"... a budapesti Lengyel Intézetben, a könyv magyar nyelvű változata bemutatója alkalmával. Szörényi László professzor, az irodalom és a történelem csodálatos összefüggéseinek varázslatos ismerője, és a francia-olasz-magyar származású lengyel szent királynő, Hedvig élete felvetette problémákba oly igen érzékenyen belegondoló Marta Kwasnicka, a Hedvig, a waweli királynő esszékötet szerzője beszélgettek. " - Dobos Marianne írása
Dobos
Marianne
"... mint
történelmet játszani"
„Közösségként
fennmaradni annyit tesz, mint folyamatos műveltséget létrehozni. Műveltséget
viszont mindig csak olyan közösségek alkottak, amelyek a létükhöz alapot
biztosító múltjukról szóló közös tudást – ez a nemzettudat – küzdelem, bukás és
felemelkedés dialektikájából fogalmaztak meg, és élték át. Az a nemzet, amely
bezárja panteonját, egyetemlegesen készülhet a köztemetőbe. A nemzeti lét
átélése nem gátja, hanem feltétele az emberiségről, az embervoltunkról
megszerezhető egyetemes tudásnak.”
„Azt is
szeretném, ha az olyan nagy etikai és szellemi feladványokkal, mint a nemzet,
elsősorban az egyéneket szembesítenénk, és csak utánuk a közösségeket, mert a
nemzetek csak akkor lehetnek nagyok, ha nagyok a tagjaik. Túl sokszor
rejtegetjük egyéni kicsinységünket a közös küldetésről szóló frázisok mögé. A
romantikának pedig, ha aktuális marad, akkor az egyén megerősítésére kell
törekednie, az emberi lélek elpusztíthatatlanságába vetett hitre kell építenie,
amiről Mickiewicz beszélt. A XXI. századi romantikus hős álljon ellen a
képlékeny világnak, legyen támpont a közösség számára, legyen só az íztelen
világban."
Ezt a két gondolatsort
variálták a budapesti Lengyel Intézetben, a könyv magyar nyelvű változata
bemutatója alkalmával. Szörényi László professzor, az irodalom és a történelem
csodálatos összefüggéseinek varázslatos ismerője, és a francia-olasz-magyar
származású lengyel szent királynő, Hedvig élete felvetette problémákba oly igen
érzékenyen belegondoló Marta Kwasnicka, a Hedvig, a waweli királynő esszékötet
szerzője beszélgettek. Nem is a könyvről. Az csak szerencsés kiindulópontja
lehetett a lengyel és magyar nemzet keresztény szellemiségű létszemlélete
összehasonlításának. Arról a csodáról beszélgettek, amit még a romantika korában
Miczkiewicz kezdett átgondolni, párizsi száműzetése idején, Krasiński Pokoli
színjátékához kapcsolódva. Ő a szláv létszemléletet követte, mi hozzátehetjük az
oly hasonló magyar kapcsolódást és helykeresést a létezésben. Az itt létünk
értelmét keresték, amely összekötheti a teljes létezésben való helytalálásunk
elképzelhető ok-okozati összefüggését. Mit kell tennünk itt, ebben a mulandó
világban, hogy helyünk lehessen a földi léten túli teljességben is. Végig kell
járni „a költészet minden lépcsőfokát a daltól az eposzig”, hogy előszólítsa a
sírból a szentek és a hősök alakjait, a költő számára elérhető összes eszközt be
kell vetnie, hogy eljuthasson a csodák szférájába. A könyv szerzője ehhez
kapcsolja Mickiewicz drámáját, az Ősöket, és Wyspiański Akropolis című drámáját
is. És általánosít. Mindkettőben szent éjszakával találkozunk, amikor kilép a
kereteiből a történelmi, a létező, a létező és a természetfeletti világ, és ezek
összekeverednek. Emberi gesztus rombolja le a világokat elválasztó falakat.
Feltárul a jelenségek valódi, mélységi jelentése; a tektonika, amely a felszíni
változásokért felel. Mindaz, amit Krakko és a Wawel a szétszóratás idején is
összekapcsolt.
Azt a lengyel drámát
idézték fel, ahol a holtak szellemével való találkozásból, a szertartásokból
fakad, ezért maradt erős a szlávoknál az emberi lélek elpusztíthatatlan
individualitásába vetett hit. Ennek a hitnek a heroinája Hedvig, és ennek
szelleme kapcsolja össze – reméljük – a lengyel és a magyar szakrális államot.
És e két állam teljes népességét. Kulturáját, vágyakozását, létformáját éltetve
az évszázadokon át.
Igen, igaza van Marta
Kwasnickanak: „Az élet olyan, mint történelmet játszani.” Az irodalomnak meg az
lenne a kötelessége, hogy ehhez jó történeteket adjon. Olyan történeteket,
melyek alapján meghozott morális döntéseinkkel, nem a könnyebb, de a nehezebb
úton indulunk el, és nem a rosszabb, vagy rossz, de a jó úton haladó „színészek”
leszünk.
Valóban archetipusokból áll
az életünk. Évszázadok óta ismert változatok jönnek szembe minden nap új
alakban, de rajtunk múlik, hogy melyiket választjuk a szerepek közül. Árulók
vagy megmentők leszünk, illetve pártütők vagy meg nem alkuvók.
A borítókra és az ajánlásra
kattintva olvasható méretet kapunk
A könyv szerzője Krakkóban a
Jagelló Egyetem filozófia és régészet szakán diplomázott. Doktori fokozatot a
Jagelló Egyetem egykori Teológiai Karából lett Pápai Egyetemen szerzett
történelem és a kulturális örökség doktori iskolájában.
„Mi
is bővítettük a hírességek körét, akik egykor itt tanultak. Kopernikusz
diáktársai lettünk, meg tudtuk volna állítani a Napot.” – Lehet-e ennél
természetesebb életérzés egy hallgatóban, mikor beiratkozik a sok évszázados
egyetemre, megkapja az indexét.
Az egyetemi évek az az
„egészen rendkívüli időszak, a kultúrával való érintkezésre, amikor két kézzel,
zsigerileg tömjük magunkba a művészetet, mert a szem és az agy nem elegendő.” A
felismert legnagyobbakhoz mérve magát alakítja személyisége kontúrját a fiatal,
példaképet választ, olyan akar lenni, mint ő. „Ez az egész őrült tűz- és
fényjáték valamikor harmincéves korunk körül ér véget. Akkor lassan elnyugszik
minden.” Az eltékozolt egykori hevület helyén, ha nem marad szükség esetére,
vagy inkább mindennapi szükségletként, bármikor felizzítható parázs, akkor jobb
esetben csak a rutin, rosszabban pedig csődtömeg alakul ki.
A múlt századi latin
tankönyv első mondatai jutnak az eszembe: Agricola terram arat. Agricola
vineam quoque curat. Agricolae semper laborant. Értette-e vajon a
nyolcosztályos gimnázium első évfolyamára kerülő, alig több mint tíz éves
kisdiák, hogy mire szeretnék őt rávezetni, mire szeretnék őt megtanítani ezekkel
a mondatokkal? Azután, mondjuk szűk két évtizeddel később felismerte-e,
megélte-e, belátta-e a bölcsességet, hogy ez az, ami az élet fennmaradásának, és
évszázadokon átívelő folytatásának a nélkülözhetetlen feltétele? Mikorra
belenőtt az agricola feladatba, hogy művelje a földet, gondozza a szőlőt
is, és belátta, hogy a földművesek mindig dolgoznak. Miért is kell dolgozniuk?
Azért például, hogy meg tudjanak oldani olyan nagy etikai, és szellemi
feladványokat, mint a nemzet. Mert a nemzetek csak akkor lehetnek nagyok, ha
nagyok a tagjaik. Túl sokszor rejtegetjük egyéni kicsinységünket a közös
küldetésről szóló frázisok mögé. A romantikának pedig, ha aktuális marad, akkor
az egyén megerősítésére kell törekednie, az emberi lélek elpusztíthatatlanságába
vetett hitre kell építenie, amiről Mickiewicz beszélt. A XXI. századi romantikus
hős álljon ellen a képlékeny világnak, legyen támpont a közösség számára; legyen
só az ízetlen világban.”
Tudományos igényességgel,
ugyanakkor olvasmányos stílusban íródott könyvet tartunk a kezünkben. A kötet
címe alapján azt hinnénk, hogy a születése után hatszáz évvel szentté avatott
Hedvigről fogunk olvasni. Azután, ahogyan fogynak a hátralévő, és szaporodnak a
már elolvasott oldalak, kiderül számunkra, hogy a könyv nem róla szól,
pontosabban az derül ki, hogy mégis róla szól, Lengyelország egyik
kulcsszereplőjéről, az Anjou királynőről. És rólunk, akiknek nem szabad
elszakadnia ettől a megszentelt hagyománytól. Ha azt akarjuk, hogy nemzetünk, és
általa mi magunk is megtaláljuk létfeladatunkat az egész létező világban. Ennek
az útnak a természetes átélését gondolja végig a könyv, ezt hangoztatták a
Lengyel Intézet bemutatóján párbeszédet folytató jövőt kereső gondolkodó
emberek.
(Marta
Kwaśnicka: Hedvig, a waweli királynő,
Rézbong – Felczak-könyvek sorozat,
2018, Budapest, 167 oldal, ára:2900 forint)