"Orbán Viktor ma Magyarország egyetlen olyan vezetésre termett politikusa, akinek emberi tartása, formátuma, jövőbe látása, nemzetben való gondolkodása, keresztény szellemisége megoldást jelenthet nem-csak az ország, hanem a nemzet, sőt, egész Európa előtt tornyosuló sarkalatos kérdésekre adandó válaszok megfogalmazásában. ”
Pálmai Tamás
Mi és mit
Így, választások után, jogos a kérdés: mi
következik, mit várhatunk? A KDNP-Fidesz szövetség egy keresztény világnézeti
párt és egy keresztény-demokrata ihletésű nagy néppárt értékrendi közössége -
írja a Hetek. E lapnak adott interjút Semjén Zsolt, aki szerint új szakaszt kell
nyitni a kormányzásban, és a negyedik Orbán-kormánynak türelemre és az érdemi
párbeszédre nyitottnak kell lennie a társadalommal. Tiszta beszéd.
Folytatja: „Két szempontból is változott a
helyzet. 2010-ben, egy államcsőd szélén tántorgó országot vettünk át. Az első
feladat ennek elkerülése volt, miköz-ben megindult a nemzet közjogi egyesítése,
az állampolgárság megadása minden magyarnak, bárhol él a világon. A
kiindulópontunk az volt, hogy Magyar-országnak pontosan azt kell csinálnia, mint
Izraelnek. Minden zsidó, bárhol él a világon biztos lehet abban, hogy van egy
ország, ahová, ha veszélyben van, hazamehet.” Van egy állam tehát, amely ki fog
állni mellettük. A mi esetünkben Magyarország ez. „Ezek a 2010-ben elindított
folyamatok messze nem fejeződtek be 2014-re, azért folytattuk 2014 után a
kormányzást. Ma más a helyzet. Olyan újabb kihívások vannak, melyek gyökeresen
különböznek a 2010-ektől. Akkor a gazdasági válság volt az alapprobléma, ma az
új kihívás a migráció. Eddig inkább a gazdasági szuverenitást kellett védeni,
most az alkotmányos nemzeti szuvere-nitást.” A gondolatsor folytatódik:
„2010-ben sem azért csináltunk unortodox gazdaságpolitikát, mert ehhez lett
volna kedvünk, hanem belekényszerültünk. Később a migráció körüli konfliktusba
is belekényszerültünk. Nem élvezzük a konfliktust. A brüsszeli propaganda azt
mondja, hogy a migráció olyan, mint a természeti csapás, el kell fogadni, hogy a
keresztény civilizáció véget ért, el kell fogadni a multikulturalizmust, ellene
lehetetlen védekezni. Erre itt van a kis Magyarország, ami bebizonyítja, hogy
nem így van!” Saját keresztény civilizációnk védelméhez jogunk van, a saját
nemzetünk védelme kötelességünk. „A hagyományos keresztény tanítás azt mondja,
hogy az elsődleges kötelességem a saját családom felé van, utána jön a nemzet,
és végül úgy általában az emberiség. Abból mindig tragédia volt, amikor ezeket a
kötelezettségeket felcserélték.”
„Mi
nem azért harcolunk, mert ez nekünk jól esik, hanem mert belekényszerítettek
minket. Ugyanez a helyzet belpolitikailag: nem akarjuk, és nem is érdekünk a
konfrontáció.” Ám ma Magyarországon az ellenzék nem partner a nemzeti minimumban
való megegyezésre.
A KÉSZ-ben gondolkodva
épp a napokban fejtegettem, hogy ma
a FIDESZ-KDNP pártszövetség képviseli azt a politikát, amely egy magyar
keresztény értelmiségi számára elfogadható.
Orbán
Viktor ma Magyarország egyetlen olyan vezetésre termett politikusa, akinek
emberi tartása, formátuma, jövőbe látása, nemzetben való gondolkodása,
keresztény szellemisége megoldást jelenthet nem-csak az ország, hanem a nemzet,
sőt, egész Európa előtt tornyosuló sarkalatos kérdésekre adandó válaszok
megfogalmazásában. A miniszterelnök a KÉSZ-szel kapcsolatban így nyilatkozott
nemrég: „Örülök, hogy van még az országért, a magyar nemzetért aggódó értelmiség
Magyarországon, aki hallatni meri a hangját.”
A választások után elmondta azt is, hogy:
most kell szerénynek lennünk! A maga nevében a KÉSZ továbbra is egy, a
pártoktól független keresztény értelmiségi civil szervezet, mely folyamatos
jogának és kötelességének tekinti a jövőben is azt, hogy tükröt tartson a
mindenkori hatalom számára, hogy nézeteiről beszéljen, nyíltan megszólaljon, és
közéleti üzeneteket fogalmazzon meg. Mert nincs fontosabb egy vezetés számára,
mint élvezni egy gondolatébresztő, féltő, építő, keresztény erkölcsi iránytűként
is felfogható baráti szó támogatását. Ezt tükrözi az „Újra nevén nevezzük” című,
KÉSZ által jegyzett kötet is.
Itt
tartunk tehát. Nem egyszerű az ország helyzete. És nem könnyű. De nem is
reménytelen.