"Az öröm nem járandóság, amely minden családi szituációval együtt jár, hanem a család identitásának része. Ha hiányzik az öröm, a család vagy válságba kerül, vagy mindennapossá válik a veszekedés. Igazi és mély spiritualitásra van szükség. ” - Bíró László püspök úr szeptemberi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2018.
szeptember
Ez
a levelem a Szent Család történetén elmélkedő sorozat utolsó darabja. Az
elmélkedések alapját a Ferenc pápa Amoris Laetitia c. apostoli buzdítására
alapozott, a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma által kiadott katekézisek
képezik.
Az öröm kultúrája.
Az örömre sokszor gondolunk úgy, mint vágyainknak, személyes elgondolásainknak,
szívünk legédesebb óhajainak megkoronázására. De vajon meg tudjuk-e egyáltalán
mondani, hogy mi teszi igazán boldoggá az embert? A tömegkommunikáció által
uralt mai kultúránkban nehezen tudnánk olyan mintát ajánlani az embereknek,
amely érvényes lenne minden országban, hagyományban és kultúrában. Tekintsünk
csak például a mobil telefonra: majdnem mindenkinek saját készüléke van, akinek
még nincs, az is szeretné, ha mielőbb lenne.
Más
szóval nagyon finoman, de annál hatékonyabban elénk áll egy példakép: ha boldog
akarsz lenni, és azt akarod, hogy a társadalom befogadjon, akkor sürgősen
szerezz egy mobiltelefont. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy aki egy mobil
telefont birtokol, az megtalálta a boldogságot. Az sem vezet a boldogsághoz, ha
küzdünk és harcolunk egy olyan életformáért, amely csak keveseknek adatik meg. A
Szent Család történetének egy epizódja felvillantja az igazi öröm felé vezető
utat. Szt. Lukács evangélista feljegyzi, hogy Mária és József első reakciója a
templomban ülő és a tanítókkal egyenrangú félként beszélgető tizenkét éves Jézus
láttán a csodálat volt, nem pedig a harag, a méltatlankodás, vagy valamilyen
egyéb negatív érzelem, noha ezeket indokolttá tehette volna az a kétségbeesett
aggodalom, amit átéltek, amikor azt hitték, hogy fiúkat elveszítették. A
gyermek, akit Mária kilenc hónapig a szíve alatt hordozott, akit József Heródes
gyilkos szándéka elől Egyiptomba menekített, most valami számukra váratlan és
meglepő dolgot tesz. Szívüket leírhatatlan örömmel tölti el a mély csodálat.
Talán ahhoz az érzéshez hasonlít ez, amelyet akkor érzünk, ha vágyainkat és
elképzelésünket messze meghaladó ajándékot kapunk.
Idézzétek fel saját életetekből olyan váratlan örömöket, amelyek
megerősítették szeretetkapcsolatotokat! Mi volt az első gondolatotok, amikor
megértettétek, hogy különleges örömben részesültetek?
Az
igazi öröm, amely mindig váratlan és meglepetésszerű, a végtelen felé tágítja
szívünket. Ha olyan öröm ér, amelyet kerestünk, és amelyre törekedtünk, akkor
késztetést érzünk arra, hogy tovább keressünk valami még nagyobbat, valami eddig
elérhetetlennek tartottat. Az ember nem akkor örül igazán, ha vágyai
beteljesedtek, hanem ha olyan boldogság jut osztályrészéül, amelyről nem is
álmodott. Gábor főangyal Máriához intézett köszöntését „Ave”-ként, „üdvözöllek”-ként
fordítjuk, pedig valójában „örvendezzél” a jelentése. Gábor főangyal valami
elképzelhetetlenről értesíti ezt a fiatal, názáreti menyasszonyt, aki eddig csak
Józseffel való szerelméről álmodozhatott. Ez az esemény radikálisan
megváltoztatta terveit. Az angyal azt is bejelenti, hogy amit most hírül ad,
nagy öröm forrása lesz. Az igazi öröm mindig felborítja terveinket és túlmutat
korlátozott emberi horizontjainkon. Ez az alapvető oka annak, hogy a keresztény
üzenetet gyakran gyanakvással fogadják, mintha az az emberi boldogság ellensége
lenne. XVI. Benedek nagyon világosan fogalmazta meg a kérdést: "Vajon az Egyház
parancsolataival és tilalmaival nem azt keseríti-e meg számunkra, ami az életben
a legszebb? Vajon nem éppen ott állít-e tilalomfákat, ahol a Teremtőtől
számunkra elgondolt öröm boldogságot kínál, mintegy ízelítőt adva az isteni
természetből? Ám azzal válaszolt erre a kérdésre, hogy a kereszténységből nem
hiányoztak ugyan túlzások és eltévelyedett aszketizmusok, de az Egyház hivatalos
tanítása, hűségesen a Szentíráshoz, nem az erószt mint ilyet tagadta, hanem
annak pusztító felfogásával szállt harcba. Az erósz hamis istenítése ugyanis nem
fölemelkedés, az isteni természetben való részesedés »eksztázisa«, hanem az
ember letaszítása.” (AL 147)
Isten semmiképpen nem ellensége az emberi örömnek. Ellenkezőleg, azt szeretné,
hogy az emberi személyek bővelkedjenek minden emberi örömben, ideértve az oly
gyakran félre értelmezett erotikus örömöt is. A szexuális gyönyör igazi
ellensége –szemben sokak vélekedésével – nem Isten, nem az evangélium, és nem is
az Egyház. Maga az eredeti bűntől sebzett ember gyengesége az, ami embertelenné
teszi a Teremtő szép és csodálatra méltó ajándékát. Az igaz öröm eléréséhez
szükséges az érzelmek és az ösztön nevelése, és ennek érdekében korlátokat is
fel kell állítani. A túlzás, az ellenőrzés hiánya és a megszállottság egy
bizonyos élvezettel kapcsolatban végül elrontja és megbetegíti magát az
élvezetet, és károsítja a családi életet. A szenvedélyeket az önátadás és
önmegvalósítás szolgálatába állításával gazdagíthatjuk a családon belüli
személyes kapcsolatokat. Nem az intenzív öröm pillanatairól való lemondásról van
szó, hanem arról, hogy azokat egybeszőjük a nagylelkű odaadás, a türelmes
remény, az elkerülhetetlen fáradtság, és az eszményekért való erőfeszítések
egyéb alkalmaival. Mindez együtt a családi élet teljességét szolgálja. (vö. AL
148). „Isten szereti az ember örömét, ő mindent azért teremtett, hogy örülni
tudjunk. Engedjük felfakadni az örömöt gyengédsége láttán, amikor ezt javasolja:
»Fiam, ha van miből, tégy jót magaddal. (. .. ) Ne vond meg magadtól a jó
napot.« (Sir 14,11.14). A házaspárok Isten akaratának felelnek meg, ha követik
ezt a szentírási buzdítást: «A jólét napjain élvezd a jót.» (Préd 7,14) ". (AL
149)
Hogyan tudjátok
gyerekeiteket korunk hamis prófétáinak a nemiséggel kapcsolatos áltudományos
tanításaitól megóvni? Milyen szerepet játszik ebben az, ahogy házaspárként
egymáshoz viszonyultok?
Az
emberi öröm forrása az evangélium, bölcsője a család. A fiatalok azért kötnek
házasságot, mert az öröm teljességére vágynak. Ha aztán ezt a teljességet nem
találják meg, csalódnak a házasságban. Paradox módon mindenki keresi, és
mindenki határozottan ígéri az örömöt a házasságban, mégis sokan találják
magukat egyhamar házasságuk roncsai között. Miért fullad kudarcba egyre több
házasság? Sikeresnek tekinthető-e egy házasság csak azért, mert a felek
mindvégig hűségesek maradtak, de házasságukat nem a szeretet örömében élték meg?
Más szóval: megélheti-e a házasság teljességét egy házaspár csupán azáltal, hogy
hűségesek, vagy ehhez házasságuknak ízét és színe-javát adó sokkal mélyebb és
radikálisabb elkötelezettségre van szükség? Napjainkban a múlt századokhoz
képest robbanásszerűen növekszik a felbomlott házasságok száma, de azt sem
mondhatjuk, hogy a múltban minden házasság sikeres volt, mert a felek együtt
maradtak, „amíg a halál el nem választotta” őket. A házassághoz kapcsolódó lelki
és morális elvárások elhomályosítottak egy lényeges elemet. ”A házasságban ki
kell virágoztatni a szeretet örömét. Az élvezet megszállott keresése rabszolgává
tesz, és kizárja a kielégülés egyéb formáit. Az öröm kitágítja a valódi élvezet
képességét, és lehetővé teszi különféle dolgok ízlelését az életnek abban a
fázisában is, amikor a testi élvezet hanyatlóban van. Ezért mondta Szent Tamás,
hogy az öröm szó a szív kitágulására vonatkozik. A házassági öröm fájdalmak
közepette is megélhető, magában foglalja annak elfogadását, hogy a házasság
örömök és fáradalmak, feszültségek és pihenés, szenvedések és megszabadulások,
kielégülések és keresések, gondok és élvezetek szükségszerű kombinációja, mindig
a barátság útján járva, amely arra készteti a házastársakat, hogy a kölcsönös
segítség és szolgálat által törődjenek egymással.” (AL 126)
Lehet-e a szeretet örömét ébren tartani és dédelgetni a házasságban leélt
gyakran hosszú és monoton éveken át? Elég-e ehhez a házaspár kölcsönös
megegyezése? Elegendő-e saját akaratuk és jó szándékuk szerető kapcsolatuk
állandó megújítására? Sok házaspár elköveti azt a hibát, hogy kapcsolatukat
annyira leegyszerűsíti, hogy az már-már drámai, és gyakran ellentmondásos
helyzetté válik. Nem csupán a szándékon múlik ez, hanem sokkal inkább a szépség
iránti érzéken. Ez teszi a házaspárokat képessé, hogy felfogják és értékeljék „a
másik által képviselt nagy értéket, amely más, mint testi vagy pszichés varázs,
lehetővé téve, hogy a személyiség szakralitása hasson anélkül, hogy birtokolni
akarnák egymást. A fogyasztói társadalomban az esztétikai érzék elszegényedik,
ezért kialszik az öröm. Minden csak azért van, hogy megvegyük, birtokoljuk és
elfogyasszuk, még a személyek is. Ezzel szemben a gyengédség az önző birtoklás
vágyától megszabadult szeretet megnyilvánulása, arra tesz képessé, hogy
mérhetetlen tisztelettel és bizonyos félelemmel álljunk meg a másik személy
előtt, nehogy kárt tegyünk benne vagy megfosszuk a szabadságától. Ilyenkor
szeretettel szemléljük és értékeljük azt, ami a személyiségében szép és szent,
ami túl van a szükségleteinken. Így válik lehetővé, hogy akkor is a javát
keressük, ha tudjuk, hogy nem lehet a mienk, vagy ha testileg már nem vonzó,
netán agresszív, vagy a terhünkre van. A szereteten múlik, hogy azt, aki
számunkra kedves, viszonzást sem várva megajándékozzuk. A szeretet esztétikai
élménye fejeződik ki abban a tekintetben, amely a másikat önmagáért nézi akkor
is, ha öreg, beteg vagy érzékileg már nem vonzó. Az ilyen értékelő tekintetnek
rendkívüli jelentősége van, és a mellőzése általában kárt okoz. Mi mindent
megtesznek a házastársak és a gyermekek csak azért, hogy észrevegyék őket és
számoljanak velük! Sok seb és válság abból fakad, hogy elmulasztottuk egymás
szemlélését. Sokan panaszkodnak: a férjem rám sem néz, úgy látszik, láthatatlan
vagyok számára! Légy szíves, nézz rám, amikor hozzád beszélek! A feleségem már
rám sem néz, csak a gyerekekkel foglalkozik. Otthon nem számítok, rám sem
néznek; olyan, mintha nem is léteznék. A szeretet megnyitja a szemet, és
mindenen túl megláttatja, milyen nagy érték a másik emberi személy. (vö. AL 127,
128)
Mit tudtok tenni azért, hogy a ti szeretetek öröme növelje a szeretetet az
egész családban és környezetetekben?
Az öröm nem
járandóság, amely minden családi szituációval együtt jár, hanem a család
identitásának része. Ha hiányzik az öröm, a család vagy válságba kerül, vagy
mindennapossá válik a veszekedés. Igazi és mély spiritualitásra van szükség.
„Éljünk a szemlélődő szeretet örömében. Mindnyájunkat szeretetre teremtettek,
ezért nincs nagyobb öröm, mint megosztani valami jót: »Adj, és fogadj el, és
tedd igazzá lelkedet!« (Sir 14,16). Az élet legintenzívebb örömei akkor
születnek, amikor a mennyország elővételezéseként elősegítjük mások boldogságát.
Édes és vigasztaló a mások megörvendeztetéséből fakadó öröm, amikor örülni
látjuk testvéreinket. Ez az öröm a testvéri szeretet gyümölcse, nem a csak a
magára tekintő hiábavalóságé, hanem annak öröme, aki szeret és kedvét leli a
szeretett ember javában, amely átárad a másikba és termékennyé válik benne.” (AL
129) Csak ezen az úton válhat valóra, ami emberi logika szerint nem lehetséges,
hogy „az öröm megújuljon a fájdalomban. Ahogyan Szent Ágoston mondta: »Minél
nagyobb volt a veszedelem a csatában, annál nagyobb az öröm a győzelemben.« Az
együtt szenvedő és küzdő házastársak megtapasztalhatják, hogy érdemes volt
küszködni, mert elértek valami jót, megtanultak valamit együtt, most jobban meg
tudják becsülni, amijük van. Kevés emberi öröm olyan mély és ünnepi, mint amikor
két egymást szerető személy közös erőfeszítéssel együtt ért el valamit.” (AL
130)
Bíró
László
az MKPK Családbizottságának elnöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista