal)
már most is segít az egészségünk megőrzésében: kevesebb stressz, egymás
kölcsönös segítése jobb életminőséget és magasabb várható élettartamot
eredményez a kutatások szerint.
5. Ne
ölj!
Ne
gyilkold se magadat, se mást egészségre káros rossz szokásokkal –
cigarettafüsttel, alkohollal, gyorshajtással -, ne dolgozd agyon magad és ne ölj
a szavaiddal se: a kapcsolati problémákból számtalan fizikai betegség származik
bennünk és körülöttünk, tessék megkérdezni a szakembereket.
És
még egy konkrétum: egy magzati életkorú ember életének a kioltása – bármennyire
elfogadja is a törvény – nem csak az ő egészségére káros, hanem mind a fizikai,
mind a pszichés következmények számottevőek lehetnek.
Bizonyított
az összefüggés pl. a mellrák illetve a komoly pszichés megbetegedések
előfordulása és az abortusz között, bővebben erről például a
[3]-as lábjegyzetnél.
6. Ne
paráználkodj!
Gondolom, a
nemi betegségekről senki nem gondolja, hogy jó hatással lennének az egészségre,
és erre nem az óvszerek osztogatása a megoldás (ami korántsem nyújt 100%-os
védelmet), hanem az, ha a szexualitást monogám kapcsolatban élik meg.
Sokatmondóak az erre vonatkozó afrikai adatok, ahol érdekes módon ott csökkent
jelentősen az AIDS terjedése, ahol az Egyház tanítása szerinti párkapcsolatra
tanították meg a fiatalokat, és nem ott, ahol kondommal védekezni. Nocsak!
És hát az elköteleződés nélkül megélt testi egyesülésnek megvannak a maga hosszú
távú pszichés következményei is, de ez igazán hosszú téma lenne, lehet róla
olvasgatni a [4]
lábjegyzetnél.
7. Ne
lopj!
Ugye,
mennyi stresszel jár, ha valamit ellopnak tőlünk, netán kirabolnak? Van, aki
belebetegszik. De lopunk egymástól sok mindent: a másik idejét, a jókedvét, a
pletykálásunkkal a jó hírnevét. Nem is beszélve az elmulasztott (tehát
lényegében elvett) kedves szavakról, segítségről. Nem segítené mindannyiunk
egészségét, ha egymástól nem mindig csak elvennénk, hanem először is adnánk?? És
akkor még ott van az iszonyatos társadalmi egyenlőtlenség kérdése: hány gyerek
éhhalála vagy alultápláltsága lenne elkerülhető, ha a tízparancsolatot egyéni és
társadalmi szinten is betartanánk?
8. Ne
hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy!
Nem
kétséges, hogy ha a szavainkkal felemelnénk, nem pedig lenyomnánk egymást, sok
betegséget megspórolhatnánk! Hányan élnek önpusztító életet vagy választják az
életük eldobását azért, mert nincs mellettük senki, aki az emberi méltóságukról,
értékességükről biztosítaná őket, és József Attilaként nem tudnak kijönni a „Nem
emel föl már senki sem” állapotából!
9.
Felebarátod házastársát ne kívánd!
Pszichológusok tömegei foglalkoznak a házasságtörések következményeivel: a
történteket feldolgozni nem tudó felekkel, a széttört családokban élő
gyerekekkel (akiknek egyébként az egészségügyi mutatói is rosszabbak).
Az
elvált férfiak öngyilkossági aránya riasztó és a betegségek miatt is jóval
rövidebb ideig élnek, mint akik házasságban öregszenek meg – de „én úgy
csinálom, ahogy én akarom, az egyház ne szóljon bele!” felkiáltással a
társadalom legalább fele szenved a következményektől.
10.
Mások tulajdonát ne kívánd!
Rá
lehet rendesen kattanni valamire, ami nekem nincs meg, de kellene… Vagy nem is
kellene, de azt gondolom róla, és ezért ész nélkül pedálozok érte, második
munkát vállalok, már nincs időm sportra, pihenésre, kapcsolatokra – és előbb
vagy utóbb – ez visszaüt fizikailag is, bármennyire nem szívesen vesszük észre
az összefüggést. Az irigykedés pedig önmagában sem egészséges, mondjon bárki
bármit.
Szóval, lehet, hogy az egyháznak (illetve jelen esetben Kásler professzornak)
mégiscsak igaza van?
Olyan
jó lenne úgy élnünk, hogy rajtunk keresztül a kereszténység hiteles oldalát
ismerjék meg azok, akik csak képmutatásról vagy megkövült szokásokról hallottak
eddig. Olyan jó lenne, ha rajtunk keresztül Isten igazi arcát, az Ő megrendítő
szeretetét ismernék meg azok, akik eddig csak egy kérlelhetetlen, büntetgető,
távoli Istennel találkoztak. Mert egy ilyen Istenben én sem hinnék…
Palojtay Márta
a szerző a SOTE Mentálhigiéné Intézetében
végzett
[1]
Miller, W.R.; Thoresen,
C.E. Spirituality and health. In Integrating Spirituality into Treatment:
Resources for Practitioners; Miller, W.R., Ed.; American Psychological
Association: Washington DC, USA, 1999.
Mulligan,
R.; Mulligan, T. The science of religion in health care. Veterans Health Syst.
J. 1999, 55–57.
Seybold,
K.; Hill, P. The role of religion and spirituality in mental and physical
health. Curr. Directions Psychol. Sci. 2001, 10, 21–24.
KOENIG, H.
G., MCCULLOUGH, M. E., LARSON, D. B. (2001). Handbook of Religion and Health.
Oxford University Press.
[3]
http://www.lifenews.com/2014/01/03/study-women-who-have-abortion-636-more-likely-to-have-breast-cancer/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/23389282
Elliot
Institute. (2002). “Clinical Depression After Unintended Pregnancy Linked To
Abortion.” Elliot Institute, 18 Jan 2002. Web. 13 Jun 2011.
http://afterabortion.org/2002/abortion-clinical-depression-linked-in-major-study/
https://www.bmj.com/content/313/7070/1431
Forrás:
777.blog.hu