"...Oravecz Imrét legkiválóbb prózaíróink között is számon tarthatom. Most befejezett regénytrilógiája, A rög gyermekei meghatározó képet nyújt a magyar, a közép-európai földet művelő, a nemzeti létet meghatározó népről, úgy, hogy egyben az Újvilágban is helyüket megálló európai vállalkozók világáról is." - Kabdebó Lóránt írása
Kabdebó Lóránt
Világirodalmi szintű remekmű született
Ha jól
emlékszem, a hatvanas évek végén, a Napjaink szerkesztőjeként itthon talán én
közöltem először folyóiratban Oravecz Imre verseit. Korábban az újvidéki Hídban
Bori Imre. Az akkor induló költők között a legfontosabbak között tartottam
számon. Mára már a mindenkori legjobb magyar költők között tartom számon. De azt
hiszem, ebben egyetértés van a különböző indíttatású kritikusok és
irodalomtörténészek között. Mostanra „csak” azt tehetem hozzá, hogy legkiválóbb
prózaíróink között is számon tarthatom. Most befejezett regénytrilógiája, A
rög gyermekei meghatározó képet nyújt a magyar, a közép-európai földet
művelő, a nemzeti létet meghatározó népről, úgy, hogy egyben az Újvilágban is
helyüket megálló európai vállalkozók világáról is. „Az Édentől keletre”
megszülető, munkás alapú kultúráknak a Bibliában felmutatott világát a maga
pontos és tisztességes életösztönével kibontakoztató csodáját mintegy saját,
személyes tapasztalatát örökíti meg számunkra. Remekmű! Kimondhatom. Az emberi
történelem jó lehetőségeinek végiggondolása, és személyes átéltséggel való
megírása.
Olyan
életforma megidézése, amely minden korban reménységgel töltheti el az
emberiséget. Bárha a történelem eddig minden esetben kiteljesedését meg is
akadályozta az ilyen történeteknek. Szemben a történelemmel az emberiségben
benne élő boldogulási ösztönt, a teremtéssel bele programozott igyekezet „élertreményrelobbanást”
mutatja fel egyetlen család évszázados történetében.
Ezt az eposzi,
sőt bibliás életmódot olvastam ki örök biztatásul írásomban, amely a Magyar Idők
2018. május 5-i, szombati számának Lugas mellékletében, a 15. oldalon jelent
meg.
A cikkre kattintva olvasható méretet
kapunk
A rög
gyermekei
Oravecz Imre trilógiája a
magyar parasztságról
A magyar
történelemben, miként Közép-Európa népei esetében általában a közösségi kultúra
„a rög gyermekei” életmódján alapult. Mégis mindmostanáig hiányzott az összegező
nagyregény, amely a nemzeti lét távlataival mutatta volna be a magyar parasztság
szakrális, nemzetet meghatározó szerepét. Joggal lehetett Nobel-díjas híradás
Reymont Parasztok című regényeposza, amely az évszázadokig nem létező
lengyel állam létét mégis a maga méltóságával tudta reprezentálni a valóságos
újjászületését megelőző pillanatban. A magyar prózában zseniális
epizódtörténetek izzottak, pontos leírások a paraszti munkálkodásról, de eddig
sehogy sem állt össze „a rög gyermekei” nemzetalakító életmódjának hasonló
eposzi ábrázolása. Ezt sikerült a költészetében már klasszikus értékeket
felmutató Oravecz Imrének megteremtenie.
Reymont
paraszti világához hasonlatosan Oravecz is egy család történetét bontja ki.
Reymont regénye egyetlen év, a maga évszakos rendjével és egyetlen falu, Oravecz
trilógiája egy évszázad, és két világ – Szajla és az Egyesült Államok –
rendjének szembesítése. Árvai István és családja nem a nyomor elől
„kitántorgottak” közül valók, hanem az itthoni lehetőségeket keveslő, a
visszatérés szerencsés esélyére készülő, létüket megújítani akaró törekvő
emberek. István idegenként, a sikeres hazatéréshez pénzt gyűjtve éli Amerikában
élete nagyobb részét, de amikor rájön, hogy megöregedett, és számára a diadalmas
visszatérésre már nem kerülhet sor, akkor maga köré szervezi az „ókontri”, az
óhaza paraszti környezetét az Újvilágban. A hazatérés Steve Árvainak, István
magyarul alig értő fiának sikerül majd. Ő már ipari munkásemberből tér vissza
még Amerikában, a nagy válság idején – apjához társulva – a paraszti életmódhoz.
Majd nézeteltérésükből menekülve – miként valaha apja Szajláról távozott az
Újvilágba, most ő Kaliforniából tér vissza szerencsét próbálni az „ókontriba”.
Bár éppen az Anschluss idején határozza el visszatelepülését Szajlára, mégis
sikerül neki a háború ellenében is, az államokbeli polgárlét öntudatát hordozva,
a falu legsikeresebb gazdájává fogadtatni magát. Istvánnak is, Steve-nek is
életüket éppúgy meghatározta a hazai föld tisztelete, és az amerikai szabadság
összefonódó eszménye. Az egész trilógiát ez a megújulási vágy és lehetőség
élteti.
Lehet-e a
hagyományt, az emberiség „ókontri” létét megújítva folytatni? Élhetővé tenni a
nemzetek létezését? Közép-Európát? Oravecz ennek lehetőségét mérlegeli. Mintha a
gondolkodó és regényíró Németh László parasztságról szőtt álmait folytatná. Nem
szavakkal, kijelentésekkel. A három vastag kötetben egyetlen direkt politikai
beszólást, publicisztikus megjegyzést sem találni. Egészében mégis ott a
választás felkínálása: lehet-e ezen a tájon a magántulajdonhoz ragaszkodó, a
gyarapodás személyes motiváltságát követő továbbfejlődés, miközben itthon
mindennek tönkretétele rémálmokban, majd a valóságban is nem egyszer ellene mond
ennek a derűs lehetőségnek. A család, és egyben a paraszti munka értelmét
megtörte a háborút követő kommunista rendszer. Amely a magántulajdont minden
erejével korlátozza, sújtja. A siker visszájára fordul, a teljes – szó szerinti
– impotenciába süllyesztő megalázás kényszeríti Steve-et a forradalom végén a
visszaterjeszkedő szovjeturalom elől mégis az Újvilágba menteni önmagát és
családját.
Oravecz
választása egyértelmű: évtizedeket szánt arra, hogy beletanuljon a hagyományba.
Ő, a már értelmiségi és irodalmi nagyság a kétkezi munka mindennapos mozzanatait
gyakorolja be. Hogy megírhassa annak történetét. A korábbi szociográfiai
indíttatású írók pályái – valljuk be utólag – belevesztek a létező
szocializmusba. Amit valaha ők tudtak, Oravecznek újra meg kellett tanulnia,
hogy regénytrilógiájával felmutathasson egy esélyt a siker reményében. Az Árvai
család a regényfolyamban a maga keserű ellentéteivel együtt élve sikeres
életmódot teremtett meg, amit – visszautalva az ősapa Jánosra – Steve fiára,
Jancsikára hagyományozhatott volna. Steve a forradalom leverése után a regény
történetében, mást nem választhatva, sok ezer honfitársával – akkor úgy mondtuk:
– „disszidált” a szabad kibontakozás világába. Mégis Oravecz, az író,
történetüket, mint sikeresen megírt esélyt fel tudja mutatni eposzi hevületű
trilógiájában olvasóinak, a hazai magyar honpolgároknak, és – remélem – a
világirodalom részévé emelkedő művével, az idő múlásával a világ egészének. Amit
az ember sorsába a teremtés beleprogramozott mindenkorra, azt a történelem
csököttsége egy pillanat alatt lehetetlenítette el. De az Árvai család
történetéből szerencsésebb időkben a tartós siker is kivirágozhatott volna.
Ezzel nem vígasztalom magamat, hanem ezt olvasom ki Oravecz Imre
regényeposzából.
(Oravecz
Imre: A rög gyermekei III.
Ókontri, Magvető, Budapest, 2018. 460 oldal.
Ára:4299 forint)
