"Sopron festőjeként" méltatták, de a most róla készült album egy egyetemes nagyságrendű nagy művészre hívja fel a figyelmet. - Kabdebó Lóránt könyv-ismertetője.
Kabdebó Lóránt
Látomás az emberlétről
Miként helyezi el Giczy János faluját a végtelenben?
A cikkre kattintva olvasható méretet
kapunk
A nem sokkal több, mint háromszáz
lelket számláló Alsószopor és Marc Chagall, a torzulásig megrokkant, az
ideálképtől oly távolra kerülő szenvedő emberiség és a glóriával széppé
varázsolt gótikus és barokk üdvözültek, a kommunista kényszerek közt élő
festőnövendék, és a maga metafizikai világát festményekben elkötelezetten elénk
táró festőművész – kell ennél nagyobb fesztáv a huszadik század
ellentmondásainak művészetbe emelésében? Döbbenten lapozom a Szülőföld
Könyvkiadó impozáns tálalásában azt a „vidéki” festőóriást, az eddig „Sopron
festőjeként” tudatosított Giczy Jánost.
A kiadó, hivatásának érzi, hogy
régiója halhatatlanjait kimentse a könnyen süllyesztő feledésből. Nemrég
ugyanitt mutattam be egy megszállott művészettörténész, Balló László
könyvét, aki a szombathelyi püspökváros művészi megálmodóját, a Palladio
mértékével mérhető városalakító Hefele Menyhértet hozza vissza
emlékezetünkbe. És még mentségemre sem mondhatom, hogy nem tudtam róla. Hiszen
az ’56-os Kolhoz körbeli jó barátom, Szopori Nagy Lajos sokszor
emlegette, ők ketten származtak ebből a kis faluból, és mindketten magukkal
hozták, ami egy jó tanítótól útravalóul kapható. Szopori Nagy Lajos, a finn
kultúra neves közvetítőjének apja volt mindkettőjük szellemének alapozója.
Az album képeit döbbenten lapozva
értem csak meg barátom ragaszkodását festő barátjához. Egyik kiállításáról írva
idézi azokat a sorokat, amiket önértelmezésként maga a festő, szinte egymásnak
ellentmondóan leírt, és most az album mottójaként olvashatunk. Miként helyezi el
festészetében Giczy János faluját a végtelenben. A közösségéhez kapcsolódó hűség
szavaival: „…szinte magától összeállt egy motívumkincs, melyből a falunk, a
föld, apám, anyám, nagyszüleim, az ő kezüknyomát őrző eszközök, mind-mind a képi
beszéd részeivé szublimálhatók, olyan képi beszéd részeivé, amely talán képes
kifejezni az egyéni élményeken túl egy tágabb régió gyötrelmeit és
vágyakozásait.” És a művészi világértése elmagyarázásával: „Ha leások a földbe
vagy az emlékezetbe, s keresek-kutatok régi holmik, eszközök, események után,
sosemvoltnak vélt, de valójában csak elfelejtett dolgok kerülnek elő,
ismerősökkel keveredve. Szürrealista világ ez: tárgyak, emberek, élők és rég
meghaltak. Mindez egymás mellett, egymás alatt térben és időben.”
Giczy János festészetének
lényegét barátom szavaival tudom jellemezni: „Eltűnődtem: vajon az a cél
vezette-e, hogy egyértelműen világossá tegye, egész életműve Alszoporból nő ki,
és minden ecsetvonásával azt festi – vagy éppen azt kívánja megmutatni, milyen
messzire távolodott el művészetében szülőfalujától, az alszopori mentalitástól?
Így jelez hát együtt, egyszerre közelséget és távolodást. Csak akinek van talaj
a lába alatt, az rugaszkodhat el róla – és tőle”. A festőművész szerencséjére
kritikusai értően közelítettek hozzá: az album nagyszerű írásokat gyűjtött össze
róla!
(Giczy János festőművész.
Szerk.: Bakonyvári M. Ágnes és Dalos Margit,
Szülőföld Könyvkiadó, Szombathely, 2018., 304 oldal.
Ára:8900 forint)