" sok ima és sok munka (kell), hisz kötelességünk nem tétlennek lenni, mikor a Ráth-Végh által egykor megénekelt embertársaink, felebarátaink mai utódai úgy agyalnak ki és tennének kötelezővé „dolgokat”, hogy abba egész világunk belepusztulhat."
Pálmai Tamás
Quo
tendis, homine?
Ráth-Végh István Az emberi butaság kultúrtörténete című trilógiájában úgy állít
görbe tükröt az emberi gyengeségek, gyarlóságok elé, hogy bárki élvezettel
lapozhatja írásait és derül a sokszor hihetetlennek tűnő olvasottakon, miközben
mégsem veszíti el a reményét abban, hogy furcsa világunk előre megy, halad.
Ha
valaki venné a fáradságot, hogy korunkat ilyen szemmel vegye górcső alá,
Ráth-Végh kötetei után meg sem lepődne tán, annál inkább elámulna azon a sokszor
végtelennek tűnő „leleményességen”, amellyel olykor enyhén szólva is agyament
dolgokat bírunk kitalálni. Ám a baj ott kezdődik ma, hogy eme kitalációkkal
nemcsak magunkat tesszük nevetségessé, hanem világmegváltó eszmeként másokat is
rá akarunk kényszeríteni ezeknek mindenkire vonatkozó törvényként való
elfogadására. Rengeteg ilyenről lehet ma olvasni, „hála” a globalizációnak, a
világhálónak. Elég csak rádiót hallgatni, tévét nézni vagy a világhálón
bolyongani kicsit.
Minap épp azt olvastam, hogy egyre több svéd meg
egyesült államokbeli kéri mikrocsip beültetését a bőre alá, hisz ezzel vásárol,
bankügyeket intéz, utazik és mennyire jó és könnyű neki. Nem kell sok, s már azt
is fogják kérni, hogy az agyukba is ilyen kütyüt ültessenek, mert akkor már
nemcsak azt lehet követni, hogy merre járnak, mit beszélnek, mit cselekszenek,
hanem azt is, mit gondolnak, uram bocsá’, mit gondoljanak. Hogy aztán az ilyen
hírek gerjesztése mennyire tudatos - népszerűsítésük végett - az jó kérdés, ám
az biztos, mindig akad vevő az efféle találékony és a kiötlőjének igencsak
hasznot hajtó „találmányokra”.
A dolgok ma azonban korántsem ilyen vidámak.
Elég, ha belegondolunk az Európára zúduló - értsd zúdított - embertömegre, a
Nyugat tudatosan kiváltott dekadenciájára. Vagy a vélhetőleg - az élelmiszer,
tápszer, gyógyszergyártás során - „csak” többlethasznot hajtó célzattal
alkalmazott, de általunk akaratlanul is elfogyasztott iszonyú hormonmennyiség
következményeként kialakult másság-rengetegre, s az őket védő szervezetek (LMBTQIA)
hagymázas elképzeléseire. Vagy a gender elméletre, vagy akár a legfrissebbek
egyikére, Kanadára, ahol elszabadultak a dolgok a hagyományos értékrendjeink
felszámolásának irányában. Nemrégiben jó néhány, a hagyományos keresztény
értékrendünket érintő rendelkezés, bírósági döntés is született: „2018 nyarától
csak olyan szervezetek igényelhetik a hagyományosan adható állami támogatást
nyári táborok szervezésére, amelyek elfogadják a liberális kormányzat
alapelveit, köztük az abortuszhoz való jogot. Ezzel a rendelkezéssel olyan, több
évtizedes múlttal rendelkező keresztény szervezetek működését lehetetlenítették
el, amelyeknek köszönhetően nem keresztény
rászorulók ezrei tudtak tartalmas nyári kikapcsolódásban részesülni
térítésmentesen.” Júniusban két kanadai tartomány legfelsőbb bírósága úgy
határozott, hogy egy két férfi és egy nő együttélése során megfogant, majd
megszületett gyermek jogait az szolgálja legjobban, ha a gyermeknek két apja és
egy anyja kerül anyakönyvezésre. „Ezzel a döntéssel megnyílik az út a poligámia
és a kommunális együttlét legitimációja felé, illetve afelé is, hogy ilyen módon
együtt élő embercsoportok gyermekeket fogadhassanak örökbe.
Néhány nappal később, Kanada legfelsőbb bírósága
egy másik történelmi jelentőségű ítéletet hozott”:
ennek elszenvedője egy evangéliumi keresztény egyetem, mely jogi fakultásának
akkreditációját megtagadták, mert az egyetem szabályzata korlátozhatja
az LMBTQAI személyek jogait, akik nem a
szabályzatban megfogalmazott, bibliai alapú erkölcsi nézeteket vallják.
Bár a szabályzat
szövegéből világosan kiderül, hogy a hallgatóktól
a szándékot várja el, vagyis azt, hogy fogadják el az abban foglaltakat, és
próbáljanak a szerint élni, az akkreditációs bizottságoknak és a bíróságnak ez
is sok volt. „A fenti döntések nem festenek túl fényes képet a Kanadában élő
keresztények számára. Az mindenképpen látszik, hogy a családról, életről,
szexualitásról szóló keresztény tanítás újra és újra összeakad a jelenleg
uralkodó ideológiai irányzattal, akkor különösen, ha egy keresztény szervezet az
elképzeléseit a közéletben is próbálja megjeleníteni. Nagyon úgy tűnik, hogy ha
ez így folytatódik, a kanadai keresztényeket saját politikai kultúrájuk fogja
lassan rejtettségbe kényszeríteni.” Nos, lehet elképedni, de a fenti történések
valósak. Azt csak halkan tesszük hozzá, hogy a döntések javarészt az ország
jelenleg hatályos törvényeivel is ellentétesek.
Az ilyen és ehhez hasonló történések sora
végtelen sajnos. Úgy tűnik, valóban két világ harcol egymással, de ebben csak az
egyik harcol a másik ellen. A védekező fél, azaz mi, keresztények valamiért,
valakiért harcolunk. Békés világnézetünkért, magunkért, és ahogy illik hozzánk:
tulajdonképpen minden-kiért.
Végül, mert nem jó csak „nehéz” dolgokkal
foglalkozni, térjünk vissza e szösszenet elejének hangvételéhez és elevenítsünk
fel egy közismert kérdéssort: „Egy házaspárról van szó, a férj asztmás, a
feleség tüdőbajos, négy gyermekük van: az első vak, a második siket, a harmadik
halva született, a negyedik pedig örökölte apja betegségét. Az asszony újra
gyermeket vár. Tanácsolnád neki az abortuszt? Ha igennel feleltél volna, akkor
megakadályoztad volna, hogy a világra jöjjön Ludwig van Beethoven. Egy ember
megerőszakolt egy 13 éves kislányt, aki ettől teherbe esett. Ha te lennél az
apja, akkor javasolnád neki a terhesség megszakítását? Ha igen, megakadályoztad
volna Ethel Wathers születését, aki egyike a leghíresebb blues-t éneklő fekete
énekeseknek. Egy asszony gyermeket vár. Már vannak gyermekei, a férje háborúban
van, és ő beteg, nem sok ideje van már hátra. Javasolnád neki a gyermek
elvetetését? Ha igen, Szent II. János Pál Pápát ölted volna meg. Egy 15 éves
lány állapotos lesz. Nem házas, és a gyermek apja nem a megígért jegyes.
Mondanád neki, hogy talán jobb lenne elvetetni a gyermeket? Ha igen,
megakadályoztad volna, hogy Jézus Krisztus a világra jöjjön.”
Kell
mindezek kommentár még? Azt hiszem nem. De sok ima és sok munka igen, hisz
kötelességünk nem tétlennek lenni, mikor a Ráth-Végh által egykor megénekelt
embertársaink, felebarátaink mai utódai úgy agyalnak ki és tennének kötelezővé
„dolgokat”, hogy abba egész világunk belepusztulhat.