"Azt írja a Népszava, hogy „Bármennyire is fájó, Trianon (nemzetközi jogilag) igazságos és jogos büntetése volt a háborúban vesztes Magyarországnak. A jogos önkritika azonban sajnálatos módon sokakból mindmáig hiányzik.” Noha az önkritika fontosságát, a Trianon felé vezető út feltérképezését, s benne a XIX. századi nemzetiségi politika hibáinak feltárását magam is fontosnak tartom, a Népszava cikke mélységesen felháborít."
TRIANON
200
Azt írja
a Népszava, hogy „Bármennyire is fájó, Trianon (nemzetközi jogilag) igazságos és
jogos büntetése volt a háborúban vesztes Magyarországnak. A jogos önkritika
azonban sajnálatos módon sokakból mindmáig hiányzik.”
Noha az
önkritika fontosságát, a Trianon felé vezető út feltérképezését, s benne a XIX.
századi nemzetiségi politika hibáinak feltárását magam is fontosnak tartom, a
Népszava cikke mélységesen felháborít.
Könnyen ízekre szedhető,
olykor zavaros, az idegen szavakat is pontatlanul használó írás. A szerzője
nekem ismeretlen, megpróbálok hát utánanézni, vajh ki ős és merre van hazája. Az
első, amire rábukkanok, a következő: az illető „meglepő,
ám a mindennapi politikában egyáltalán nem szokatlan eszközökkel kívánja
felhívni a figyelmet az általa vélelmezett visszásságokra”. Azt is megtudtam,
hogy a Lenti Városi Bíróság elnöke gondnokság alá helyeztetné.
Ez tavaly decemberben történt, hogy sikerült-e a gondokság alá helyezés, arról
nem láttam hírt.
Hogy egy
városi bírósági elnök gondnokság alá helyezést tart indokoltnak, s ez nem
gátolja a Népszavát, hogy közölje az illető cikkét, azon nem csodálkozom, még
annak fényében sem, hogy a bíróságok és a kormányoldal viszonya finoman szólva
nem felhőtlen. Nekem azonban ez a körülmény elvette a kedvemet attól, hogy az
illető úr cikkével vitába szálljak.
A
Népszava böngészése közben azonban szemembe ötlött egy ugyancsak Trianon témájú
írás. Ez a hiroshimai atomtámadás napján jelent meg, és így kezdődik: „Az első
világháborút lezáró békeszerződést a magyar történelem legnagyobb tragédiájának
tartja a megkérdezettek csaknem háromnegyede. Mégis: a többség szerint a kérdés
csak politikai okokból kerül elő ilyen gyakran.”
A megfogalmazás már
sejteti, hogy egy közvéleménykutatásról van szó, s mivel a
Népszavában jelent meg,
nem meglepő, hogy a vizsgálatot a nagyon nem kormányközeli Publicus Intézet
végezte. Az eredményeket a Népszava így mutatta be:
Két
súlyos kifogásom van a kérdésekkel kapcsolatban. Nem lehet tudni, hogy mit
jelent a második. Mert nem belenyugodni vagy nem belenyugodni a kérdés, hanem
az, hogy ki mit tekint megoldásnak. Még a területi revízióra való utalást is
árnyalni kellene. A revíziós politika virágkorában, azaz a két világháború
között is csak a nyelvhatárig való területrendezésben gondolkodtak, noha a „Nem,
nem, soha” szlogen a békeszerződés teljes elutasításra utalt.
Elég
közismert, hogy olyan Kárpát-medencén belüli együttműködésben gondolkodom, ahol
minden ember, etnikai megkülönböztetés nélkül élhet az emberi jogok
teljességével, bárhol látta is meg a napvilágot. A fenti kérdések
árnyalatlansága miatt azonban a „soha nem szabad belenyugodni” skatulyába
kerülnék, amit a Publicus aljas politikai számításból, vagy mérhetetlen
butaságból a „Nem, nem, sohával” azonosít.
A másik
vitám az utolsó kérdéssel van. Hogy miért kerül elő Trianon, arra nem elég
egyetlen magyarázatot adni és arra rákérdezni. Mert miért beszéltünk nemrégiben
oly sokat Arany Jánosról? Az évforduló miatt. Trianon százéves évfordulójához
közelgünk, természetesen számítani lehet, hogy az eddigieknél többet fogunk a
kérdéssel foglalkozni. A másik tényező: foglalkozni kell vele, mert eddig nem
foglalkoztunk eleget. Kibeszéletlen. Ha a megkérdezetteknek mindezeket a
lehetőségeket felvillantják, aligha kapott volna a nemzeti érzelmek felszítására
utaló kérdés ekkora arányú igenlő választ.
Egyébként
nem bánnám, ha valaki hitelt érdemlően rámutatna, hogy felelős kormánytényezők
mely megnyilatkozásai korbácsolják a nemzeti érzelmeket? Ma ezzel legtöbbször
román megnyilatkozásokban találkozunk, náluk is inkább a gyengécske ellenzéki
pártok próbálkoznak magyarellenes szólamokkal szavazatokat szerezni.
Mind az
RMDSZ, mint a hazai kormányoldal a hergelés helyett inkább arra törekszik, hogy
néhány dolgot rendezzünk, annak érdekében, hogy a következő száz év ne
elvesztegetett idő, hanem a regionális együttműködés gyümölcsöző időszaka
legyen. Ezért szeretek Trianon 200-ról beszélni.
Van azért
ebben az elemzésben értelmes gondolat is. Idézek: „Pulai szerint nem szabad
eltagadni, hogy Trianonból máig megoldatlan problémák is adódnak. A baloldal
eddig hátat fordított ezeknek a problémáknak, nem akart tudomást venni róluk –
így teljesen átengedte a terepet a jobboldalnak. A Publicus igazgatója
hangsúlyozta, hogy a hallgatás nem tartható álláspont. A baloldalnak olyan
stratégiát kell kidolgoznia, amely tekintettel van az érzékenységekre, a
konfliktusok kiélezése helyett a feszültségek tompítására fókuszál.”
Ebben csak az a hiba, hogy nem a baloldalnak, hanem Magyarországnak, pontosabban
az egész magyar nemzetnek kell egy ilyen stratégia, pártokon, politikai
ideológiákon túlmutató össznemzeti megközelítés. Mi a Charta XXI Megbékélési
Nyilatkozatában megfogalmazottak alapján ehhez próbálunk hozzájárulni.
Lehet csatlakozni!
Surján
László