"A mai nap folyamán személyesen tapasztaltam meg, hogy mennyire szép ez a város, és mennyire kedves és vendégszerető a lakossága. Köszönöm szépen ezeket az élményeket. Azt viszont régóta tudom, hogy Szombathely polgárai csodálatra méltó embermentő múlttal rendelkeznek, amire módfelett büszkék lehetnek. Hasonlóképpen büszkék lehetnek Kiss Károly munkásságára, aki dokumentálta és terjesztette a szombathelyi embermentők tevékenységét." - Joanna Urbańska beszéde a szombathelyi konferencián.
Joanna Urbańska
A
katolikus egyház zsidómentő szerepe a német megszállás alatt lévő lengyel
területeken
Szombathely, Városháza,
2018. május 31.
Excellenciás Nagykövet Úr, Tisztelt
Polgármester úr, Tisztelt Elnök és Igazgató Urak, Tiszelt Hölgyeim és Uraim!
Megtisztelő és nagy örömömre szolgál, hogy
oly illusztris fórumon üdvözölhetem Önöket a Lengyel Intézet nevében. Bevallom
öszintén, hogy először vagyok itt. A mai nap folyamán személyesen tapasztaltam
meg, hogy mennyire szép ez a város, és mennyire kedves és vendégszerető a
lakossága. Köszönöm szépen ezeket az élményeket. Azt viszont régóta tudom, hogy
Szombathely polgárai csodálatra méltó embermentő múlttal rendelkeznek, amire
módfelett büszkék lehetnek. Hasonlóképpen büszkék lehetnek Kiss Károly
munkásságára, aki dokumentálta és terjesztette a szombathelyi embermentők
tevékenységét.
Az idén március 24-én ünnepeltük először a
II. világháború alatt zsidókat mentő lengyel katolikusok nemzeti emléknapját.
Eme alkalomból március 28-án a budapesti Lengyel Nagykövetség, a Lengyel Intézet
és a Párbeszéd Háza az „Időtlen időkig” című, a lengyel és a magyar katolikus
egyház II. világháború ideje alatt végzett zsidómentő tevékenységéről szóló
konferenciát szervezett kiváló történészek, írók és visszaemlékezők
részvételével. Bevallom Önöknek, hogy – bár a tanácskozásunk igen jól sikerült –
nagyon sajnáltam, hogy az akkori vendégeink között nem köszönthettem Kiss
Károlyt, ezért külön örömnek tekintem, hogy ma végre személyesen is
megismerhetem.
A márciusi konferenciánk fényt derített a
magyar-lengyel barátság egyik leghősiesebb dimenziójára, bemutatva, hogy
szolidaritásunk nemcsak a közös harcban nyilvánult meg, hanem ugyanilyen nemes
és kiemelkedő eredményeket hozott az embermentés területén is. Erre kiváló példa
Henryk Sławik és id. Antall József együttműködése, amely szemlélteti a
magyar-lengyel testvéri kapcsolat ritkábban hangoztatott aspektusát. Embermentő
tevékenységük bebizonyította, hogy a két jóbarát nemcsak egymásért áldozza fel
életét, hanem arra is képes, hogy egy másik bajba jutott nép megmentéséért
kockára tegye saját és családja életét, csak azért, mert így helyes, és ezt
diktálja a becsület és a lelkiismeret. Hiszen a lengyel menekültek tömegei
között, akik biztonságos és szeretettel teli menedéket találtak Magyarországon,
több ezer zsidó is volt. A magyar állam legmagasabb szintű vezetői megnyitották
előttük a határt és sokoldalú segítséget nyújtottak vallási hovatartozásuktól
függetlenül. Így Teleki Pál, Keresztes-Fischer Ferenc, id. Antall József, Varga
Béla és még megannyi magyar hős már örökre helyet foglal a lengyel nemzet hálás
emlékezetében.
Az idén ünnepeljük Lengyelországban a
függetlenség visszaszerzésének 100. évfordulóját. Ebben a vonatkozásban különös
gondot fordítunk arra, hogy kiemeljük, hogy a magyarok mindig is támogattak
minket szabadságharcainkban és kiálltak mellettünk a legdrámaibb helyzetekben
is. Kétségkívül ilyen volt a II. világháború.
Ahogy említettem, a márciusi konferenciánk
résztvevői lenyűgöző tudásukkal és megható személyes beszámolóikkal
gazdagították és bővítették a háborús embermentés történetére vonatkozó
ismereteinket. A nagyra becsült előadók között legnagyobb örömünkre Jan Żaryn
professzort is köszönthettük, aki Lengyelország egyik legkiemelkedőbb
történésze. Egyetemi tanár, publicista, és nem utolsó sorban a Lengyel
Köztársaság szenátora. Szakterülete többek közt a lengyel katolikus egyház 20.
századi története, így egy módfelett tanulságos és érdekfeszítő előadást
hallottunk tőle a katolikus egyház zsidómentő szerepéről a német megszállás
alatt lévő lengyel területeken. Megmutatta benne, hogy a vészkorszak idején a
keresztény értékrend nemes és hősies tettekre késztette a lengyel társadalmat,
mind az egyházi, mind a világi személyek esetében. Engedjék meg, hogy – ahogy
tudom – röviden összefoglaljam a Żaryn professzortól hallottakat.
Megjegyzendő ebben a vonatkozásban, hogy a
német megszállás alatt lévő Lengyelországban halálbüntetés járt a zsidóknak
nyújtott bárminemű segítségért. Tilos volt menedéket adni nekik, élelmet és
vizet juttatni, élelmiszert árulni. E szabályok megsértéséért a németek a
kollektív felelősség keretében egész családokat, egész falvakat, egész
városnegyedeket pacifikáltak. A terror fokozása érdekében nyilvános kivégzéseket
rendeztek és barbár módon kínozták és gyilkolták a zsidómentőket, gyakran élve
égették meg őket. Ilyen halált lelt például a Kowalski sokgyerekes család.
Szintén sok gyermeke volt a boldoggá avatására váró Ulma családnak, mely a
lengyel zsidómentő tevékenység jelképévé vált. Ott heten voltak a picik, a
legkisebbik még anyja méhében. Napjainkban a szülőfalujukban, Markowában talált
otthont a II. világháború ideje alatt zsidókat mentő lengyelek múzeuma, melynek
létrehozásában Żaryn professzor is fontos szerepet játszott. A zsidómentő
lengyelek nemcsak a saját életüket kockáztatták, hanem azokét is, akiket
legjobban szerettek: gyermekeikét, testvéreikét, szüleikét. Heroizmusuk olyan
elképzelhetetlen méreteket öltött, hogy csak fejet hajthatunk előtte.
1940-ben a legendás lovassági kapitány,
Witold Pilecki önként vitette el magát Auschwitzba, hogy személyesen derítse ki,
mi zajlik ebben az utólag halálgyárnak nevezett koncentrációs táborban. Mivel
május 25-én volt kivégzésének 70 évfordulója, e hét elején egy kétnapos
megemlékezést szenteltünk neki, melynek megkoronázásául egy emlékfát
és -táblát állítottunk fel tiszteletére a budapesti
Salkaházi Sára parkban. Hozzáfűzném, hogy
Witold
Pilecki lovassági kapitány, a lengyel függetlenségi harcok egyik legnagyobb
hőse, aki az első jelentéseket készítette a zsidóság németek általi
megsemmisítéséről a megszállt Lengyelországban. Hogy tanúságot tegyen az
igazságról, önszántából Auschwitzba került, ahol ellenállási mozgalmat
szervezett. A
szovjet megszállást követően pedig a kommunisták által
elkövetett atrocitásokról, bűntettekről gyűjtött bizonyítékokat. 1947-ben a
kommunista állambiztonság letartóztatta, rendkívül kegyetlen, sokszoros kínzások
után koholt vádak alapján koncepciós perben halálra ítélte, majd 1948. május
25-én kivégezte.
Pilecki kétségkívül a XX. század egyik
legbátrabb embere volt. Jelentései alapján a Honi Hadsereg futárjai értesítették
a nyugati szövetségeseket és az egész világot, hogy a németek a zsidó népesség
módszeres kiirtását végzik a meghódított országunkban. Mindhiába. Senkit sem
érdekelt. A nagyhatalmak közömbösségével szemben a vészkorszak idején, az
egyébként maga is kegyetlenül exterminált lengyel nemzet civil, egyházi és
titkos katonai szervezetei tőlük telhetően próbáltak segíteni a zsidókon. 1942.
decemberében megalakult Żegota fedőnevű Zsidókat Segítő Tanács. Mivel a háború
extrém körülményei között az emberek bizonyos része degenerálódik, a Lengyel
Földalatti Állam igazságszolgáltató struktúrái feltétlen halálbüntetéssel
sújtották a zsidókat németeknek beáruló kollaboránsokat. A lengyel társadalom
szolidárisan elítélte a besúgókat, a megvetendő viselkedésminták marginális
jellegűek voltak.
A történészek becslései szerint ahhoz,
hogy sikerüljön megmenteni egy zsidót, szükség volt akár 25 lengyel
közreműködésére. Ez azt jelenti, hogy legalább egy millió honfitársunk kockára
tette saját és családja életét, hogy segítsen a bajba jutott zsidó származású
embereken. Számukra ez természetes volt, keresztényi kötelességüknek tartották,
nem vártak érte semmilyen jutalmat, nem kérkedtek hősiességükkel, ha túlélték a
háborút, általában eszükbe sem jutott igényelni a Világ Igaza címet. Mégis a
lengyelek az első helyen szerepelnek a Jad Vasem Intézet statisztikájában, 6706
kitüntetéssel, de ez a szám a valódi lengyel zsidómentők csupán szerény
töredéke. A „Żegota” keretében tevékenykedő Zofia Kossak-Szczucka, Wanda
Krahelska-Filipowiczowa, Irena Sendler olyan híres, szimbolikus erejű nevek,
akik számtalan kevésbé ismert, vagy – ami még gyakoribb – névtelen zsidómentő
hősök sorsát képviselik. Hiszen a háborús embermentés története hiányos, így
szervezett tudományos kutatást igényel, ahogyan ezt Szita professzor is
kidomborította a konferenciánkra írt referátumában. Bízzunk abban, hogy egyre
több tény kerül felszínre, fényt derítve a lengyelek és a magyarok zsidómentő
szerepére a német megszállás idején.
Most pedig engedjék meg, hogy kiemeljem
egy nagyon kedves barátunkat, aki nélkül nem valósulhatott volna meg a lengyel
és a magyar katolikus egyház II. világháború ideje alatt végzett zsidómentő
tevékenységéről szóló konferenciánk. Dobos Marianne írónőre gondolok, aki 1984
óta foglalkozik a szóban forgó témakörrel, és számos könyvet szentelt az
áldozatok és a megmentők történeteinek. A legújabb, A szőttes túloldalán
című műve szintén ezt a kérdést fürkészi, bizonyítva, hogy vannak olyan magyarok
is, akiket az alapos történelmi kutatások hiányában, illetve a hamis kommunista
propaganda hatására évekig német kollaboránsoknak véltek, pedig embermentő
cselekedeteik során voltaképpen bátor és hős embereknek bizonyultak. Marianne
feladatának tartja, hogy megtisztítsa a nevüket a rájuk ragasztott szennytől.
Hiánypótló munkássága különleges jelentőséggel bír, mivel utat tör az
igazságnak. Említésre méltó, hogy Lengyelországban is gyakorinak számított, hogy
azok, akik a háború előtt politikai vagy gazdasági okokból antiszemita elveket
vallottak, a vészkorszak idején a német koncentrációs táborokban haltak hősies
halált a zsidóknak nyújtott segítségért, mert egyszerűen megesett rajtuk a
szívük. Lélekemelő és szívmelengető, hogy a jóság merészsége milyen nagy
mértékben jellemezte azt a számtalan lengyelt és magyart, akik irgalmasak
maradtak az irgalmatlan időkben, ahogyan ezt Száraz Miklós György találóan
megfogalmazta.
Befejezésül szeretnék még néhány szót
ejteni Dobos Marianne többi művéről, melyekben rengeteg lengyel vonatkozás
fedezhető fel, tudniillik az írónő a magyar-lengyel kapcsolatok kiváló kutatója
és népszerűsítője, kiváltképpen a két nemzet szakrális jellegét illetően. Hála
neki ismertem meg Kelemen Didák és Wojciech Topoliński atyát, két különleges
minorita szerzetest, akik Marianne szent meggyőződése szerint közbenjárnak
értünk az Istennél. Az írónő reméli, hogy az egyház valamikor hivatalosan is
elismeri bennük Európa védőszentjeit. De erről már ő maga fog Önöknek mesélni
könyveinek prezentációjának során.
Én pedig köszönöm szépen megtisztelő
figyelmüket.
A könyvborítókra kattintva
olvasható méretet kapunk
Emlékfa ültetése a
budapesti Salkaházi Sára parkban:
